Payday Loans

Keresés

A legújabb

A rablást és kisemmizést legitimizáló "magyar elit" jobbról-balról? PDF Nyomtatás E-mail
Magyar írástudók árulásai
2010. november 08. hétfő, 10:52

papplajos

Prima Primissima díj
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. Az alapítványi formában felajánlott összeg több mint 2 milliárd forint, amit 10 éven keresztül osztanak ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató, évente 30 jelöltből kiválasztott nyertesek között.

Jelölteket a VOSZ elnöksége, megyei- és szekcióelnökei, a Társadalmi tanácsadó testületének tagjai, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma, valamint érdekvédelmi, érdekképviseleti és szakmai civilszervezetek állíthatnak. Jelölhető minden olyan magyar állampolgárságú, magyarországi székhelyű jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, társadalmi szervezet és alkotóközösség, amely a Magyar Köztársaság területén végezte elismerendő tevékenységét.

A Prima Primissima díj összege kategóriánként évente 50 000 euró, a Prima díjasoké pedig 10 000 euró. A közönségdíjasok további 50 000 eurót vehetnek át.

A díjkiosztó ünnepségen a Primissimák részére átadott porcelánszobrot Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikus művész mintázta a világhírű Kincsem versenylóról. A szobrot a pécsi Zsolnay Porcelán Manufaktúra Rt. (2006 óta Zsolnay Porcelán Manufaktúra Zrt.) készítette. A közönségdíjasok a Kincsem-szobornak az Ajkai Kristály Kft. által megformált kristályváltozatát vehetik át.

A 2007. évi, 5. jubileumi díjkiosztáson a korábbi prímák közül öten Jubileumi Prima Primissima díjban részesültek, megkapták a Kincsem-emlékszobrot és mellé 40 000 eurót. Ez évtől jelenik meg a Prímák évkönyve.


Kategóriák

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma és Társadalmi tanácsadó testülete a jelöltek listájából választ ki titkos szavazással három-három jelöltet az alábbi tíz kategóriákban:


magyar irodalom
magyar színház- és filmművészet
magyar képzőművészet
magyar tudomány
magyar oktatás és köznevelés
magyar építészet és építőművészet
magyar sajtó
magyar népművészet és közművelődés
magyar zeneművészet
magyar sport

A kategóriák első helyén végzők a primissimák, a két további helyezettek pedig a primák. Ezen felül, a 30 fős nyilvános listán szereplők közül a nagyközönség telefonos és internetes szavazással kiválaszt egy közönségdíjast is.

Három éven át az írott és az elektronikus sajtó kategóriákban külön-külön adtak át díjakat. 2006-ban ezeket a kategóriákat összevonták és újként jelent meg a magyar sport kategória.

2007-től 5 éven át ítélik oda a Junior Príma díjat. A 7000 eurós elismerést évente, kategóriánként tíz-tíz, 30 év alatti tehetséges fiatal kaphatja meg, három kategóriában:

magyar tudomány;
magyar sport;
magyar oktatás és köznevelés.

Díjazottak


2003

A díjátadás ideje: december 11., helye: Nemzeti Színház A műsorvezetők: D. Tóth Kriszta és Vitray Tamás

Kategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Szabó Magda író Nádas Péter író
Székely Magda író
Színház- és filmművészet Darvas Iván színművész Mácsai Pál színművész
Törőcsik Mari színművész
Képzőművészet Varga Imre szobrászművész Deim Pál festő-, grafikus-, szobrászművész
Somogyi Győző festőművész
Tudomány Vizi E. Szilveszter akadémikus Gyulai József akadémikus
Pungor Ernő akadémikus
Oktatás és köznevelés Nemeskürty István filmtörténész, író Jelenits István pap, tanár és nevelő
Kiss Tibor egyetemi docens
Építészet és építőművészet Makovecz Imre építész Ekler Dezső építész
Vadász György építész
Írott sajtó Gömöri Endre újságíró, publicista a Magyar Szemle folyóirat
Móser Zoltán fotóművész
Elektronikus sajtó Vitray Tamás újságíró, tévériporter Kudlik Júlia volt televíziós műsorvezető
a Hír TV stábja
Népművészet és közművelődés Sebestyén Márta előadó, énekművész Novák Ferenc koreográfus, színházi rendező
Sebő Ferenc népzenekutató, előadóművész
Zeneművészet Rost Andrea operaénekes Szörényi Levente előadóművész, zeneszerző
a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Közönségdíj A Hír TV stábja

