Elindultam szép hazámbul Híres kis Magyarországbul Visszanéztem félutamból, Szememből a könny kicsordul.
Bú ebédem, bú vacsorám, Boldogtalan minden órám. Nézem a csillagos eget, Sírok alatta eleget.
Én Istenem rendelj szállást Már meguntam a bujdosást, Idegen földön a lakást, Éjjel nappal a sok sírást.
KODÁLY ZOLTÁN ÉLETMŰVE
1.
WIKIPÉDIA
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kodály_Zoltán
METAPÉDIA
http://hu.metapedia.org/wiki/Kodály_Zoltán
KODÁLY ZOLTÁN LAP.HU
http://kodalyzoltan.lap.hu/
2.
A Kodály-módszer
1906-ban megjelent az első kiadvány azokból a népdalokból, amelyeket Kodály Zoltán falun gyűjtött. 1923-ban "Psalmus Hungaricus" című oratóriumának bemutatója volt, ennek kapcsán fordult a gyerekkar, illetve a gyerekkari irodalom felé. Ezután születtek szebbnél szebb gyermekkari művei. A Kodály-módszer egyik fő vonása, hogy minden zenét tanuló számára vonatkozik, bárhol éljen az illető, bármennyi pénze legyen is, vagy hogy van-e vele született zenei adottsága. A másik fő vonása az egységesség. A módszert olyan tanárok továbbítják tanulóik felé, akiknek képzése is az egységen alapul. A mai tanítók már a Kodály-módszeren nőttek fel.
Kodály megírta a "333 olvasógyakorlat"-ot, az "Ötfokú zene" négy füzetét, a "Bicínia Hungarica" négy füzetét, melyek egy célt szolgáltak: visszahozni az elfeledett népdalokat a köztudatba. Kodály járt Párizsban és Angliában is. Angliai útjai során megfigyelte az ottani zeneoktatást, a zenészek szakképzettségét és az egész országot átfogó kóruskultúrát. Magyarországon évek teltek el, amíg a régi rendszer megszűnt. A Kodály-módszer csak a II. világháború vége, 1945 után vált általánossá hazánkban.
"Énekelni mindenki tudhat"- mondta Kodály, azonban a zenei írás-olvasás elsajátításához feltétlenül meg kell ismerkednünk a mindenki számára hozzáférhető hangszerrel, az emberi hanggal. Zenei nevelésünk alapja a karéneklés. 1929-ben "Gyermekkarok" című tanulmányában leírja, hogyan lehetne az iskolai énektanítást érdekesebbé, értékesebbé tenni. Minden zenepedagógiával foglakozó foglalkozó írásában kiemeli az iskolai énektanítás színvonalának emelését.
Ezek: a zenének központi szerepe legyen a nevelésben a zenei analfabétizmus akadályozza a zenei műveltség fejlődését és a hangversenyek látogatottságát a zeneoktatást meg kell javítani a tanítóképzőkben már gyermekkorban el kell kezdeni a gyermekeket a zenére nevelni és csak legjobb zenei anyagot szabad nekik adni a megfelelő szinten a napi éneklés ugyanolyan fontos, mint a napi torna a gyerek zenei anyanyelve a magyar népzene legyen az emberi hanggal, az énekléssel jussunk el a zenei tehetségekhez nagyon fontos a karéneklés, ehhez külföldi remekműveket kell felhasználni, a magyar nyelvű kórusirodalmat a magyar zeneszerzők teremtsék meg a népzene felhasználásával a zene tanítása állami feladat, ezért a kormánynak pénzt kell rá fordítani.
1937-ben jelent meg a "Bicínia Hungarica" című sorozatának első füzete. A bicíniumok magyar gyerekek számára íródtak. Az alap az volt, hogy a népzenei gyökerekből, énekelve, karénekelve jusson el a gyerek a zeneirodalom nagy alkotásaihoz. Ez más népeknél ugyanígy megvalósítható. A "Bicínia Hungarica" módszertani útmutatójában már konkrétan leírja Kodály, hogy be kell vezetni a relatív szolmizációt, és a pentaton hangsor legyen a magyar zenei anyanyelv alapja. Ebben az írásában emeli ki Kodály a többszólamú éneklés fontosságát. Ez a füzet nagyrészt magyar népdalokat tartalmaz. Nem sokkal később megírta az "Énekeljünk tisztán!" című énekgyakorlat-sorozatot.
Ezután jelent meg a "Bicínia Hungarica" második és harmadik füzete, melyek szintén magyar népdalokból állnak, majd egy negyedik, mely mari népdalokat tartalmaz.
Kodály kifejtette: meg kell ismerkedni a rokon népek dalaival, ha ezekben már jártas a növendék, akkor térjen át idegen népek dalaira, és ha lehet, az adott nép nyelvén énekelje azt.
1943-ban megjelent a "333 olvasógyakorlat", mely a mai napig a zenét tanuló gyerekek zenei ábécés könyve. Ebben a szerző rávezeti a gyerekeket a globális kottaolvasásra.
