Payday Loans

Keresés

A legújabb

Létezik-e zsidó psziché? PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Zsidókérdések Magyarországon - Zsidókérdések Magyarországon

hegyibeszed

Létezik-e zsidó psziché?
A zsidó lélek - Vita Komlós Aladárral


2009. november 23. / Dr. Köves Slomó rabbi


A zsidóság – véleményem szerinti – egészséges identitásához az a felismerés vezethet el, ha ráébredünk, hogy a gyűlölet és az esetleges szenvedés tapasztalata nem lehet identitásunk formáló alaptétele. Ezzel szemben újból meg kell ismernünk, fel kell építenünk, a „zsidó” pozitív fogalmát, amely lehetőséget teremthet a pozitív zsidó tudat kiépítésére. 

Léteznek-e jellegzetes zsidó jellemvonások, jellegzetes zsidó értékítéletek?

Komlós Aladár tanulmányát olvasva, felmerül a kérdés: Beszélhetünk-e egy adott etnikai, vallási csoporthoz, adott szubkultúrához tartozó egyének esetében őket jellemző közös jellemvonásról, jellegzetes pszichéről. Komlós gondolatmenetének lényege, hogy a zsidóság egyedi, több ezer éves történeleméből, a környező, őket befogadó, megtűrő vagy éppen kitagadó, sőt üldöző társadalmakkal való összetett viszonyából fakadóan, a zsidósághoz tartozó személyekben kialakultak olyan jellegzetes vonások, olyan értékítéletek, amelyek meghatározóak mind saját önmeghatározásuk, mint pedig a környezetükkel való kapcsolatuk szempontjából. Meggyőződésem, hogy Komlósnak igaza van eme alapvető felvetésében, és habár teljesen más társadalmi és politikai környezetben, de következtetése a mai napig is érvényes.

A Bibó féle eltérő zsidó/nemzsidó tapasztalat

Bibó István, a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című, páratlan munkájában ugyancsak hasonló felvetésből indul ki, és többek közt ezzel értelmezi az antiszemitizmus problematikáját. Bibó gondolatmenetének lényege, hogy az eltérő történelmi viszonyokra épülve bizonyos etikai és élethelyzeti kérdéseket egészen másképp értelmeznek zsidók és nem zsidók. Egy általa alkalmazott példa a pénzhez, és a lehetőségek kihasználásához való hozzá állás. Többek közt a következőket írja: „a zsidók (…) megélésének csupán olyanfajta lehetőségei voltak nyitva, melyeket a környező társadalom átengedett nekik (…) A zsidóság számára azonban az emberi lehetőségek szélére szorítkozás, morális és intellektuális feladatként jelentkezett. Így vált nagymértékben tipikussá a zsidóságban egy magatartás, mely minden megnyíló, ki nem aknázott és észre nem vett gazdasági és emberi lehetőséggel szemben állandó beidegződéssé tette a lehetőségekhez való gyors racionális alkalmazkodást, a megnyílt lehetőségek ki nem hagyását.”. Ezzel szemben a nem-zsidó oldalon, „a lehetőségek hagyományos, szokásszerű kezelése” alakult ki, ahol „az emberek egzisztenciájukat bizonyos megszokott forrásokra alapozzák, s ezen kívül álló lehetőségekkel, ha egyáltalán észreveszik őket, nem szívesen foglalkoznak.”.

Az ebből az alapvető jellemkülönbségből fakadó, eltérő tapasztalatokra épül aztán, hogy mondjuk a „minden lehetőség kihasználása” a zsidók szemében célravezető, bölcs és praktikus viselkedés, a nem-zsidók szemében pedig túlzott nyomulás, kapzsiság, izgágaság.

Eltérő teológia, eltérő jellemek

Meggyőződésem, hogy a Bibó féle történelem-szociológiai magyarázaton túl a dolognak mélyebb lelki gyökere is van, mégpedig olyan, amely az alapvető teológiai alapú értékítélet különbségeiből fakad. 

