|
KLAPKA GYÖRGY
_______________________________________________
BAKUNIN MIHÁLY ÉS A MAGYAR EMIGRÁCZIÓ.
Minap megemlékeztünk Chiala olasz senator
könyvéről, mely a kiegyezés pragmatikus törté
netéhez becses adalékokkal járult az olasz politika
akkori eseményeinek és törekvéseinek szín
falai mögül. Majdnem napról-napra látnak nap
világot emlékiratok és följegyzések, melyeknek
előadásai a szereplők közvetetten tanuságtételével
teszik teljesebbé annak az európai titkos for
radalmi propagandának és rugóinak ismeretét,
mely a 48-iki rázkódásokat követő években oly
merész kézzel készült belekapni az európai alakulások
kerekébe. A magyar üggyel bensőleg
kapcsolatos ezen tervek és mozgalmak egy jó
részéről lebbentik föl a leplet az orosz nihilizmus
atyjának nevezett s nemrég elhalt
Bakunin Mihálynak most kiadott hátrahagyott levelezései
s iratai is az emigráczióból, a melyeket
az orosz Dragomanov rendezett sajtó alá s látott
el bevezetéssel.
A legérdekesebb forradalmi rajongók egyikét
ismerjük meg a levelekből, a ki valaha élt. Bakunin
mondhatni legszélsőbb árnyalatát kép
viseli az eszmék azon apostolainak, kik a létező
társadalmi és állami rend teljes felforgatását
tűzték ki czélul. Működésének, forradalmi
izgatásainak azonban csak a prágai kongresszustól
kezdődő időszakára vetnek világot fennmaradt iratai.
A prágai kongresszusnak tudvalevőleg leg
közelebbi czélja volt, hogy Ausztriában és
Magyarországon a szlávság helyzetét körvonalazza
szemben azokkal a mozgalmakkal, melyek egy
felől Magyarországon a magyar nemzet
felsőbbségére, másfelől pedig Ausztriában a német
túlsúlyra törekedtek. Tudjuk, hogy ez az ellen
mozgalom két irányban jelentkezett: az egyik
az eddigi állapot fenntartását óhajtotta, míg a
másik a monarchiának szövetséges föderatív
állammá alakítását tűzte ki célul. Ez utóbbi
célnak előkészítésére hozta szóba a horvát
Kukuljevics először a kongresszus eszméjét,
melyet aztán a frankfurti parlamenttől
fenyegetett csehek siettek megvalósítani.
Az 1848 június 1-én megnyílt prágai kongresszuson
Bakunin is jelen volt, s mikor a kongresszus
a közbejött ügynevezett pünkösdi
fölkelés következtében feloszlattatott — mely
fölkelés egyik fő kolomposa Springer szerint
állítólag egy a magyar kormány által titkos
bujtogatóul küldött Turánszky nevű tót kém
volt, ki maga buzdította a prágai lakosságot
torlaszok emelésére — akkor Bakunin elhagyva
Prágát, a szláv demokratáknak a magyar függet
lenségi ügy számára való megnyerésében kereste
politikai feladatát. Sikerült is neki össze
köttetést hozni létre e czél érdekében számos
lengyel hazafival, s a magyar forradalmi kormány
diplomácziai megbízottjai közül különösen
gr. Teleki Lászlóval.
Egyébiránt hogy a tulajdonképpeni pánszláv
eszme csak alaktalan agyrém, azt Bakunin
hagyatékából megtanulhatjuk. Elég csak arra a két
proklamácziójára hivatkoznunk, melyeknek egyikét
az Internationale lengyel osztálya programjaként,
másikat pedig az említett prágai szláv
kongresszuson tett közzé s melyekben majdnem
egy lélekzetvételre homlokegyenest ellenkező
szempontból tekinti a magyar ügyet. Amabban
azt mondja: «Testvérkezet nyújtunk a nagy szláv
törzs minden testvérének, kik, mint mi, idegen
járom alatt, moszkvai, német, magyar és török
járom alatt epednek,— holott még emebben
tartózkodás nélkül kimondotta, hogy a mit akarnak,
az az osztrák császárság teljes felbomlása,
mert Ausztria felbomlása az osztrák egységben
leigázott sok népfaj mindenikének megváltása
és fölszabadítása, Európa szivének fölszabadítása,
«ezért — teszi hozzá — világos, hogy ne
künk most Magyarországon Windischgrátz ellen
és a magyarok mellett kell állást foglalnunk.
