Payday Loans

Keresés

A legújabb

Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei (A magyar antiszemitizmus történetéből) PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet - Boldog-boldogtalan emberek életminősége

judaizmus

LEÖWY ÁRPÁD

A magyar nemzet jövője

Mottó:

(Egy dunántúli kalendáriumból.)

Tiszántúl, Dunántúl, mind a négy gránicig,

Kilenc felekezet adósságra iszik:

S mikor elúsztatta az apai jussát,

A józan zsidónak szídja a Krisztusát.

- * -

Ki jövőbe látni tud:

S ahhoz nem is oly sok kell,

Tisztában lehet már ma is

A főbb eseményekkel.

 

Nyissuk csak a szemünket ki,

Mik voltunk ötven éve?

Rabláncra vert provincia,

Letörve, összetépve.

 

Úr és paraszt volt a magyar,

És gőgös mind a kettő,

Hős volt, ha kell, de nem tudta,

Hogy mi a kétszerkettő.

 

S eljött a próza korszaka:

Mit a vasút hozott meg,

De nem kellett a pudli, s rőf,

Hős, dicső nemzetünknek.

 

Ne adj' Isten! - azt képzeltük,

Hogy megalázó volna,

Ha Zoltán, Géza, "Urffy" a

Boltban vásznakat pakolna.

 

Szegény mamának a szíve

Megtört volna búvába':

Hogy fiacskája "Eminens"

Egy "Ipariskolába" (!)

 

Aztán jött egy kevésbé hős,

De élelmes faj árja,

S a jelszó: "Mi van eladó?"

Az egész Hont bejárja.

 

Ötven esztendő telt el és

Arra ébredtünk szépen,

Hogy a lenézett, rongy zsidó

Boldogul mindenképpen.

 

S ha mint zsidó nem boldogul,

A keresztvíznek áll ki,

S ötven krajcárért Széchenyi

Lehet ma már akárki.

 

Maholnap Kohn-ivadék lesz

Magyar miniszterelnök,

S x-lábú snájdig őrnagyért

Rajonganak a delnők.

 

Zsidó fiú kispapnak áll

(Ősei bóvlit mértek):

S idők múltán Goldstein-utód

Az esztergomi érsek!

 

Bank, színpad és redakció

Ővelük van már telve:

S kilökni az utolsó gójt,

Ez mindnyájuknak elve.

 

S mi deklamálunk, hősködünk,

S iszunk a Honhazáért,

S nem látjuk, hogy a sok beszéd:

Kutya veres faszát ér...

 

dzsentri

*

 

Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei I. rész


ELŐSZÓ

…Volt idő, amikor az egész ország: öregek és fiatalok, szegények és gazdagok, nők és férfiak, munkások, földmívesek, városi polgárok, papok és arisztokraták, hatvanhetesek és negyvennyolcasok egyformán rajongtak érte. Ujjongó, tomboló tömegek fogadták mindenütt, ahol megjelent. Az ő szavait leste és figyelte mindenki. Egyénisége és eszméi a magyar közélet gyújtópontjában állottak. Sokan lelkesedtek érte és sokan gyűlölték őt. Lehetett őt magasztalni és lehetett támadni, de nem lehetett róla hallgatni. Újságok és röpiratok róla írtak, gyűléseken és parlamentben róla beszéltek akkoriban legtöbbet… És volt idő, bágyadt és szerencsétlen, fáradt és tehetetlen évtizedei a háborúi előtti magyar életnek, amikor senkise akart tudomást venni róla. Eltűnt ő is a liberális Magyarországnak abban az ijesztő sötét, nagy süllyesztőjében, amely a nemzet mérhetetlen kárára annyi kiváló képességű, vezetésre hivatott, derék, önzetlen, igaz magyart nyelt el. Nem hallgatott itt senkisem — különösképpen akikre az ország vezetése bízatott — a józan figyelmeztető szóra, bódult fejjel, tántorgó léptekkel siettünk a reánk váró katasztrófa felé.

lstóczy Győző sorsa igazi magyar sors. Ő is azok közé tartozik, akik széles távlatokban gondolkoznak, messze a jövőbe látnak, józanul, megfontoltan ítélnek, ha kell bátran, habozás nélkül cselekszenek, akik igazságaikba és meggyőződésükbe vetett, szilárd és megingathatatlan hittel járják végig megpróbáltatásokkal és küzdelmekkel teljes életútjukat. Sem fenyegetés, sem csábítás nem tudott erőt venni rajta, nem tudta eltántorítani arról az útról, amely hite szerint egyedül vezethetett csupán a magyarság anyagi és szellemi függetlenségéhez, teljes belső szabadságához és zavartalan fejlődéséhez. Korát legalább félévszázaddal megelőzte.