2004

A díjátadás ideje: december 8., helye:

Nemzeti SzínházKategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Juhász Ferenc, költő Jókai Anna író
Závada Pál író
Színház- és filmművészet Garas Dezső színművész Szabó István filmrendező
Udvaros Dorottya színművész
Képzőművészet Melocco Miklós szobrászművész Kokas Ignác festőművész
Korniss Péter fotográfus
Tudomány Kosáry Domokos akadémikus Csányi Vilmos biológus, etológus
Vargyas Lajos népzenekutató
Oktatás és köznevelés Mindentudás Egyeteme online egyetem Grétsy László nyelvész
Szabó Dénes karnagy, zenetanár
Építészet és építőművészet Bán Ferenc építész Dévényi Sándor építész
Marosi Miklós építész
Írott sajtó Váncsa István újságíró Bánki András újságíró
a Vigília folyóirat
Elektronikus sajtó Szepesi György újságíró, rádióriporter a Duna TV
Simon András újságíró, műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Kaláka együttes Bene István kovács
Padisák Mihály író
Zeneművészet Presser Gábor előadóművész, zeneszerző a Benkó Dixieland Band
Kocsis Zoltán zongoraművész
Közönségdíj Jókai Anna író

2005

A díjátadás ideje: december 8., helye: Nemzeti Színház

Kategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Lázár Ervin író Hubay Miklós drámaíró, műfordító
Spiró György író
Színház- és filmművészet Seregi László balettművész, koreográfus Cserhalmi György színművész
Sára Sándor operatőr, filmrendező
Képzőművészet Sváby Lajos festőművész Gyulai Líviusz grafikusművész
Schéner Mihály festőművész
Tudomány Kornai János közgazdász Csókay András agysebész
Ferge Zsuzsa szociálpolitológus
Oktatás és köznevelés Kozma Imre, irgalmas rendi szerzetes Németh G. Béla irodalom- és művelődéstörténész
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi
Építészet és építőművészet Csete György építész Kerényi József építész
Zoboki Gábor építész
Írott sajtó Tamás Ervin újságíró Fehér Béla író, újságíró
Illés Sándor író, újságíró
Elektronikus sajtó Friderikusz Sándor műsorvezető Krizsó Szilvia televíziós műsorvezető
Ráday Mihály operatőr, rendező, műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Szentendrei Skanzen Berecz András ének- és mesemondó
Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató
Zeneművészet Ránki Dezső zongoraművész a Fesztiválzenekar
Kováts Kolos operaénekes
Közönségdíj Csókay András agysebész

2006

A díjátadás ideje: december 8., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Esterházy Péter író Kalász Márton író
Nagy Gáspár költő
Színház- és filmművészet Kállai Ferenc színművész Eperjes Károly színművész
Nagy-Kálózy Eszter színművész
Képzőművészet Kő Pál szobrászművész Fehér László festőművész
Péreli Zsuzsa textilművész
Tudomány Sajó András jogászprofesszor Papp Lajos orvosprofesszor
Szántay Csaba akadémikus
Oktatás és köznevelés Szerémy Gyula tanító Benkő Loránd akadémikus
Huszti Péter színművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora
Építészet és építőművészet Osskó Judit építész Bodonyi Csaba építész
Ferencz István építész
Magyar sajtó Czigány György szerkesztő a Süni ökológiai gyerekmagazin
Vágó István műsorvezető
Népművészet és közművelődés a Csillagszemű gyermek táncegyüttes Kobzos Kiss Tamás népdalénekes
Márta István rendező
Zeneművészet Sztevanovity Zorán előadóművész Fassang László orgonaművész
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző
Magyar sport Kemény Dénes vízilabdaedző Darnyi Tamás úszóedző
Janics Natasa és Kovács Katalin kajakversenyző páros
Közönségdíj Papp Lajos orvosprofesszor

