Payday Loans

Keresés

SZERet, nem SZERet PDF Nyomtatás E-mail

zsille szer

SZERet, nem SZERet
Bujtás Pál zavarba ejtő emlékei
2000. október 7. MNO

Csontos János


Tizenhét évesen családostul egy magdeburgi karanténban töltöttem néhány hetet. Fertőző májgyulladás gyanújával fogtak ott bennünket; a nyavalyát még valahol fenn, a Balti-tengernél szedtük össze. Zimankós porosz nyár volt, még megmártózni sem tudtunk a sós habokban – a zord üdülést csak betetőzte a kórházi végjáték. Magdeburgban akkortájt – 1979-et írtunk – több orosz szót lehetett hallani az utcán, mint németet. Rengeteg szovjet katona állomásozott itt, a nyugatnémet határ tőszomszédságában. A karanténban látványosan unatkoztam – az anyáskodó nővérek megszántak hát egy kiszolgált néprádióval, amelyen azonban csupán egyetlen magyar nyelvű adás jött be: a Szabad Európa. Én pedig két héten át a Szabad Európát hallgattam Münchenből a szovjet óceánban, virradattól lámpaoltásig. Ott és akkor, a Forgószínpad bulvármagazinos kavalkádját hallgatva nem gondoltam arra, hogy a beolvasott híreket is készíti – szelektálja, gyúrja, megfogalmazza – valaki. Ilyen „napszámos” volt Bujtás Pál is, aki akkor már ott ült a magyar szekció hírgyárában. 1971 és 1994 között volt a SZER alkalmazottja, tanúja az amerikai kongresszus által fenntartott információs mamutcég virágzásának, hervadásának, majd eltűnésének. Mindez azért érdekes, mert – Zsille Zoltán pamfletszerű könyvén túl – az időközben eltávozott Bujtás memoárja az egyetlen olyan forrás, amiből érzékletes képet kaphatunk a SZER utolsó bő két évtizedének mindennapjairól, belső konfliktusairól, sőt intrikáiról és pletykáiról is. A volt hírszerkesztő (aki később politikai és magazinműsorok készítésében is jeleskedett) felmondási ideje alatt, 1994 első felében vetette papírra szubjektív hangú krónikáját, ám csak a napokban – a Szabad Európa-konferenciára időzítve – jelentette meg a Kairosz kiadó, Irány a zátony címmel.A könyvből kitűnik: a SZER-nél dolgozó „disszidens magyarok” (a skála igen széles volt, a szociáldemokratától Szálasi volt titkárnőjéig) visszatérő dilemmája, hogy ki közöttük a besúgó. „Sohasem derült ki, és már nem is fog” – nyugszik bele Bujtás. A szakmai alkalmasság (alkalmatlanság) kérdésén túl azonban gyakorlatilag ez izgatja mindvégig írás közben is. A romantikus hazacsábítási, gázolási motívumokat (Bujtást édesanyjával zsarolta a kádári hatóság; miután nem tudták hazatérésre bírni, teljes vagyonvesztés mellett végül is az anya települt ki Münchenbe) az emlékezés előrehaladtával elborítja az intrika – ezek feltárásakor azonban a szerző nem is leplezi az írói megközelítést: mendemondákat, ellenőrizhetetlen híreszteléseket is megörökít. Ezzel együtt egy sajátos euroamerikai „kastély” miliőjét idézi meg, amelynek tengerentúli vezetői az ott dolgozó emigránsokat leginkább csak „nyelvi személyzetnek” tekintették. (A magyarok természetesen „társbérletben” voltak a többi „rab nép” szekciójával. A könyvből kiolvasható: a közép-ázsiai adások munkatársai nem mindenben feleltek meg az európai normáknak. Utal arra is, hogy nézeteltéréseiket olykor bizony „szekercés vitafórumokon” tisztázták…)Bujtás nem bogozza az 1950-ben indult (tehát ötvenedik születésnapját „ünneplő”) SZER ötvenhatos