Megjelent az "Ötfokú zene" négy füzete is. Az első füzet száz magyar népdalt, a második száz kis indulót, a harmadik száz mari dallamot, a negyedik pedig száznegyven csuvas népdalt tartalmaz. A második füzetet óvodás gyerekek számára írta Kodály. 1937-ben kiadott cikkében az énekkari gyakorlatokkal foglakozik. Ebben írja le, hogy a zongora nem megfelelő eszköz a karéneklés elősegítésére, és hogy ne a zongora hangjára tanítsa be a karvezető a műveket, hanem énekelve.
Ugyanebben az évben egy vidéki kisvárosban járt, ahol ezeket mondta: a férfikarokat alakítsák vegyessé, így több remekművet is megismerhetnek a gépi zene helyett inkább aktívan énekeljenek a zenei alapműveltséget az iskolában kell megszerezni
1941-ben így nyilatkozott: a zene mindenkié, a zenei műveltség megalapozását már óvodás korban el kell kezdeni, s ennek alapja az ének.
Szintén 1941-ben jelent meg a "Zene az óvodában" című cikke is, melyben hangsúlyozta, hogy a zenei nevelés sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, és a népi játékokban kapcsoljuk össze az éneket és a mozgást.
Egy másik cikkében arról ír, hogy csak az a gyerek kezdjen el tanulni valamilyen hangszeren, amelyik már tud kottát olvasni. Ez 1945 után meg is valósul, mert akkortól kezdve a hangszeren való tanulást egy egyéves előképző előzi meg, melyen a gyerekek megtanulnak kottát olvasni.
1953-ban ír arról, hogy "Ki a jó zenész?". A jó zenésznek nagyon fontos a hallás fejlesztése, a kottából éneklés, a karban éneklés, nagy haszna van a középszólamban éneklésnek és a jó zenész legyen tájékozott az irodalomban is. A jó zenész négy fő jellemzője: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3.kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Ezeknek egyensúlyban kell lenniük.
Az 50-es évektől kezdve sorra születtek Kodály két- és háromszólamú gyakorlatai. Címeik: 55,44,33,22,66,77 kétszólamú énekgyakorlat és "Tricínia", azaz 28 háromszólamú gyakorlat, mely később 29 lett egy korábbi kiadványból kiegészített darabbal. Megjelentek az énekes-zongorakíséretek, az "Epigrammák" is.
A Kodály-módszer ma már világhírű. A világ számos országában tanulnak ezzel a módszerrel a gyerekek.
___________________________________
KODÁLY-MÓDSZER KIHASZNÁLJUK?
A 2007-es esztendőt Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója tiszteletére Kodály-évvé nyilvánították. Ebből az alkalomból a hazai zenei nevelés nehézségeiről Orsovics Yvette pedagógus karnaggyal beszélgettünk.
Orsovics Yvette pályafutását magyar–zene szakos tanárként kezdte a komáromi egyházi, akkor még ének-zene tagozatos alapiskolában, a Marianumban. Jelenleg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanára. Nagy sikereket ér el a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar és a nagymegyeri zeneiskola mellett működő leánykar karnagyaként. Szerzője a nemrég megjelent új zenei nevelés tankönyvnek, amely az alapiskola 1-4. évfolyama számára íródott.
– Mi a Kodály-módszer lényege?
– Azzal kezdeném, hogy Kodály Zoltán volt az első, aki ráébredt az akkori magyar zenei nevelés alacsony színvonalára. Úgy gondolta, elsősorban a tanítók hozzáállásán kell változtatni. Megdöbbentette, hogy a jövendőbeli pedagógusok mennyire nincsenek tisztában az értékes (a folklór) és értéktelen (az akkor divatos sramli és népies műdalok) közti különbséggel. Elméletének lényege, hogy a gyermek az óvodától kezdve naponta találkozzon az énekléssel, hiszen a napi éneklés ugyanolyan fontos a léleknek, mint a napi torna a testnek. A legjobb zenei anyagot kell neki adni – a gyermek zenei anyanyelve a népdal legyen. Kodály célja, hogy felnőve ne csak jó előadó, hanem jó zeneértő is váljék a gyermekből, azaz képes legyen különbséget tenni az értékes és értéktelen zene között. Meggyőződése volt, hogy mindennek érdekében tömegeket kell megmozgatni, aminek legjobb módja a karéneklés, a gyermekkórusok kialakítása. Nem véletlen, hogy Kodály annyi kiváló kórusművet írt játék- és gyermekdalokra – ebben az időben ugyanis ezekből hiány volt. Maga a Kodály-módszer valójában több, külföldön már évtizedek, -századok óta használt metódusok rendszerezése. Kodály létrehozta ezek kvintesszenciáját: ami jó volt belőlük, azt átvette, és a magyar zenei nyelv jellegzetességeibe öltöztette.
– Magyarországon többé-kevésbé megvalósították Kodály elképzeléseit. Milyen sikereket értek el vele?