2007

A díjátadás ideje: december 7., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Tandori Dezső költő, műfordító Mezey Katalin író
Parti Nagy Lajos költő, író
Színház- és filmművészet Lukács Sándor színművész Gaál István filmrendező
Schubert Éva színművész
Képzőművészet Schrammel Imre keramikusművész, a Magyar Iparművészeti Egyetem volt rektora Féner Tamás fotóművész
Vígh Tamás szobrászművész
Tudomány Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke Losonczi Ágnes szociológus
Roska Tamás informatikai mérnök
Oktatás és köznevelés Hankiss Elemér szociológus Roóz József közíró
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
Építészet és építőművészet Finta József építész Cságoly Ferenc építész
Kévés György építész
Magyar sajtó Rangos Katalin, az MTV programigazgatója Juhász Judit a Magyar Katolikus Rádió igazgatója
Sediánszky János rádiós újságíró
Népművészet és közművelődés Jankovics Marcell filmrendező Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt oktatási miniszter
a Magyar Állami Népi Együttes
Zeneművészet Perényi Miklós gordonkaművész Kelemen Barnabás hegedűművész
Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
Magyar sport Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok Mezei István a cigány labdarúgó-válogatott menedzsere
Nagy Tímea vívó , olimpiai bajnok
Közönségdíj a Magyar Állami Népi Együttes
Jubileumi
Prima Primissima díj Bánki András újságíró
Novák Ferenc koreográfus, rendező
Kocsis Zoltán zongoraművész, zeneszerző, karmester
Szabó István filmrendező
Törőcsik Mari színművésznő

2008

A díjátadás ideje: december 5., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Csoóri Sándor író, költő Rakovszky Zsuzsa író, költő, műfordító
Réz Pál kritikus, irodalomtörténész
Színház- és filmművészet Markó Iván táncművész, koreugráfus Halász Judit színművésznő
Makk Károly filmrendező
Képzőművészet Keleti Éva fotóművész Gross Arnold festő, grafikus
Gyémánt László festőművész
Tudomány Pusztay János nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár Freund Tamás neurobiológus
Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
Oktatás és köznevelés Korzenszky Richárd a Tihanyi Bencés Apátság perjele Budapesti Városvédő Egyesület
Komoróczy Géza orientalista, író, történész
Építészet és építőművészet Novák István építész Callmeyer Ferenc építészmérnök
Török Ferenc építész
Magyar sajtó Szegő András újságíró Bojtár B. Endre a Magyar Narancs főszerkesztője
Cselényi László a Duna Televízió elnöke
Népművészet és közművelődés a Muzsikás együttes Kemény Henrik bábművész
az Óbudai Népzenei Iskola
Zeneművészet Koncz Zsuzsa előadóművész Melis György operaénekes
Szokolay Sándor zeneszerző, egyetemi tanár
Magyar sport az MKB Veszprém Kézilabda Club Gyarmati Dezső vízilabdázó, szakedző
Polgár Judit sakkozó, olimpiai bajnok
Közönségdíj Halász Judit színművésznő
Televíziós különdíj Magyar Televízió