Tizenöt évvel utóbb meglepetve látjuk, hogy
Burovjev tábornok kormányzó iránt is azért
van lelkesedéssel telve Bakunin, mivel, ő — úgy
mond— barátja a magyaroknak, barátja a len
gyeleknek, s meg van győződve hogy az okos
orosz külpolitika első lépése Lengyelország
helyreállítása és fölszabadításai). Persze a dictatura
szükségesnek látszik előtte, hogy Orosz
ország hatalmát Európában helyreállítsa, de
ezt a hatalmat mindenek előtt Ausztria és Török
ország ellen fordítaná, hogy a szlávokat fölszabadítsa,
s nem egy egyetlen pánszláv monarkhiát,
hanem egy szabad, habár összetartó szláv szövet
séges államot alapítson. Mennyire ellentétben
állanak ezek a jámbor magasztalások Varsó
vérengző dictatorának vadállati tetteivel.
A kik szájukból így fújnak egyszer hideget,
máskor meleget, a kik az Ausztria járszalagja
alól fölszabadult Magyarországot ép úgy nem
akarják, mint a birodalmi czentralizáczió politikájába
beolvasztott Magyarországot, azoknak
ítéletére és látkörére nem sokat lehet adnunk;
csak azt lehetne csodálnunk, ha akadtak volna
magyar politikusok, kik Bakunin és a hozzá
hasonló álmodozók terveiben csak egy pilla
natig is komolyan hittek s azokat elősegíteni
törekedtek volna.
Ámde a magyar emigrácziónak Bakunin és
társaihoz való viszonya alig volt több a platonikusnál.
A lengyel fölkelés idejében Florenczben,
hol akkor Bakunin is tartózkodott, Pulszky
és Klapka gyakrabban érintkeztek a rajongó
orosz emigránssal, de úgy látszik, kölcsönös
bizalom még sem fejlett ki köztük, Bakunin
rendesen jól van értesülve a magyar bizottság
előkészületeiről, tudja, hogy a lengyel ügy
vezetői keresik az olasz párttal, valamint
a magyarokkal és délszlávokkal való összeköttetést,
s hogy Klapka az olasz kormánytól mintegy
150,000 frankot kapott a magyarok közt s különösen
a magyar hadseregben való izgatás céljaira;
de míg Kossuth és társai hittek III. Napóleonban,
addig Bakunin előre sejtette, hogy ez
oldalról minden remény hiábavaló, daczára
annak hogy érezte kezét a délszláv és magyar
mozgalmakban, s keserű iróniával jegyzi meg,
hogy az olasz kormány nem egyéb mint Napóleon eszköze.
Sem a magyar emigránsok, sem az azok terveiben
élénk részt vevő hírneves német forradalmár és tudós,
Vogt Károly, nem voltak távolról sem
a Bakunin-féle szélsőségek emberei.
ezeket lenézőleg forradalmi diplomatáknak,
bourgeois-demokratáknak, de épenséggel nem a
nép embereinek nevezte. 1864 márczius 4-éről
irva Florenczből, így jellemzi őket: «Vogt Károly
Klapka elválhatlan barátja, kik reggeltől estig
összedugják fejeiket. Vogt a legmelegebben
érdeklődik Napóleonnak piemonti és magyar
tervezgetései iránt s Németországgal való össze
köttetéseivel igyekszik ezeket a német forradalmi
tervekkel kapcsolatba hozni. Vogt roppant,
mondhatnám megingathatlan bizalommal van
telve Napóleon csillaga iránt . . . Pulszky és
neje, kiket meglehetős gyakran látok,
teljességgel nem osztoznak az ő, és barátja, a tábornok
magyar álmodozásaiban, sőt egyenesen lehetet
lennek tartják ez évben egy önálló magyar fölkelés
létrehozását, de hozzáteszik, hogy ha Olaszország
komolyan fölkél, akkor Magyarország is
föltétlenül követni fogja példáját.» Levele végén
is inti barátait, hogy el ne hagyják magukat
túlságosan ragadtatni Klapkától.
Bakunin nézetei, törekvései azonban nem
csak a magyar emigránsoknál találtak kevés
visszhangra, maguk az orosz forradalmárok is
rendre mind meghasonlottak vele, s csak kevesen
helyeselték túlzásait. Gondolkodása, állam
bölcseleti elméletei a legszárazabb modorúak s
a hegeli filozófia meddő formulái békójában
vergődtek, s azonkívül magánéletének nem épen
minden gyanúsításon felül álló árnyoldalai sem
voltak alkalmasak arra, hogy személye köré
csoportosítsák egy ma már politikailag teljesen
különvált, habár még mindig érintkezési pontokat
kereső kettős eszmeiránynak, a nemzetközi
szocziálizmusnak és a pánszláv föderalizmusnak
híveit.
—r.
VASÁRNAPI ŰJSÁG
SZÁM. 1 8 9 5 . 4 2 . ÉVFOLYAM
|