Alig egy évtizeddel a zsidó emancipáció után világosan felismerte a korlátlan és feltétel nélküli egyenjogúsítás végzetesen elhibázott voltát, a keleti zsidóság szakadatlan beözönlésében rejlő veszedelmet, látta, hogy a kíméletlen hatalmi ösztönöktől fűtött jövevényekkel szemben mennyire tehetetlen és társadalmi, gazdasági és politikai téren védekezésre mennyire képtelen a magyarság, tudta jól, hogy ha idejében nem eszmél fel a nemzet és nem emel gátat a mindent elsodró, mindent maga alá temető idegen áradattal szemben, akkor néhány évtized és a szó igazi értelmében Magyarországból Zsidóország lesz. De igazi nagysága talán nem is az, hogy már a kezdet kezdetén, a maga egész mivoltában megérezte a zsidó veszélyt, hanem sokkal inkább abban van, hogy e felismerésből a maga számára nyomban levonta a szükséges tanulságokat és bár teljes mértékben tudatában volt annak, hogy milyen nagy, szinte emberfeletti feladatra vállalkozik, mégis habozás nélkül meghirdette a harcot a zsidóság elhatalmasodása ellen. És állta ezt a harcot utolsó leheletéig.

A magyar törvényhozás a közelmúltban több mint egy esztendőn keresztül tanácskozott, vitatkozott, a magyar társadalom pedig éveken, sőt évtizedeken át viaskodott azért, hogy felszabadítsa magát a zsidóság megalázó és megszégyenítő hatalma és befolyása alól. Mennyi izgalomtól, mennyi szenvedélytől és legfőképpen mennyi fájdalomtól és keserűségtől szabadulhatott volna meg mindkét érdekelt fél, a magyarság is zsidóság is, ha Istóczy Győzőt saját korában jobban megértik, ha meghallgatják tanácsait és figyelmeztetéseit?

Mint politikus és mint ember egyaránt ritka, magábanálló egyéniség volt. A közélet számára eszmék, igazságok küzdőtere volt. A közszereplés pedig áldozatos kötelességteljesítés és roppant felelősségvállalás. Soha nem volt kapható megalkuvásra, kiegyezésre, engedményekre, pedig ha múltját, eszméit megtagadja, talán előkelő pozícióba kerülhetett volna, de mindég megvetette a törtetést, az érvényesülést, ha pedig ennek az ára éppen gyáva elvtagadás volt, úgy hallani sem akart róla. Csodálatos lelkierő lakozott benne. Szembeszállt a liberális jelszavaktól csontja velejéig megfertőzött korának egész közvéleményével. Hosszú esztendőkön keresztül céltáblája volt buta élcelődésnek, együgyű gúnynak és otromba támadásoknak, de soha, egy pillanatra se veszítette el a fejét, biztos fölénnyel gyűrte maga alá ellenfeleit. Mindent előre látott. Sajnos, a később bekövetkezett események talán senkit sem igazoltak annyira a liberális korszak politikusai közül, mint éppen Istóczy Győzőt. Ő maga életének utolsó pillanatáig rendíthetetlenül hitt igazságainak eljövendő győzelmében.

Most kerek hatvanöt esztendeje, 1875. április 8.-án „a külföldi zsidóság elszaporodásával kapcsolatban, a honosítási törvényjavaslat tárgyában” előterjesztett interpellációjának indokolása során mondotta el első beszédét, amelyben először figyelmeztette a kormányt, a törvényhozást és a társadalmat a zsidó veszedelem fenyegető voltára. Már ez a beszéd is örök bizonysága Istóczy nagyszerű éleslátásának, mélységes aggodalmának és lenyűgöző felelősségtudásának. Saját korának ferdeségeit, tévedéseit, a zsidóság szerepét törekvéseit és a várható végső fejleményeket megdöbbentő módon vetíti elénk a beszédnek következő részlete:

„A zsidóság, mely öntelten a civilizált társadalom erjesztő kovászának szereti tartani s nevezni magát, holott inkább hasonlít ama botanikus nyelven „cuscutá”-nak nevezett parazita növényhez, amely önmagában existálni nem tudván, a veteményeken mindaddig élősködik, míg azokat végkép kipusztítja: — a pánjudaizmus csalképével szemei előtt, képezi tehát a többi elemekkel szemben minden téren ama támadó elemet, amelynek pusztító árja a korszellem és az emancipáció által lerombolt védgátak elenyészte óta a részéről ügyesen felhasznált, általa telhetőleg szított antagonizmusban lévő ezer, meg ezerféle, nemcsak ellentétes, de sőt ellenséges érdekek által megosztott nemzsidó társadalom terén feltartóztatlanul halad előre; — amely támadó elem a szüntelen financiális zavarokban sínylődő államok mintegy protectorátusának megszerzésével a kormányok politikáját saját kasztja érdekében tetszése szerint irányozza: — amely támadó elem a kezeiben mindinkább összegyűjtött „kongó argumentumokkal” mindennemű állami functiot és társadalmi viszonyt átjárva útjai elől többnyire minden akadályt könnyedén elhárítani tud; — s amely támadó kaszt a vagyonnak, megfelelő visszavezető csatornák nélkül kezei közt fokonként való összehalmozásával képezi ama tényezőt, mely a jelenleg általános érvényben álló nemzetgazdasági elveknek „ad absurdum” vitele mellett a vagyonaránytalanságoknak napról-napra nagy dimensiokban való növelésével a proletariátus légióit teremti elő, s így nem valami távoli jövőben beláthatatlan kimenetelű társadalmi és állami katasztrófák előidézésével fenyeget”.

B. Wenckheim Béla miniszterelnök Istóczynak adott válaszában röviden kijelentette, hogy a kormány nem véthet a civilizáció és a humanizmus ellen, épp ezért zsidókérdést nem ismer és nem ismerhet. Istóczy megrázó szavakkal vette tudomásul ezt a választ:

„Eljövend az idő — mondotta — és pedig hamarább, mint sokan gondolják, amidőn elveim nem fognak a puszta ábrándok sorába utaltathatni, s adja a Gondviselés, hogy ez ne történjék akkor, amidőn a kényszerű viszonyok a „késő” jelszót fogják a felriadt nemzsidó elemeknek kiáltani. Ellenkező esetben pedig legyek én e tekintetben Magyarország Cassandrája.”

Pontosan huszonöt esztendeje már, hogy Istóczy Győző ott pihen a Kerepesi temető sírboltjában. Szörnyű események zúgtak el felettünk ez alatt a negyedszázad alatt. És ezek az események mindenben Istóczy Győzőnk adtak igazat. Ha a mi társadalmunkban valóban élnének a hála és a kegyelet érzései, akkor sírja már régen nemzeti zarándokhelyé lett volna. Ha van valaki, akinek, emlékét a hálátlan feledés szürke homályából fel kell idéznünk, akkor Istóczy Győző bizonyára az. Ez a kis tanulmány nem akar egyéb lenni, mint csendes, szerény főhajtás a magyar antiszemitizmus úttörője, a magyar fajvédelem egyik első, nagy harcosa előtt.

A zsidóság egyenjogúsítása és következményei

A zsidók emancipációjára irányuló törekvések a múlt század harmincas éveiben vettek nagyobb lendületet. A francia forradalom következményeképpen mindenütt, európaszerte előtérbe nyomul a zsidóság. A gettó kapuk zárjában megcsikordul a kulcs és végtelen áradatban özönlik ki az új hódítók serege. Noha a liberális eszmék akkor már többé-kevésbé uralták a nyugateurópai államok közvéleményét, mégis mindenütt számottevő és harcos ellenzéke volt a zsidók polgárosításának. Sajtóban, röpiratokban, törvényhozásban szenvedélyes viták dúltak a kérdés körül. A zsidóság a pénz és a mozgó tőke birtokában kitűnő összeköttetéseket teremtett a politikai élet irányítói: a felső tízezer felé, így azután sikerült, kisebb, nagyobb küzdelmek árán mindenütt kierőszakolnia az emancipációt. Az angol parlament zsidó egyenjogúsítási vitája során 1830. május 17.-én lord Belgrave a következő emlékezetes szavakkal tiltakozott a zsidók polgárosítása ellen:

„A zsidók támaszkodva vallásukra, mindig különös nemzetnek tartván magukat, a polgári jogokból önmagukat zárják ki. Hol a zsidók a földkerekségén megjelentek, mindenütt egyenlő állhatatossággal ragaszkodtak nemzetiségükhöz. Vagy a zsidó Angliában — az ki Monthmouth-streetben ócska holmival, s az, ki a börzén országkölcsönökkel kereskedett — vajon akarta-e valaha érdekeit e nemzet nagy institúcióival egybekötni? Ő soha való egyességre nem léphetett, a brit történeteknek babérai neki érdektelenek, az ő szíve emlékeinknél fel nem dobog, ő nem vesz részt abban, amit mi szeretünk: mert azon pillanatban, melyben keblét az angol érzeményei töltenék el, megszűnne zsidó lenni. S a zsidók nem keresnek ily szoros kapcsolatot, ők más reményekkel néznek a jövőbe, ők egy más éghajlat lakói, polgárai egy más hazának, mely felé szemeik változhatatlan vággyal szüntelen fordulnak.”