szerepét sem – lévén, akkor tizenhárom éves, ez nem is az ő dolga. Hivatkozik viszont a „régiekre”, akik szerint soha nem röppent ki az éterbe, hogy „tartsatok ki, mert jönnek a felmentő csapatok”. A makacs legendát egy félresikerült lapszemlének tulajdonították. Igazán kár, hogy „elvesztek” az 1956-os iratok…A hetvenes évek időszaka Bujtás számára szimpla karriertörténet: vannak jó és kevésbé jó főnökei, egyszer el is bocsátják (két évig külsősként csinálja ugyanazt, harmadannyi pénzért), majd visszaveszik; zajlik a harc az üzemi tanács meg a vezetőség között. Az elszigetelt rádiósok nyelvhasználatából, olykor elképesztő tájékozatlanságából számos komikus pillanat is adódik. Az amerikai turnusvezető még 1971-ben is csak „becsületszóra” hiszi el József Attiláról (egy Nobel-díj-átadással kapcsolatos álhír hallatán), hogy „halott a pasas”…A memoárból világosan kitűnik, hogy Bujtás kezdettől ellenszenvvel viseltetik egyebek között Kasza László iránt (azt is sugallja, hogy Kasza a Levente név elhagyásával leventeoktató apját akarta megtagadni); s felidézi a kastli magyar gimnázium elleni támadását, ami miatt aztán a Nemzetőrben azzal vádolták Kaszát, hogy Budapest érveit visszhangozza és erősíti. Ez az első olyan jel, ami Bujtás szerint előrevetíti a SZER majdani megszűnését.A szerző a hetvenes évek „szabad rádiózását” is gyakran megalkuvónak, kokettálónak, kontraszelektívnek érzi (főleg az „enyhülés” idején), a hanyatlás első fázisának mégis a nyolcvanas éveket tartja. Úgy emlékszik, a magyarországi „másként gondolkodók” (Illyés Gyula folyamatos „szerepléseit” nem számítva) A holnap hullámhosszán című Kasza-műsorban bukkantak fel mind rendszeresebben. 1981-ben bomba robban a SZER müncheni épületénél – utólag derül ki, hogy Carlosék Magyarországról „ugrottak át” elvégezni ezt a kis szívességet. A szimbolikus hadviselésben viszont a rádió munkatársát, Borbándi Gyulát éri támadás a Népszabadságban – ekkor még Kasza is megkapja a magáét a „kék fényes” Szabó Lászlótól. Ekkortájt érkezik a SZER-hez Zsille Zoltán is: vele Bujtás kezdettől szimpatizál. Zsille készíti az első Hegedűs András-interjút, ám ez az áttörés (hogy exkommunista káderek is megszólalhatnak) nem jelenti azt, hogy Lovas Istvánnak engedélyeznék a Farkas Vladimir-interjút.1984-ben lesz a magyar osztály vezetője Ribánszky László. Bujtás szerint ez „a vég kezdete”. Köpönyegforgatónak, karrieristának írja le, aki lassan, de biztosan kiszorítja a valódi rádiós erényeket és tapasztalatot. Már a Ribánszky-érában kerül a SZER-hez Lángh Júlia, „Konrád György elvált felesége”, s Bujtás szerint a Ribánszky–Lángh–Kasza triónak köszönhető, hogy a leendő SZDSZ politikusai a SZER kedvenceivé lesznek. Ez azonban csak a „pártosodás” után ölt végletesen elfogult jelleget. A hármas fogat előbb leírja Pozsgayt, majd a Demokrata Fórumot, sőt 1990-ben már nyíltan kampányol az SZDSZ mellett, bár az MDF-győzelem után Bujtás szerint Kasza megpróbál közeledni a kormányzat felé is. Addig azonban még sokat kell bajlódniuk Lovas Istvánnal is, aki 1984-ben Amerikából kerül a SZER-hez, s már itt is azt a szívós, rámenős stílust képviseli, amit a kilencvenes évek hazai sajtónyilvánossága sem tudott megemészteni.A nyolcvanas évek közepén bukkan fel Münchenben