PÁSKÁNDI GÉZA
Nyulak miatyánkja Csendélet Favágók Házszám Bogár-sirató Kő-dilemmák Egy bolha vallomása Szitakötő Színek után Sánta Vénusz Pillangószárny A rekedt Armstrong Temetőbogarak Hagyakozás (Sz 1933, Szatmárnémeti-megh. 1995, Budapesten.) Író, költő, színműíró. Újságíróként indult, majd a kolozsvári Bolyai egyetem bölcsészkarára járt. 1956-os kiállásáért állam és közrend elleni izgatás vádjával hatévi börtönre ítélték. 1963-as szabadulása után könyvraktári munkás, bibliográfus, szabadúszó. 1967-ben rehabilitálják, előbb a Kriterion kiadó szerkesztője, majd 1974-ben Magyarországra települ, a Kortárs folyóirat munkatársa lesz. Román írószövetségi díjat, illetve József Attila díjat kapott. Mind a prózában, mind a költészetben és dramaturgiában jelentőset alkotott. Nyelvteremtő, abszurdba hajló játékos gondolatisága végigvonul egész munkásságán. Gyerekirodalmi munkássága is jelentős.
NYULAK MIATYÁNKJA
A nyúl miatyánkja rövid: az ámen előtt lelövik:
Bokrot ugrom Miatyánk Nincsen időm nagy imára Jön a vadász Miatyánk.
CSENDÉLET
Az asztalon: kopasztott lúd; kézirat verssel, - papírvágó-kés, tintában lúdtoll,- s fölötte leng a csend, a csend s az összefüggés.
FAVÁGÓK
Két ember fűrészel: dől előre-hátra Mintha egymás izzadt Keze után nyúlnának Baráti kézfogásra S nem érik el: köztük a fűrész
HÁZSZÁM
szám voltál egy bérház oldalán: Elkoptatott a postások szeme.
BOGÁR-SIRATÓ
Hogy is történt? Fejemen vágytál átrepülni - s hajamba fönnakadtál. Fésülködtem: holttested kivetette a fésű.
Elnéztem őrült szárnyaid szilánkját, kockáztató kis tested romjait,-- néztelek, mint erdőtaréjú hegycsúcs bolond pilóták csontját, - szánalmat zúgva.
KŐ-DILEMMÁK
Sírkő legyek? hej, unalmas! Hegyek orma? hej, hatalmas! Utcakő? hisz rám taposnak... Vesekő? az orvosoknak? Szobor legyek? ledöntenek, azzal tán, hogy kiöntenek... Parittyakő? olykor csábít, - s ha tudnám, hogy jó sokáig, örökkétig egy-egy Dávid röpítene - Góliátig!
EGY BOLHA VALLOMÁSA
Egy bolha, ki csípem a Teremtményt, most vallok: vagyok szerény - nem nagy erény - kis bolha. Mindenem volna időbe-térbe, s van mit aprítanom a vérbe. Ha nem csípek - csipegetek. Ha nem csurran - csöppen, s én meglelem, mi élelem e csöppben. Nem nagy ivások: kis szívások, sóra-petróra kellenek, - de nem lelek az életemben szellemet! Az ökröt kolumbácsi s bögöly csípi, láttam, s egy fiúcskát a bácsi fülöncsípett a házban - - jó, jó - hökkentem ekkor én, de ki csípi a bolhát?
Mert mindenkit csíp valami: viszkettet üvegpor, csalán, de láttál már bolhák oldalán piros kis pöttyöket talán? Hát ki csípi a bolhát?
Nem érzed, milyen misztikus, hogy a bolha, ha akarózik is neki, sose vakarózik? Hát ki csípi a bolhát?
Azt nem tudom, hogy mi lesz holnap. Ám azt se sejtem, mi lesz ma. Mert megkergít a dilemma: Ki csípi a bolhát?
SZITAKÖTŐ
Szitakötőt fogtam nyáron a habokban, - szitakötő halálát én is elzokogtam.
Szitakötő-szárnyakon pipiskedő árnyakon én is tünedeztem. Egy életen, egy halálon el-elhüledeztem.
Szita-kötő, szita-kötő, valahova elszárnyaló, víz sugarát meg-megszövő, valamikor beárnyaló.
Ki tud engem röptön-fogni? Ki tud sorsomon zokogni? Ki tud szárnyamon elszállni? Ki halottak mellett hálni?
Szita-kötő, szita-kötő, ó, te velem elszárnyaló, lehajoló fűzfán-tűnő, szűz vizemet beárnyaló.
Ki fog engem röptön fogni? Ki a sorsomon zokogni? Ki a szárnyamon elszállni? Ki halottak mellett hálni?