2009


A díjátadás ideje: december 4., helye: Művészetek Palotája

Kategória Prima Primissima díj Prima díj

Magyar irodalom Fejes Endre író Ágh István költő, író, műfordító
Lator László költő, műfordító, esztéta
Színház- és filmművészet Haumann Péter színművész Bálint András színművész, színházigazgató
Psota Irén színművésznő
Képzőművészet Földi Péter festőművész Bencsik István szobrászművész
Keserü Ilona festőművész
Tudomány Ranschburg Jenő pszichológus Kellermayer Miklós egyetemi tanár, sejtkutató
Kopp Mária orvos, pszichológus
Oktatás és köznevelés Horn Péter agrármérnök, egyetemi tanár Kosztolányi Gyula villamosmérnök, tanár
Sárközy Tamás jogász, egyetemi tanár
Építészet és építőművészet Skardelli György építész Jankovics Tibor építész
Zalaváry Lajos építész
Magyar sajtó Schäffer Erzsébet író, publicista Fekete Gyula publicista
Lőcsei Gabriella újságíró
Népművészet és közművelődés a Nemzeti Táncszínház Foltin Jolán koreográfus, rendező, táncpedagógus
Palya Bea előadóművész
Zeneművészet ifj. Sánta Ferenc hegedűművész Bartók Vonósnégyes
Kelen Péter tenor, operaénekes
Magyar sport Grosics Gyula az Aranycsapat kapusa Cseh László úszó
Görbicz Anita kézilabdázó
Közönségdíj Sárközy Tamás jogász, egyetemi tanár


A Prima Primissima Alapítvány

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke Csányi Sándor, alelnöke Dávid Ferenc, főtitkára Lovassy Tamás, tagjai Csomor Gábor, Czeglédi László, Hanák András, Szőnye József, Takács Ildikó és Zwack Péter.

A Társadalmi Tanácsadó Testület

A Társadalmi Tanácsadó Testület tagjait a Prima Primissima Díj Alapítója jelöli ki. A Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai a Prima Primissima Díj alapításának évében: Chikán Attila (közgazdász,egyetemi tanár), Elek István (közíró, kritikus), Finta József (építész), Glatz Ferenc (történész, akadémikus),Hankiss Elemér (szociológus), Huszti Péter (színművész), Jankovics Marcell (filmrendező, művelődéstörténész), Jókai Anna (író), Kő Pál (szobrász, egyetemi tanár ), Pomogáts Béla (irodalomtörténész), Schwajda György (író, rendező), Szabó István (filmrendező), Szilágyi János (újságíró), Vince Mátyás (újságíró).

A Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai


2004

Chikán Attila (közgazdász, egyetemi tanár), Elek István (közíró, kritikus), Finta József (építész), Glatz Ferenc (történész, akadémikus), Hankiss Elemér (szociológus), Jankovics Marcell (filmrendező, művelődéstörténész), Jókai Anna (író), Kő Pál (egyetemi tanár), Pomogáts Béla (irodalomtörténész), Dr. Sárközy Tamás(egyetemi tanár), Schwajda György (író, rendező), Szabó István (filmrendező), Szinetár Miklós (rendező), Vince Mátyás (újságíró).


2005

Bálint András (színművész), Chikán Attila (közgazdász, egyetemi tanár), Elek István (közíró, kritikus), Finta József (építész), Glatz Ferenc (történész, akadémikus), Hankiss Elemér (szociológus), Jankovics Marcell, (filmrendező, művelődéstörténész) Jókai Anna (író), Kő Pál (egyetemi tanár), Pomogáts Béla (irodalomtörténész), Dr. Sárközy Tamás (egyetemi tanár), Schwajda György (író, rendező), Szabó István (filmrendező), Szinetár Miklós (rendező), Szokolay Sándor (zeneszerző), Vince Mátyás (újságíró).

2006


Bálint András (színművész), Chikán Attila (közgazdász, egyetemi tanár), Elek István (közíró, kritikus), Finta József (építész), Gazsó Ferenc (egyetemi tanár), Glatz Ferenc (történész, akadémikus), Hankiss Elemér (szociológus), Jankovics Marcell (filmrendező, művelődéstörténész), Jókai Anna (író), Kozma Imre (az MMSZ elnöke), Dr. Sárközy Tamás (egyetemi tanár), Schwajda György (író, rendező), Szabó István (filmrendező), Szinetár Miklós (rendező), Szokolay Sándor (zeneszerző), Vince Mátyás (újságíró).

