Rónay György: Fiamhoz
Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.
Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább. De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.
Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell, konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben, aljasságodban légy rettenthetetlen, ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel, s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.
De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb, vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat: szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó, vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó, kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.
Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál. Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már. Utóirat
Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod, és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is, és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.
Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás: de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más; s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem: utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem. Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván. Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.
|