Magyarországon a II. József által nyitott réseken keresztül lassan szétáramlott a zsidóság az egész országba és fokozatosan mind nagyobb szerephez jutott az ország gazdasági életében. A városokban, különösen amelyek kereskedelmi gócpontok voltak, ugrásszerűen emelkedett a zsidók száma. Hiába hozták a városi magistrátuszok a legkeményebb, a legszigorúbb kitiltó rendszabályokat, a betelepülni akaró zsidók értették a módját, miképp kell ezeket a rendelkezéseket kijátszani. A termény, a gyapjú, a bőr, a bor kereskedelem csaknem kizárólagosan zsidó üzletággá lett. Övék volt csaknem mindenütt a kocsma-bérlet és a pálinkafőzés. Az északkeleti vármegyéket alig néhány évtized alatt olyan tömegben lepték el, hogy ez az országrész már semmiben sem különbözött a szomszédos Galicia zsidó jellegű tájaitól. Nyomukban mindenütt nyomor, elszegényedés, a pálinkától testi elkorcsosodás és erkölcsi züllés üti fel a fejét. Igazán nem csoda, ha a közhangulat a zsidókkal szemben egyáltalában nem volt barátságos. A jobbágyság lelkiismeretlen kifosztóját látta a zsidóságban. A városi polgárság számára veszedelmes, leküzdhetetlen versenytársat jelentett a zsidó, akinek szokatlan, sajátos üzleti stílusa mások számára utánozhatatlan volt. A birtokos nemesség megveti, de uzsora kamatra adott pénzkölcsönei miatt nem tudja nélkülözni a zsidót. Igazi és őszinte pártfogókra a zsidóság csak az arisztokrácia körében akadt. A nagybirtokok és hitbizományok urai nem tudták nélkülözni a zsidókat, akár kölcsönre szorultak, akár a termelvényeiket akarták értékesíteni. Végül a zsidók mellett foglalt állást az ú. n. reform-korszak hivatásos politikusainak, a doktriner liberálisoknak egy része, akik politikai állásfoglalásaik során sohase, egy pillanatra se tudták függetleníteni magukat koruk világnézeti dogmáitól: az egyenlőség, testvériség, humanizmus jelszavaitól és ezeknek még, ha a körülmények úgy hozták magukkal, nemzetük életérdekeit is hajlandók voltak alárendelni. A különböző zsidó szervezetek, hitközségek és más alkalmi egyesületek folytonosan emlékiratokkal és kérvényekkel ostromolták úgy az udvart, mint a pozsonyi diétát, a türelmi adó eltörlését és teljes polgári egyenjogúságukat sürgetve.

Az országgyűlésen egyformán népes pártja volt a zsidó egyenjogúsításnak és e kívánság elutasításának. Az egymást követő 1839.—40., 1842.—43-as országgyűlések csak kisebb-nagyobb engedményekre voltak hajlandók, a teljes polgárosítás elől elzárkóztak. Eötvös József bárónak a Budapesti Szemlébe írott tanulmánya a zsidó emancipációról fejezte ki a zsidó-barát doktriner liberális politikusok álláspontját. Ugyanebben az időben Kölcsey Ferenc a szatmári megyegyűlésen elriasztó képet fest a zsidóság elszaporodásának következményeiről, Kossuth Lajos a politikai egyenjogúsítást megelőző társadalmi egyenjogúsításról vezércikkezik, Kuthy Lajos színes és megdöbbentő hatású korrajz keretében mutatja be saját korának zsidóságát és a zsidó térfoglalás várható következményeit, Széchenyi István gróf pedig aggodalomteljes szavakkal figyelmezteti a magyarságot, hogy ne legyen a zsidósággal szemben túlságosan tágkeblű. Az 1847.—48-as országgyűléssel kapcsolatban a vármegyék legtöbbje emancipációellenes utasításokkal látja el követeit. 48 tavaszán az ország számos városában zsidóellenes zavargások voltak. A zsidóság még a szabadságharc vérzivataros napjaiban is igyekezett a maga ügyét napirenden tartani olyannyira, hogy a szegedi országgyűlés utolsó napjaiban még elfogadta a zsidók egyenjogúsításáról Szemere Bertalan által beterjesztett törvényjavaslatot. Az abszolutizmus első legnyomasztóbb éveinek elteltével a zsidóság máris hozzáfogott, hogy tervszerű és céltudatos munkával kivívja az egyenjogúsítást.