A judaizmust szokták a „törvény vallásának” nevezni. A judaizmus bizonyos értelemben megszemélyesíti, kézzelfoghatóvá teszi Istent azzal, hogy Isten szavát nem csupán absztrakt etikai tanításnak, lelkiismereti kérdésnek, hanem a legapróbb részletekre kiterjedő törvénynek tekinti. A „tett a lényeg” (Atyák 1:17.) – tanítják a talmudi bölcsek, és ennek megfelelően a judaizmus felfogásában egy adott tilalom vagy felszólítás esetében a törvény betartása és nem csak a mögötte levő (vagy nem levő) áhítat a lényeg. Így aztán egy bibliai parancs esetében a parancs gyakorlati részleteit és nem egyedül szellemi hátterét hangsúlyozza a zsidó értelmezés. A zsidóság alapelve tehát, hogy az Isteni Tant folyamatosan alkalmazni és az alkalmazás folytán értelmezni, kifejteni kell. A racionális gondolkodás segítségével pedig meg kell találni minden lehetséges eshetőséget, amely a törvény értelmezésében a segítségünkre lehet. Erről szól az egész Talmud, és értelemszerűen így működik a talmudi gondolatvilágon nevelkedett zsidó ráció, amely ezt az értelemszerűséget és tipikus gondolkodásmódot alkalmazza nem csak a Talmud oldalain, hanem a mindennapi, világi életben is. 


Ezzel szemben áll a krisztusi doktrína, amely a törvény betűje mögötti „törvény szellemét” helyezi előtérbe és nem a törvény gyakorlati értelmezését. Erről szól például Máté Evangéliumában a tíz parancsolat értelmezése (Máté 5.), mely szinte mindegyiknél az aprólékos gyakorlati alkalmazás helyett a „szív ügyét hangsúlyozza”. „Házasságot ne törj! Én pedig azt mondom nektek: Mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele.” (Máté uo.). Ez a felfogás a Biblia szavát inkább absztrakt etikai tanításnak tekinti, melynek a mindennapokban való megvalósítása egyéni lelkiismereti, és nem törvényi kérdés.

Tehát a Bibó féle eszmefutatás nem csak hogy helytálló, hanem a szociológiai viszonyokon túl, sokkal mélyebben a zsidó/nemzsidó lélekben gyökeredzik. A zsidóságban a lehetőségek racionális kihasználása az Isteni Tan, mint aprólékosan értelmezendő törvény judaista felfogásában alapszik.

A zsidó psziché alapvető problémája: a küldetés és a száműzetés

Véleményem szerint, az egyes eltérő jellemvonások és eltérő tapasztalatok mellett létezik egy olyan alapvető jellemzője a zsidó pszichének, amely ugyancsak a zsidó teológia alaptételében gyökeredzik, és felfedezhető a zsidó identitás igencsak viharos 3000 és különösen az európai történelem utóbbi 200 évében. Ezt a pszichét alapvetően a zsidóság öndefiníciója, és a környező világ és a zsidóság kapcsolatának látszólagos ellentmondása határozza meg.

A zsidó nép nemzeti öntudata egy olyan történelmi hagyományon nyugszik, amely a héber törzsekből való zsidó néppé alakulást a vallás, a judaizmus születéséhez köti. A zsidóság saját honfoglalása elé datálja népi születését, így aztán sorsa az évezredek során nagyon szorosan összefonódik saját vallása és a környező világ, a környező népek és emberek összetett kapcsolatával és kölcsönhatásaival.

A zsidók számára nem csak a kivetettség és a folyamatos fizikai meghurcoltatás jelenthették a nehézséget, hanem legalább ennyire ott volt a háttérben egy teológiai probléma. A probléma kulcsa pedig az, hogy a judaizmus felfogásában a zsidók, az Isten által a kiválasztott Ábrahám fiainak feladata, hogy „fény legyenek a népek előtt” (Jesájá 42:6., 49:6., 51:4.), vagyis a monoteizmus és a Tórában lefektetett alapvető erkölcsi tanítások hirdetésével (Noé hét törvénye) feladatuk a világ megváltoztatása. Hogyan fér össze ez a kiválasztott küldetés a száműzetéssel, a meghurcoltatással, és különösen a gettókba való elzártsággal, a külvilággal való prosperáló kapcsolat hiányával?