2007

Bálint András (színművész), Chikán Attila (közgazdász, egyetemi tanár), Csete György (építész), Elek István (közíró, kritikus), Gazsó Ferenc (egyetemi tanár), Granasztói György (történész), Jókai Anna (író), Kozma Imre (az MMSZ elnöke), Dr. Sárközy Tamás (egyetemi tanár), Schwajda György (író, rendező), Sváby Lajos (festőművész), Szabó István(filmrendező), Szinetár Miklós (rendező), Szokolay Sándor (zeneszerző), Vince Mátyás (újságíró), Vizi E. Szilveszter (akadémikus).

2008

Bálint András (színművész, a Radnóti Színház igazgatója), Csete György (építész), Gazsó Ferenc (egyetemi tanár), Granasztói György (történész), Jókai Anna (író), Kocsis Zoltán (zongoraművész), Kozma Imre (az MMSZ elnöke), Dr. Mészáros Tamás (a Budapesti Corvinus Egyetem rektora), Dr. Sárközy Tamás (egyetemi tanár), Schwajda György (író, rendező), Sváby Lajos (festőművész), Szabó István (filmrendező), Szinetár Miklós (rendező), Vince Mátyás (újságíró), Vizi E. Szilveszter (akadémikus).

2009

Bánki András (újságíró), Csete György (építész), Gazsó Ferenc (egyetemi tanár), Granasztói György (történész), Jókai Anna (író), Kádár Béla (akadémikus), Kocsis Zoltán (zongoraművész), Kozma Imre, (a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke), Lukács Sándor (színművész), Mádl Ferenc (akadémikus, egyetemi tanár), Mészáros Tamás (a Budapesti Corvinus Egyetem rektora), Novák Ferenc (néptánc koreográfus), Sváby Lajos (festőművész), Szabó István (filmrendező), Szinetár Miklós (rendező, egyetemi tanár), Vizi E. Szilveszter (akadémikus).

_____________________________________

p.s.:

MEGVÁLASZTOTTÁK A 2010. ÉV „PRÍMÁIT”

A 2010. évi „prímák” névsora kategóriánként:


Magyar irodalom
Czakó Gábor Csaba prózaíró
Gergely Ágnes író
Moldova György író


Magyar színház- és filmművészet
Jancsó Miklós filmrendező
Koltai Lajos operatőr
Sándor György színművész, író, rendező


Magyar képzőművészet
Farkas Ádám szobrászművész
Haraszty István szobrászművész
Kubinyi Anna textilművész


Magyar tudomány
Rubik Ernő építész, tervező, feltaláló
Tulassay Tivadar gyermekgyógyász
Vékás Lajos jogász professzor


Magyar oktatás és köznevelés
Dávid Katalin művészettörténész
Dévény Anna gyógytornász, művészeti torna szakedző
Keserű Katalin művészettörténész


Magyar építészet és építőművészet
Balázs Mihály építész
Nagy Tamás építész
Varga Levente építész


Magyar sajtó
Heltai Péter rádiós-tévés műsorvezető
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró
Veiszer Alinda műsorvezető


Magyar népművészet és közművelődés
Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Csík Zenekar
Nyírség Táncegyüttes


Magyar zeneművészet
Érdi Tamás zongoraművész
Magyar Rádió Gyermekkórus
Tokody Ilona operaénekesnő


Magyar sport
Buzánszky Jenő az Aranycsapat tagja, labdarúgó
Erdei Zsolt ökölvívó
Monspart Sarolta tájfutó, sífutó, sportvezető

forrás: http://www.primaprimissima.hu/

LAST_UPDATED2