Charles Gati, az Izraelből érkező Ben David Ariel, majd Gadó György is. A politikai elfogultság szobrának mégis Lángh Júliát tartja, akiről még azt is tudni véli, hogy az 1990-es választási győzelem esetére kormányszóvivői posztot ígértek neki a szabad demokraták. Miközben Kasza és Lángh már a budapesti irodanyitásban gondolkodtak, Bujtás szerint Münchenben feltartóztathatatlanná vált a szakmai és anyagi romlás. Immár a hazai sajtó is előszeretettel cikkezett a magyar szekció belső ügyeiről, az itt történt halálesetekről. Ribánszky László ráadásul egy szilveszteri köszöntőjében kijelentette: a SZER azon ügyködik, hogy fölöslegessé váljék és megszűnjék. (Ezt a gondolatot később Mark Palmer nagykövet „népszerűsítette”.) Maguk sem gondolják, hogy ez milyen hamar be fog következni. Bujtást még meghurcolják a főnökei, amikor két évtized után visszatérve Magyarországra azt tapasztalja: a SZER korábbi 58-60 százalékos hallgatottsága gyakorlatilag nullára csökkent. Ez akkor még tabu, sőt a pesti irodát nagy felhajtással, eszem-iszommal, szépségkirálynő-választással nyitják meg. Zsille Zoltán korábban azért kap fegyelmit, mert vizionálja egy Ribánszky–Ribánszki kézfogás lehetőségét. A sors keserű fintoraként a pesti irodanyitón a SZER magyar igazgatója valóban parolázik a Münnich Ferenc Társaság szélsőbalos vezetőjével. Bujtás Pál konklúziója: a Szabad Európa ekkorra minden olyan értékkel szembekerült, amit évtizedeken át hitelesen képviselt.Tény, hogy a SZER-ből fokozatosan kiszorul a kényelmetlen Zsille, az izgága Lovas, az elvhű Krassó György. (Lovas, amíg teheti, vége-hossza nincs memorandumháborút folytat a „belső száműzetésben”. Még saját magát is képes kommunistagyalázásért feljelenteni főnökeinél, csak hogy rámutasson a rádión belüli szabályozások álszent, hazug voltára.) A kilencvenes években aztán drasztikusan csökken az amerikai kormánytámogatás, vele párhuzamosan a műsoridő és a sugárzás teljesítménye is. A SZER-t előbb összevonják az Amerika Hangjával, majd a magyar szekciót fel is számolják, miközben a lengyel és a cseh osztály még haladékot kap. Bujtás nem minden irónia nélkül írja: a sajtó felszabadulásával a Magyar Hírlap és a Népszabadság foglalkozott a legtöbbet a SZER-rel, de a sírja fölött csak a Kacsa magazin és a Szuper Pssszt! mondott gyászbeszédet. Nem volt hálásabb az SZDSZ sem: Haraszti Miklós például fellépett az ellen, hogy a SZER „érdemeire való tekintettel” hazai frekvenciát kaphasson.Felkavaró és zavarba ejtő könyv Bujtás Pál „túlvilági” memoárja. (A kötetet bőséggel illusztrálják korfestő s olykor kifejezetten kínos dokumentumok, gépiratok, lapkivágatok.) A szerző „szeret, nem szeret” játékot játszik – elismeri a teljesítményt és a kiválóságot is, de jellemzőbb, hogy „mindenkiről van egy rossz szava”. Így aztán a történészekre is elodázhatatlan feladat vár, hogy objektíven feltárják a magyar politika- és kultúrtörténet e vitathatatlanul fontos fejezetét.Az a tizenhét éves fiú ott, a magdeburgi karanténban mindenesetre nemigen sejtette, mi folyik a kulisszák mögött, a rádióstúdiók mélyén. Bujtás Pál megforgatta a Forgószínpadot. Lehet, hogy nem minden tetszik, amit a másik oldalon találunk, a valóság azonban néha kifejezetten kiábrándító és illúzióromboló tud lenni.