A teológia erre természetesen megadja a maga válaszát: „Jót tett az Örökkévaló Izraellel, hogy szétszórta őket a népek között” (Talmud, Pszáchim 87.); „Mindezek a dolgok végülis a Messiás eljöveteléhez és a világ tökéletesítéséhez vezető utat készítik elő és a világot tökéletesítik, a világ népeit arra késztetve, hogy együtt szolgálják az Örökkévalót (…) Hiszen ezek a témák eljutottak még a világ legtávolabbi sarkaira is, még az akaratos nemzetekhez is, és még ők is ezekről a dolgokról és a Tóra parancsolatairól beszélnek. (…)” (Maimonidesz, Misne Tóra, Királyok szabályai 11:4.).

Más szóval maga a száműzetés a nemes küldetés része, melynek lényege a világ mind gyakorlatban vett, mind pedig spirituális szinten történő felemelése, a kabbala nyelvén a „szikrák összegyűjtése”. A zsidó teológiában, és így a zsidók ebből fakadó öntudatában a száműzetés, a kivetettség, a különállás, és az ezzel járó fájdalmak nem identitásuk alaptételei, hanem egy nagy kép magától értetődő velejárói. Olyannyira, hogy ezt a kettőséget már a kiválasztott ősök bibliai biográfiai is tükrözik. Ábrahám, Izsák vagy Jákob történetei mind azt üzenik, hogy a küldetésre való kiválasztottság sokszor fájdalmakkal jár együtt.

A zsidóság ebben a tudatban élte életét. Zsidóságukban, a zsidó öntudat formálásában, a sűrű szenvedések ellenére sokkal nagyobb szerepet kapott a szent küldetés, mint a szenvedés tapasztalata.

A szenvedés, mint identitásformáló kiindulópont

A zsidóság kétszáz évvel ezelőtti emancipációs törekvéseinek velejárója volt a zsidó identitás újjáértelmezése. Ez az asszimilációs újjáértelmezés a zsidóságot igyekezett vallási különállásától megfosztani abban a reményben, hogy akkor a szenvedés is megszűnik. Az asszimilációs folyamat azonban nem hozta meg a várt reményeket, sőt a huszadik század történelmét tekintve kijelenthetjük, hogy kifejezetten kontraproduktív volt.

A Holokauszt kitörölhetetlen traumája után, a zsidóság ismét egy újfajta identitástudatot keresett és vélt megtalálni, egy az asszimilációs felfogással lényegében szemben álló vallástalan nemzettudatban, a vallástalan modern Izrael képében. A vallástalan cionizmus (korban a Holokausztot jóval megelőző, de nagyszerűen előrelátó) atyjai úgy vélték, hogy a félresiklott asszimiláció helyett a vallástalan nemzetállam a megoldása a zsidóság száműzetésének, szenvedésének. 
Mindkét értelmezés lényege, hogy a száműzetést nem egy komplex identitástudat mellékes részelemeként, hanem a jövő útválasztásának, az öntudat formálásának alapvető kiindulópontjaként kezelte, hiszen a zsidóság új típusú identitásválasztása során, elsősorban a száműzetésre, a szenvedésre kereste a megoldást.

Mára kezd egyértelművé lenni, hogy a vallástalan nemzettudat sem tudott erre a problémára megoldást adni. Hiszen Izrael nem hogy nem hozta el a szenvedés végét, hanem bizonyos értelemben éppen a támadások fő célpontja lett.

Az egészséges psziché

A zsidóság – véleményem szerinti – egészséges identitásához az a felismerés vezethet el, ha ráébredünk, hogy a gyűlölet és az esetleges szenvedés tapasztalata nem lehet identitásunk formáló alaptétele. Ezzel szemben újból meg kell ismernünk, fel kell építenünk, a „zsidó” pozitív fogalmát, amely lehetőséget teremthet a pozitív zsidó tudat kiépítésére. A zsidóság mint pozitív fogalom nem más, mint a zsidó hagyományokon alapuló értékrend. Az a küldetéstudat, amely a zsidóság születésénél fogant, és tette azt az identitás alapkövévé. Ennek megismerése, megértése, befogadása a feladatunk. Erre kell koncentrálnunk, és ez, nem pedig a szenvedés szindrómája kell, hogy adja identitásunk alapját. A zsidó hagyományok, történelem, filozófia tanulmányozása, megismerése és megtapasztalása vezethet el a pozitív zsidó öntudathoz, és ébreszthet rá a zsidóság valódi tartalmára, egy olyan értékre, amelytől nem szorongunk, hanem amit öntudatosan vállalunk. 


A szerző az EMIH, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija

LAST_UPDATED2