Payday Loans

Keresés

A legújabb

Kádár Kata balladája 1-2. PDF Nyomtatás E-mail
Magyar sors és hitvallás

kadarkataballadaja

Kádár Kata

Anyám, anyám, édösanyám!
Gyulainé édösanyám!
Én elvöszöm Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép lëányát. –

Nem öngedöm, édös fiam,
Gyula Márton!
Hanem vödd el nagy uraknak
Szép lányát. –

Nem këll neköm nagy uraknak
Szép lëánya,
Csak këll neköm Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép lánya. –

Elmehetsz hát, édös fiam,
Gyula Márton!
Kitagadlak, nem vagy fiam,
Sem ëgyször, sem máccor. –

Inasom, inasom, kedvesebb inasom,
Húzd elé hintómot, fogd bé lovaimot! –

Lovakot béfogták, útnak indútanak,
Ëgy keszkenyőt adott neki Kádár Kata:
Mikor e szénibe vörösre vátozik,
Akkor életöm is, tudd mëg, mëgvátozik. –

Mönyön Gyula Márton högyekön, vőgyekön,
Ëgyször vátozást lát a cifra keszkenyőn.

Inasom, inasom, kedvesebb inasom!
A főd az Istené, a ló az eböké.
Forduljunk, mett* vörös szén* már a keszkenyő,
Kádár Katának is immán* rég vége lött. –

A falu véginél vót a disznyópásztor:
Hallod-ë, jó pásztor! mi újság nállatok? –

Nállunk jó újság van, de neköd rossz vagyon,
Mett Kádár Katának immár vége vagyon,
A te édösanyád őtöt elvitette,
Feneketlen tóba belé is vettette. –

Jó pásztor, mútasd mëg, hol vagyon az a tó,
Arannyim mind tiéd, a lovam s a hintó. –

El is mönének ők a tónak széjire:
Kádár Kata lelköm, szólj ëgyet, itt vagy-ë? –

A tóba megszólalt Kádár Kata neki,
Hëzzája béugrék hamar Gyula Márton.

Édösanyja vízi búvárokot kűdött,
Megkapták mëghalva, ësszeölelközve;

Ëgyiköt temették ótár elejibe,
Másikot temették ótár háta mögi.

A kettőből kinőtt két kápónavirág,
Az ótár tetejin ësszekapcsolódtak,
Az anyjok odamönt, le is szakasztotta,
A kápónavirág hëzza így szólala:

Átkozott légy, átkozott légy,
Édösanyám, Gyulainé!
Éltömbe rossz vótál,
Most is mëggyilkótál. –

*

Kádár Kata

Anyám, anyám, édös szülőm,
Öngedje mëg szép kérésöm,
Hogy vögyem el Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép lányát. –
Miklós úrfi szépön kéri;
Édösanyja nem ígéri:
Nem öngedöm, édes fiam,
Nem öngedi az én rangom. –
Miklós mondá az anyjának:
Kádár Katát szeretöm csak,
Csak ëgyedül Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép lányát. –
Édösanyja azt feleli:
Abból ugyan nem lösz sömmi,
Vagyon lányok az uraknak,
Abból neköd is juttatnak. –

Miklós úrfi mëgbúsula,
Készül, indul búdosásra.
Szógám, szógám, édös szógám!
Nyergeljed még pej paripám!
Mönjünk, mönjünk, amíg látunk,
Lögyön örök búdosásunk! –
Miklós úrfi elindula,
Azt mëglátá Kádár Kata,
A kapuját mëgnyitotta,
Hogy Miklós bémönne rajta.
Ne nyiss kaput, Kádár Kata,
Nem mönyök én most bé rajta;
Henem* mönyök a világra,
Hótig tartó búdosásra. –
Kádár Kata mëgbúsula,
Miklós úrfihoz így szóla:
Állj még, kéncsöm, szép Miklósom,
Hogy adjam rád ëgypár csókom!
Adjak neköd ëgy bokrétát,
A kezedbe kézi ruhát!
Mikor ruhám vérrel hobzik,
S a bokrétám hërvadozik,
Hidd el, kéncsöm, hidd el neköm,
Akkor löszön veszedelmöm. –

Elindúnak, mönnek, mönnek
Hosszú útnak, röngetegnek.
A ruháját Miklós úrfi
Elévöszi, mëg-mëgnözi,
Hát a ruha vérrel hobzik,
Bokrétája hërvadozik.
Mind a kettő azt jelönti:
Kádár Katát most veszesztik.
Miklós úrfi mëgfordula,
Ëgy mónárgazdát talála,
Kihöz közéllovagola,
Kihöz ő eképpen szóla:
Hallod-ë te, mónárgazda!
Mi hír vagyon a faluba? –

Nincs ugyan ott sömmi ëgyéb,
Kádár Katát elvesztötték. –
Hallod-ë te, mónárgazda,
Vígy el ingöm éppen oda,
Hol elveszött Kádár Kata,
Jobbágyomnak szép lëánya.
Pej paripám tiéd lögyön
S mindön ékös őtözetöm. –

Mónárgazda szót fogada,
Miklós előtt elindula,
Őt elvitte arra helyre,
Feneketlen tó széjire,
Onnét bészólalt a tóba:
Élsz-ë, kéncsöm, Kádár Kata? –
Kádár Kata is szólalik:
Nállad nékül elig* telik. –
Miklós úrfi ezt hallotta,
Szűvit a bánat elfogta,
Kezit fejire kócsóta*,
Sorsát ő ott úgy síratta,
S beléereszködék hëzza
A nagy feneketlen tóba.
Ëgyikből nőtt muszkátaszál,
A másikból rózsmarintszál.
Addig s addig neveködtek,
Vízön föjül emelködtek,
Ëgymásba belészerettek
S ott is ësszeölelköztek.

Miklós anyja mönt sétáni,
Meg taláta őköt látni;
Vízi búvárt elhívatá,
Mind a kettőt kiásatá.
Az ëgyiknek csinátattak
Fejér márvánkő kopossót,
A másiknak csinátattak
Vörös márvánkő kopossót.
Az ëgyiköt eltemették
Elejibe az ótárnak,
A másikat eltemették
Háta megi az ótárnak.
Az ëgyikből neveködött
Fejér márván liliomszál,
A másikból neveködött
Vörös márván liliomszál.
Ott is addig neveködtek,
Amíg ësszeölelköztek.

Miklós anyja hogy mëglátá,
Mind a kettőt leszakasztá,
Talpa alá bétipodá
S tövisbokorra rakatá.
Ezt hogy látta Kádár Kata,
Kopossóból följajdula:
Éltünkbe űdözőnk vótál,
Békét hótunkba sem hattál.
Kiér Isten jót ne adjon,
Szeretetlen tássat adjon!
Kinyeretlenség találjon,
Mégis sönki mëg ne szánjon.


KRIZA JÁNOS GYŰJTÉSE

VADRÓZSÁK
Kriza János székely népköltési gyűjteménye

http://mek.niif.hu/06100/06191/html/index.htm

LAST_UPDATED2