Az 1861-es országgyűlésen a felirati vita során Tisza Kálmán, Jókai Mór, Szalay László sürgetik a zsidók egyenjogúsítását. A törvényjavaslat előkészítésére kiküldött bizottság az egyenjogúsítást azonban a honosítás és bevándorlás szabályozásával kívánta egybekötni. Jellemző, hogy még a legliberálisabb politikusok is csak részleges emancipációt tartottak megvalósíthatónak. Az volt az általános meggyőződés, hogy csak a régebben is az országban lakott, ingatlannal rendelkező, vagy ipart űző zsidóknak lehet megadni a polgárjogot, a zsidóság többi részénél csak hosszabb, rövidebb idő elteltével kerülhet sor. A zsidóság nagy többsége nem akar belemenni a félmegoldásba, teljes és korlátlan, minden zsidóra egyformán kiterjedő egyenjogúsítást követelt. Ez a kihívó magatartás méltán váltott ki ellenszenvet a zsidósággal szemben. Nyilván ennek adott kifejezést Trefort Ágoston a Tudományos Akadémiában 1862. december 1.-én tartott előadásában, éles szavakkal támadva bizonyos zsidó rétegeket, amelyek visszaélve az egyszerű nép jóhiszeműségével, azt kizsákmányolják. A zsidóság befolyásos publicistái Ludassy Gans Móric, Bródy Zsigmond, Mezei Mór, Tenczer Pál, főként pedig a korábban már áttért Falk Miksa szívós kitartással folytatták a közvélemény megdolgozását. Az 1865-re összehívott országgyűlés felirati vitája során ismét többen szóbahozták a zsidó egyenjogúsítás kérdését, köztük Deák Ferenc, azt az érdekes gondolatot vetette fel, hogy ne külön törvényben történjék az egyenjogúsítás, hanem azokban a törvényekében, amelyek különbséget tesznek az egyes vallásfelekezetek között, ezeket a rendelkezéseket hatálytalanítsák. Deák különben ismét leszögezte, hogy egyidejűleg a bevándorlás szabályozását is szükségesnek tartja.

Az 1867-ben kinevezett Andrássy kormány igazságügyminisztere, Horváth Boldizsár a hozzá intézett kérdésekre kifejtette, hogy az egyenjogúsítást a honosítással egyidejűleg fogják megoldani. Maga a miniszterelnök még március 3.-án a nála járó zsidó küldöttségnek üdvözlésére válaszolva kijelentette, hogy „Magyarország meg fogja adni a zsidók egyenjogúsítását, de az ügyet nem lehet siettetni, mert a kérdés megoldásánál a keresztények érdekeit is tekintetbe kell venni.” — Június 26-án Deák Ferenc intézett kérdést a kormányhoz, hogy szándékozik-e a zsidók jogegyenlőségére nézve törvényjavaslatot előkészíteni, úgyszintén az azzal mégis kapcsolatban lévő honosítási törvényre nézve is. Eötvös válaszában kijelentette, hogy a kormány a következő ülésszak elején mindkét kérdésre vonatkozóan törvényjavaslatot terjeszt be. Andrássy Gyula gróf 1867. november 25-én valóban beterjesztette az „izraeliták egyenjogúságáról, polgári és politikai jogok tekintetében” szóló törvényjavaslatot, amelyet az országgyűlés két háza napok alatt minden vita, vagy ellenvetés nélkül letárgyalt és elfogadott, de a honosítási és bevándorlási törvényekre még évek multán sem került sor.

A közvélemény széles rétegei nem nagyon vettek tudomást erről az eseményről, a kiegyezéssel beállott nagy fordulat kötötte le akkor még a figyelmet. Az egyenjogúsítás végeredményben nem teremtett új helyzetet, a már meglévő állapotokat szentesítette csupán. A gazdasági életben, a szabad pályákon akkor már jóformán mindenütt nyitva állt a zsidóság előtt az út. Sokkal fontosabbak voltak azok a sietve megalkotott szerencsétlen törvények, amelyek a kor liberális követelményeinek megfelelően az ország egész gazdasági életét, minden társadalmi rétegét, városi polgárságot, iparost, kereskedőt, parasztságot, birtokost egyaránt teljesen kiszolgáltatattak a zsidóság mohóságának. Az uzsora kölcsönök nyomán a középnemesi birtokok százai kerültek dobra, a vásárlók legtöbbször zsidók voltak. A parasztságot az áruuzsora, a kocsmahitel, a pálinka juttatta a tönk szélére. A zsidók tőzsdei- és üzletalapítási szédelgései pedig elvitték a nemzsidó kispolgári és középosztály megtakarított pénzecskéjét. A hetvenes években Pesten 10 bank omlott össze 33 millió forint tőkével, 2 iparvállalat 18 millió tőkével és 12 banknak, 2 biztosító intézetnek, 1 közlekedési, 1 építkezési és 10 iparvállalatnak kellett felszámolnia.