– Kodálynak köszönhetően számos énekzenei általános iskola alakult, ahol heti három- négy zeneóra mellett kötelező a karéneklés is. Igazán itt beszélhetünk mérhető sikerekről. Az ide járó gyermekek zeneértő felnőttekké váltak, javult a hallásuk, tisztábban énekelnek. Ami meglepő, és teljes mértékben Kodályt igazolja, hogy jobban tudnak teljesíteni, mint társaik, sőt, jobbak a fizikai képességeik is. Ez utóbbi valószínűleg azért, mert az énekléshez szükséges helyes levegőbeosztás minden tornagyakorlat alapja. A helyes levegővétel fejleszti a tüdőt is. Ma Japántól az Egyesült Államokig mindenfelől érkeznek Magyarországra szakemberek, akik szemináriumokon, mintaórákon próbálják elsajátítani a metódust.
– Japánt és Amerikát érdekli a módszer, mi pedig, itt a szomszédban mintha nem értettük volna meg Kodály üzenetét…
– Minket is elért Kodály szelleme. De nem véletlenül mondta Kodály: „A zene tanítása állami feladat, a kormánynak pénzt kell rá fordítania.“ Elsősorban Szlovákiában csak elvétve akad zenei alapiskola, közülük is egyetlen magyarról tudok, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskoláról. Ráadásul míg Magyarországon heti két óra állt a zenetanárok rendelkezésére, mi itt egy órával küszködtünk. (Sajnos a közelmúltban Magyarországon is visszalépés történt: csökkentették a zeneórák számát.) Heti egy órában nem lehet eredményeket elérni. A zeneórát ráadásul senki sem veszi komolyan – se a gyerekek, se az igazgatóság. Egyrészt ez amolyan „potyatantárgy“, ahol könnyűszerrel lehet „potyaegyest“ kapni. Másrészt kevés az elhivatott zenetanár, aki valóban hisz abban, amit csinál. Aki hajlandó elsajátíta- ni a Kodály-módszert, annak ellenére, hogy nálunk nehéz a megvalósítása. Kodály szavaival élve: „Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk.”
– A nyitrai egyetemen leendő óvópedagógusokat, alsó tagozatos tanárokat, valamint zene szakos hallgatókat tanít. Öntől is függ, milyen lesz a jövő tanárnemzedéke…
– Sajnos most már ott tartunk, hogy a leendő óvónőknek és alsó tagozatos pedagógusoknak nem kell felvételi vizsgát tenniük a készségekből. Azelőtt alapfeltétel volt a tehetségvizsga: a tiszta hallás, a valamilyen hangszeren való játszás, a rajzkészség és a torna. Ma már nincs ilyen, és sok diáktól hallom, hogy ő nem szeret sem énekelni, sem rajzolni… Akkor kérdem én: az ilyen tanár hogyan fogja a zene, a művészetek szeretetére megtanítani a gyermeket?
– Szép kilátások! Ráadásul úgy érzem – javítson ki, ha nincs igazam –, zeneiskoláink sem a legmagasabb színvonalúak. Az ide járó gyerekek hét év elteltével sem tudnak eligazodni a világ zeneirodalmában, nem hallgatnak több komoly zenét, mint társaik, nem tudnak hallás után leírni egy zenei hangsort, sőt, magát a hangszeren való játékot is csak kevesen sajátítják el.
– Szlovákiában nem a Kodály-módszer alapján tanítunk. Ha így lenne, először énekelni tanítanánk meg a gyermeket, utána arra, hogy hallás után le tudja írni, amit hall – s csak ezután következne a hangszer. Mi mindent fordítva csinálunk, aztán csodálkozunk, hogy a gyerek két-háromszori eljátszás után is képtelen leírni a dallamot.
– Alapiskolás koromban magam sem rajongtam a zeneórákért. Hogy lehet a gyerekekkel megszerettetni a népdalokat?
– A válasz egyszerű: óvodáskortól kell elkezdeni. Egy ötödikes diákért, akit helytelenül vezettek, egy elhivatott pedagógus is csak keveset tehet. Rengeteg játékkal kell a gyermek szívébe belopni a zene szeretetét. Erőltetni azonban nem szabad! Megfelelő módszerekkel fokozatosan kialakul a versenyszellem, és a gyerekek is egyre többet akarnak. Bár kijött az új tankönyv – módszertani segéd- és feladatlapokkal együtt az interneten is megtalálható –, mégsem vagyok benne biztos, hogy úgy fogják használni, ahogy kellene. Szakmai továbbképzésekre lenne szükség. Viszont eredmény, hogy az ügy egyre gyakrabban szóba kerül.
– Azáltal, hogy az életünkből kimarad a helyes zenei nevelés, deformálódik a társadalom?
– Mai, ösztönökre épülő világunkban, ahol ömlik felénk az olcsó gépzene, különösen fontos lenne a zenei nevelés. A többi esztétikai tárggyal együtt komolyan kéne venni. Ismét Kodályt idézném: „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él. Teljes élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” „Mit kellene tenni? Az iskolákban úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s beleoltsa a nemesebb zene utáni szomjat. Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket.”
– Köszönöm a beszélgetést!
Hübschné Dráfi Anikó
|