József Attila - 1924
És keressük az igazságot
Lábunk elkophat hónaljig, Sej haj, fütyülve baktatunk, Igazságot keresünk, de Nem találunk még seholse.
Nincsen batyunk, csak az agyunk, Betyárkodó Ábel vagyunk, Nem kérdik, hogy szívünk dög-é, Gondolatunk az ördögé, Lelkünket meg Isten fogja Sziklaszántó ostorosba.
Hogyha tél van, hát didergünk S nem is tudjuk, hogy didergünk, Szemünk, fülünk lefagy együtt, Lázas szóval melengetjük, Nem hálunk soha árnyékban, Zsebünkben is csak szándék van, Magunk vagyunk: a kenyerünk, Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk, Ínség, asszony nem bir velünk, Északnak meg délnek megyünk, Koldusokkal parolázunk, Ott a tanyánk, ahol ázunk, Összenőtt már a két kezünk S nem könyörgünk, nem vétkezünk, Nagy éhünk van s nem éhezünk, Mindig korábban érkezünk, Szájunkra a jövő hágott, Kiáltunk emberebb világot, Szeretetet, szabadságot, Szél a lábunk, arcunk áldott, Nézünk minden követ, ágot, Ahol utat ki se vágott, Sej haj, dallal, jó vigasszal, Asztaltalan szómalaszttal Keressük az igazságot.
1924. jan. 4.
Kövek
Öreg kövek, ne haragudjatok, Ha taposlak, hiszen tinálatok Nagyobb és mozgóbb taposó vagyok.
Szólok hozzátok, vén testvéreim, Mozgóbb, nagyobb taposó tapos engem S nem szól, csak jár az emberköveken, Nem szól, nem szól, vagy jelekben beszél És tán ti vagytok súlyos szavai? Ó, némák, meg nem értlek titeket sem!
Miért van kő, ha nem lesz épületté?
Hát nem segít a jaj s az allelúja? Se hit? se malter? se Krisztushabarcs? Széthullt az ember millió darabra, Mint esőben a vályogkalyiba. És hol van az erős, terméskő-ember, Kit nem tapos fájóra semmi láb? Ó, borzalmas így: útfelen heverni, Ha bennünket nem épit városokká Gránithalmokba semmi épitő. Hiszen kölyökkorában az időnek Egymást-karoló barlanghegyek voltunk, Hol békesség és szeretet lakott.
Széjjeltördelt a bölcseség s a bomba, Szétbomlasztott a gejzirlábu vér S nyomoruságos könnyekbe merülve Száz megváltó agy forr már, mint a mész, Hogy értelmes várossá magasodjunk, Mert most minden s egyetlen értelmünk Az úton heverő kövek fájdalma, Mely porban és piszokban taposódva Templomtorony kupolájába vágyik!
1924. jan. 6.
Ide újra a szeretet jön
Fejünkre tapodták a multat, Hanem a jövő csak megérik, Dudvából föl a magas égig, Mely ízes gyümölcsű embert hirdet.
Már izmainkká lett a szándék, Tél-túl a szemek már nem sírnak S volt-göthös anyák szerelmes pírnak A napot kendőzik magukra.
Szándékoló, roppant kohókból Már ömlik a vas okos formába S nótás acél zeng majd, hol máma És tegnap aranyat imádkoztak.
Az átkok már elátkozódtak, A vér elvérzett, széjjelmarva, És elrothadt gonosz hatalma A gyümölcsdögvesztő rothadásnak.
Ide újra a szeretet jön S gonoszok vége nyögi jöttét, Nem mint eddig, hogy leütötték S a jókat áldozták eléje.
Ide újra a szeretet jön S mindenkinek fakad bocsánat, De addig jaj, kik látva látnak S a vaknak nem adnak szemükből!
1924. jan. 22.
|