De hallgassuk csak meg néhány kortanú egykorú, feljegyzését a hetvenes években az ország különböző vidékein uralkodó állapotokról.

Trencsén megye

Mennyire képes három (?) évtized alatt az emancipált zsidóság egy erőteljes és aránylag jómódú népet lelkileg és testileg elnyomorítani: annak élő példái Trencsén megye számos faluiban észlelhetők. 1848. előtt, ha a falutól 3—4 újoncot követeltek, az illető faluk bírái „pont d’honneurnek” tekintették ötször annyit, mint gránátosnak való legény, az assenáló comissionak bemutatni — s most alig találni katonának alkalmasat. Ha ennek okát az öregektől kérdezzük, azt kapjuk feleletül: „Uram az éhség, a nehéz munka, amelyre már a hat éves gyermek kényszeríttetik, a zsidó kiszopja még a csontvelőnket is, már csak annak számára éhezve dolgozunk”.

A trencsénmegyei virilistáknak az 1880-ik évre egybeállított névsora összesen 248 virilistát mutat fel. Ezek közül 80, tehát az összes virilistáknak már egyharmada zsidó.

Arad

Háromezer körül áll az aradi lakosságnak zsidó lélekszáma és huszonkilencezer a nemzsidóké. De azoknak kezeiben van a város kereskedelme, sajtója és — szégyennel vallom — befolyása. Mert a zsidó pénz, a zsidó hízelgés és a zsidó „pezsgő” igen sok esetben elszédíti a gojoknak fejét és nincs ügy, nincs vállalat, nincs tér, melyet maguknak megszerezni ne tudnának, s mindezt korántsem oly utakon, melyeket a tisztesség vesz körül. A város és a megye legszebb családjait tönkre tették már, s a nagy fogások után most következnek a vékonyabbak; rákerítették a sort a közép- és kisbirtokos osztályra, mely tehetetlenül vergődik ördögi karmaik között. — Társalgási és üzleti nyelvük német, szívük Bécs felé repes, — iskoláik a tanügy szégyenfoltjai… — fellépésük követelő és szemtelen, mintha e város, minden ami abban létezik az övék volna már — s a nyomor, amelybe egykor gazdag volt városunkat süllyesztették, szomorú illusztráció az emancipáció idétlen művéhez.

Szabolcs megye

Kevés megye van Magyarországon, mely a zsidó emancipációért olyan sokat fizetett volna, mint Szabolcs megye. Sőt, ha oly rohamosan megy a hódítás, mint megkezdődött és folyamatban van, Pesty Frigyes ezt is az eltűnt vármegyék közé sorozhatja munkájának eshetőleges második kiadásában.

Végig megyünk falvain. Tágas udvarokon csinos úrilakok, sok mindenféle gazdasági épületekkel berakva, itt-ott nagyobbszerű kastélyok, bástyaszegletes kőkerítésekkel, a jólétnek, kényelemnek, dicsőségnek bizonyságai. Csak voltak!… Most legnagyobb részük csupa rom, vagy zsidó tulajdon. Pusztulás és nyomor fájdalmas felkiáltójelei. Az udvarokat áthatlan gaz veri fel, vagy hajdani csinos rondellájukban zsidó árendás dohány melegágyakat rakat. Az épület tetejét bontogatja a szél, falait mállasztja az eső, gazdasági épületei szerteszórva hevernek, nincs rájuk gondja senkinek. Az eladósodott birtokos nem képes rendben tartani, zsindelyes házán is szalmacsutakokkal dugdossa be a lyukakat…

Az elszegényedés nyomában értelmi satnyulás, ezután erkölcsi süllyedés, ezután nagymérvű halandóság: mind logikai következmények.

De ki tehet minderről?… Hol van az oka?

Mondottam, hogy Szabolcs nagyrésze közép- és alsónemességből áll.