SZíNEK UTÁN
Talpig fagyban a jegenyék Kék kék kék
Szaladj kisfiam a tejért Fehér fehér
A birsalmát várva várta Szekrényünkön egy kosárka Sárga sárga
Vágóhídön döng a bika Pokoltüzes az orrlika Zsíros-piros
Él pedig de mintha halna Barna barna
Talán a fehérség szülte A fekete csak átszűrte Szürke-szürke
Őszes ágon varjú-gerezd holló-szállat Nagykendője az anyámnak Fehéreim koromlója A szivárvány Koporsója Bűn barnája vérem sója Fekete
Kékségünkön átszáll A pirosság nyila Lila
Elmennék a kékkel Sötétes fecskékkel Fanyar-szájú nőkkel Kardvonó felhőkkel
Vad-zöldet varázslok Pirosat parázslok Sárga epét hányok Hívnak lila lányok
Jaj kit is segítsek Kit is színesítsek Kékítőt kékítsek Barnát feketítsek
S milyen szín is vagyok Hogyha kék-zöld vagyok Szobámban megfagyok Sárgítnak a nagyok
Elmennék elmennék Szarvas-űző messze Csöngettyű-fehérnek Varjú-ház ereszre
Megállnék megállnék A kékségek táján S lennék pici rúzsfolt Szűzmária száján
SÁNTA VÉNUSZ
Fény volt ő is, de eljutott az árnyig. Kölyök-vággyal meglestem sánta Sárit. Komisz legények döntötték a sárba, mert könnyen hull, kit elhagyott a lába.
A teste térdig tékozló tökély volt, s nyakára röppent néhány fura-kék folt, részeg fogaknak vaksi vétek-varja, és nem volt csősz, hogy onnan fölzavarja.
S egy boros férfi, mint múltunk törökje, ma Sárin mankót s szenteket tör össze, mint barbár, ki a falhoz szobrot lódít, egy sánta Vénuszt, fordított milóit.
PILLANGÓSZÁRNY
Pillangó szárnya kivetül a térbe, a térbe, a térbe. Felhőkre néz az alázat: hulljon-e, hulljon-e térdre?
Pillangó szárnya a mennybe cikáz, vissza-se-látva, se nézve, Rajongó Lenti Alázat vinnyog, ha jajdul a térde.
Nyúlok vakon a szárnya után, s pillangó vére, mindenség hímpora hullong ujjam begyére.
A REKEDT ARMSTRONG
Rekedt Armstrong, meghűlt rokonom, vigyázz, mert ősi torokrák a dal, eredeti és örökölhető. Hangszálaid harapója: gorilla állkapocs, rokokó-csontú madárka: dallam roppan a roppant torkaid öblén: karcsú vitorlást öl meg az örvény: Bel Canto süllyed. Ó énekelj, rekedten is, ha már dalolni idelöktek!
TEMETŐBOGARAK
Nézd, hogy sürögnek! Hogy vonják, cibálják a tetemet, az elhulló halottat, Örök kegyetlen, szomjú szorgalommal, nem énekelve s nem mondva igét, temet ez a szörnyű fekete nép.
Ki lökte őket kínzó küldetésre? Milyen átok, vagy titkolt elhívás van bogár-szívükben, hogy a pusztulásban célt leljenek, és soha semmi másban?!
Nézd, hogy futkosnak! S nem szomorú ez. Ha másnak sajgás, jaj, nekem vigaszt ad e nyüzsgő gyász, mert engem nem igazgat a balga isten éppoly balga papja.
S ha éltél eddig fülledt izgalomban, hogy lelsz-e lényt, akiben irgalom van és eltemet, most boldogan nyugodj meg!
Van férge földnek, rovara rögöknek, kik fantasztái valami öröknek és földetlenül nem hagynak, ne rettenj, mert nem marad itt senki temetetlen!
HAGYAKOZÁS
Van egy pipám: matróz-pipa. Örökölje ezt Gusztika.
Van egy könyvem: ezt titokban annak adják, kitől loptam.
Lazicsék az esték árnyán törjék be a pakli kártyám.
Késett honoráriumom Kálmán fecsélje el rumon.
A szobám annak adatik, aki éppen benne lakik.
Annak adom tündérlakom, ki tud bemászni ablakon.
Ágyam alatt egér cincog - Lajos macskámé, amit fog.
Irigy orrok alá tormát dörzsölök: a sorsom ormát.
Jobb, ha inkább fügét mutat versem nekik, semmint utat.
Szép ajándék: egy rím-készlet: a nagyon rossz költőké lesz.
Életszegény novellisták kapnak majd egy téma-listát.
Ja, egy elhalasztott vizsga! Tegye le egy óvodista.
A szeretőm, ha még szeret, fogja meg az emlékemet.
A siheder-Ádámoknak kosár tiltott almát hozzak.
Búsak mosolyom őrizzék, búmat vígak lúdbőrözzék.
Édesanyámé a szívem, amilyen volt, oly szelíden.
Eléggé új szürke ruhám apámra simuljon puhán.
Őrizze a kabát övét; viseltem én is az övét.
Nagynénémnek pápaszemet vegyetek, ha kapni lehet.
S nekem csak egy csomag szivart, se ideges, se oly zavart
ne legyek, ha számon kérik, miért éltem annyi évig.
(A Holdbumeráng c., 1996-ban a bukaresti Irodalmi Könyvkiadónál megjelent kötet nyomán)
|