Minden joga volt, csaknem semmi kötelessége. És beleélte magát századokon át. Különösen vendégszerető volt, tiszta magyar jószívéből és hiú, nemzeti dicsvágyból. A százados megszokottságból aztán egyszerre kellett átlépnie az új érába. Minden előjogaitól elesett; a kamara kiürült, de a vendégszeretettel nem tudott felhagyni. Százféle adó zúdult a nyakába, az is ellene szegült. Amily arányban fogyott bevétele, oly arányban nőtt kiadása… De mind e bajokból kigyógyult volna, ha ideje van a változott viszonyok és körülmények felismerésére. Százados szokások megsemmisítésére, egy régi kiváltságos törvény eltörlése nem elég. Az új időkbe bele kell élnie az embernek magát.

De idő nem volt. Gondoskodtak róla az „új polgártársak” közül sokan, hogy mire felébred, a párnát már kivegyék a feje alól… A házi zsidóból lett házi barát, ebből árendás, ebből földesúr a magyar faj roppant anyagi és erkölcsi kárára.

Bereg megye

Bereg megye felvidéke máris egészen az Izrael fiai markába jutott. A szarvasmarha, melyet láthatni itt, majdnem kizárólagosan a zsidóké, minden jóravaló föld, zsidóké mindennemű üzlet és kereskedés, zsidóké mindenféle bérlet, zsidóké a földműves nép, amely félig adós nekik és amelyet csupán csak kiszámításból és haszonlelésből tűrnek telkeiken, honnan a legkönnyebb módon kiűzhetnék…

Természetes, hogy itt a pénz is az ő kezeikben összpontosult; és mert a pénz náluk van, őnekik lehet legjobban a nép szorult helyzetét; az ínséget, elemi csapásokat, a különféle executionális alkalmakat stb. kizsákmányolni. — A szegény ember megszorul, executálják, vagy pedig nem jut kenyérre, neje, öt-hat gyermeke éhezik. Hová forduljon? — Legtöbbnyire a zsidóhoz, mert annak saját érdekében áll segíteni rajta. A zsidó ád pénzt, vagy életet, természetesen borzasztó kamatra (a 40% nálunk a legközönségesebb dolog és ez a kamattörvény megalkotása után is éppúgy érvényben van, mint azelőtt) — azután vár, nem kéri a pénzt, csak egy év lefolyása után kezdi kérni az adósság visszafizetését; de a kikölcsönzött összeg akkor már háromszor annyi. A szegény ember, ki rendesen nem számító, vonakodik a hatványra emelt követelést megfizetni, miből per keletkezik, a követelés megítéltetik, mert a zsidó előre ki tudja azt csinálni, hogy az igazság látszata az övé legyen — hozzájárulnak a borzasztó perköltségek, — és a szegény embert kiűzik telkéből, amelyet a zsidó foglal el…

Őszkor a zsidók potom áron szedik be a pénztelen néptől az élelmiszereket. Itten sót, bocskort, rongyszalagokat, tűt és mindent kukoricáért, tojásért és más élelmiszerért vásárol össze a szegény nép. Egy véka tengerit forintjával se akarnak számítani a zsidók ősszel, holott a piaci ára 1.50 forint, 2 forint, de következik a tavasz, akkor bezzeg a zsidó kukoricája drága, egy vékáért elkér kétszer, háromszor annyit, mint amennyiért ő vette.

Földjeiket a zsidók úgyszólván ingyen műveltetik, gyakran egy font sóért, egy kis dohányért, egy fél liter pálinkáért, mit keresztelőre vett s egy egész napot dolgozik neki a földműves, — néha fizetnek is, 16—20 krt. egy napi munkáért; a szegény nép megy, dolgozik és végre azt veszi észre, hogy az a 16 kr., melyért egész napon át fáradott, még eleségre is kevés.

Hát a kocsmatartásnál, a szeszmérésnél mennyi égbekiáltó csalás űzetik? A zsidó kocsmáros pálinkájával magához édesgeti az embereket, itt felényire vagy háromnegyedrésznyire vízzel kevert moslékkal itatja őket, elfogad kukoricát, paszulyt, ruhadarabot, vásznat, szénát, tyúkot, tojást stb. pálinkáért, leitatja embereit és akkor alkuszik, számol, írat kötelezvényeket és behálózza az együgyű embert és tönkre teszi.

Baranya megye

Miután keresztény nem versenyezhet a zsidóval, minden kereskedés kezükben van, semmit se lehet eladni másnak, csak zsidónak, persze az eladó kárával mindig, mert ha ki is lett alkudva az ára az eladott terménynek, a zsidó megcsalja a szegény tudatlan népet, mely nem értvén az új mértéket, a zsidó minden métermázsánál 20—30 krt. húz le neki, ha pedig ezen csalás ellen a szegény nép ki mer kelni, nem veszi át. az eladott gabonát; mitévő legyen a szegény ember, nehogy vissza kellessen megint haza vinni, kénytelen azt a maga kárára a csaló zsidónak adni. De nemcsak a kereskedés van a zsidók kezében, de még az igazság kiszolgáltatására nézve is kiterjed az ő hatalmuk; a pécsi törvényszéknél, holott ugyanott közel száz keresztény ügyvéd van, zsidó törvényszéki tolmács van, azon a Pécsen, amely fogadást tett ötven év előtt, hogy zsidókat nem fogad be, mint lakosokat; mai napság ezerötszázat meghaladja a számuk, övék a kereskedés és ipar, szóval a kereszténynek mindent a zsidótól kell venni, persze kétszeres áron. De nemcsak Pécsett, de Baranyának minden nagyobb mezővárosában is sásként szaporodik a zsidók száma és méltán tarthatni, hogy a keresztényeket fölfalják.

Zemplén megye

Varanno. Az iparosok egészen tönkre vannak téve, alig egynéhánynak van még földbirtoka, de az is kivétel nélkül már megterhelve, pedig egy néhány év előtt még jól bírták magukat, de a sok kaftános, turbános és lepedős lengyelzsidók egészen elárasztották és kiszorították a keresztény lakosokat, de nem is csoda, hisz közeli szomszédok, minden akadály nélkül becsúsztak közénk és itt felszedték magukat s tovább álltak Gálszécs, S. A. Újhély, Tokaj, stb. felé, de már mind gazdagok, uzsora, bérlet, megbukások, opálkő elrablások által.

Krajnya. Ez a vidék, Zemplén megye felső vége, mely már Galíciával határos, igenkevéssé ösmert az országban… Szegénysége dacára megvan ennek a vidéknek is sajátságos jellege mellett igéző bája. Ha jól megművelik a földet, megterem itt mindenféle vetemény, a búza, tengeri s a hüvelyes vetemények s az erdei tisztások és gyepes dombok dús legelőt szolgáltatnak. A réteken illatos szénát gyűjtenek. Csakhogy az egész vidéken a föld nagy része vetetlen s a szegény gazdának nincs marhája, amit a legelőn legeltessen. Másképp volt ez régen, mint az öreg emberek beszélik. Nyáron egymást érték a gyapjúzsákkal rakott szekerek s telt csűrökben gyönyörködött az utazó. És mi ennek az elszegényedésnek az oka? Kétségtélen, hogy sokféle. Nagy az adó és kíméletlenül szedetik be. De fő oka a már most védtelen, tudatlan népnek a zsidók által való kizsákmányolása, tönkretevése. Nem is lakott régente a Krajnyán egy faluban legfeljebb két-három zsidó család. A kocsmáros s még valami szegény zsellér, aki aztán úgy dolgozott a mezőn, mint bármely más földműves. Most tíz család is lakik egy legfeljebb hatvan-hetven házból álló faluban. És mind jól bírja magát, ezeknek jobbágya az egész falu népe. Igaz, hogy jár-kél, kereskedik marhával és minden egyéb terménnyel, de sikerült is aztán neki minden, mert nem válogatja az eszközöket. Jó neki minden út és mód, hogy célját: pénzt szerezni, a keresztényt kitenni — elérje.

(Istóczy Győző „12 röpirata” első évfolyamának 2., 3., 4., 7. számából.) Talán ennyi is elég annak szemléltetésére, hogy hová jutott Magyarország alig néhány évvel a zsidók egyenjogúsítása után.


borsszem

„Az édes anya: No gyermekeim, ki jön az én házamba?
Nemzetiségi kölykök duzzogva: Nem megyünk mi!
A Kóbi gyerek: Itt vagyok, mámikám, fogadj be!
Istóczy: Anyámasszony, csak be nem veszi azt a jordány fattyat?

Kapcsolódó:
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei VI. rész
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei VII. rész
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei III. rész
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei V. rész
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei IV. rész
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei II. rész
Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei VIII. rész – Vége.

http://betiltva.com/new/bosnyak-zoltan-istoczy-gyozo-elete-es-kuzdelmei-i-resz/


  1. Kb. 1 670 találat

    1. N1 KÁVÉZÓ - vendég: Raffay Ernő "A dualista időszakban már volt egy nagy migránshullám: a zsidóság."

      • 2 éve
      • 20 661 megtekintés
      Raffay Ernő történész a családból hozott értékekről, az erdélyi gyökerekről, a Magyar Tudományos Akadémia "Horthy-fasisztázó







 

LAST_UPDATED2