Debreceni S. János Katonák üdvözlete Bocskay Istvánhoz
Az szép szabadságra, Magyarság javára Törekedő jó urunk: Úri dicsőségből, Mint Krisztus mennyekből, Alászállott gyámolunk : Szolgai ruhában, Katona formában Hallgasd meg, azmit írunk.
Azkinek örvendünk, Most annak éneklünk Vitézlő öltözetben, Sisakban, fegyverben, Lovakon, nyergekben, Sátor alatt mezőkben, Jóllehet sok kárban, De azért vígságban, Magyarok örömében.
Ha nyelvem száz volna, Hogyha szóm víz volna, Ha mint Körös, úgy folyna : Szívemnek titkait, Magyarok örömét Megírnám bölcs formára : Jaj, szegény magyarok, Immár vígadnotok Egyszer ideje volna.
Sok ideje immár, Hogy szívünk várton-vár Isteni segítséget, Elfordult volt tőlünk, Mert nagy-sok volt bűnünk, Szívünk azért rettegett, Lám, nem haragszik volt, Csak mint atya sujt volt, S immár megkegyelmezett.
Dobunkat perdítvén, Trombitát zendítvén Jézust, Jézust kiáltunk, Gyakran könyörögjünk, Vitéz módon éljünk, Országvesztőket rontsunk, Szegény szép hazánkért, Magyar koronánkért Ideje vagdalkoznunk.
Mit tehet az eső, Hó, víz, szeles fölhő, Hol vagynak most az Muzsák? Tavaszi szép tánccal, Örvendező szóval Nem zengenek az nimfák, Lám táborban vadnak, Lám egy-szívvel laknak Az jó hajdu-katonák.
Ó szegény katonák, Szeret már az ország, Semmit ne bánkódjatok, Igyünk igaz vagyon, Istenünk jó vagyon, Meg nem csalatkozhattok, Szeme fényét szúrják, Haragját már lássák, Hagy lesz diadalmotok.
Az ekklézsiáért, Igaz tudományért Ű maga föláll talpra, Mikor zászlótokkal, Dobbal, trombitákkal Mentek az kemény harcra, Adván bátorságot, Nálatok az kardot Forgatja csak ű maga.
Ha jövendőt tudunk, Ha igazat szólunk, Ott leszen az újulás, Szomszédság-szegőktül, Országunk-vesztőktül Magyari szabadulás, Az mennyei úr is Így akarja ű is, Hogy legyen az megváltás.
Nyomorúságinkat, Szánta nyavalyánkat, Gyalázatos voltunkat, Engedelem alatt, Hűség bűne alatt Hogy látta rabságinkat, Kegyetlen urunknak, Vérszopó hóhérnak Keze alatt kínunkat.
Sokszor óhajtottunk, Kesergettünk, sírtunk, Ez méltatlan dolgokon, Mi oka, úristen? Lelkünk mely bűntetlen, S mely kemény szívek vagyon, Híveknek kiáltnak, Másfelől pusztítnak, Vágnak, ölnek szabadon.
Az magyar koronát, Világ kívánságát Lábok alá tapodják, Selyimet magunknak, Daztikotzot mondanak, Személyünket útálják, Sem hűségünk nem kell, Barátságunk sem kell, Halálunkat kívánják.
Mostoha Rudolphus, Sátán miatt vagy bús, De megvéd az Jehova, Az híveket űzöd, A Krisztust üldözöd, De horgot vet orrodba; Szegény keresztyének, Meg ne rettenjetek Az isten kauzájában.
Maga megalázott, Szíve szomorodott Te keresztyén Gedeon, Hogy szemünk ily vak volt, Hogy nyakunk kemény volt, Ne haragudjál azon, Fejünk megalázva, De hűséggel rakva Már te kezedben vagyon.
Tudjuk, nem vétkeztél, Minket keserültél, Halálodat nem szánván, Úri dicsőségből, Kazgad fényességből, Egy ideig leszállván, Hálaadók leszünk, Nagyobbra emelünk, Koronánkat meghozván.
De mi mit míveljünk, Magunkkal sem bírunk, Felemel az Jehova. Tegyen örökössé Hosszú életűvé, Ország vidámságára, Örvendező orcánk Sokáig szép haánk Nézhessen királyára.
Nem kell írigykedni, Farkas szemmel nézni, Senkinek ez dologra, Bihar vármegyéből Hogy te ez kis helyből Származtál oltamunkra, Krisztus is jászolból Az kis Názárottból Jött világ váltságára.
Így szokott ez lenni, Így szokta mívelni Az egeknek szent ura Az kisded szíveket, Vezérelvén őket Viszi derék dolgokra, Moizes és Áron, Józsué, Gedeon Példája ezt mutatja.
Hogyha hallgathatunk, Hogyha nem gondoltunk Nemzetünk ínségével, Búva kinek leszen, Kinek ártasz igen Méltóságos tiszteddel, Az úr annak adja, Az kinek akarja, Nem gondol ő senkivel.
Nem bánkódik Várad, Noha kínja árad, Ezen a diadalmon, Karótul fejünket, Kéntől életünket Mert megmentéd az napon, Pecz Jánosnak hadát, Luciper táborát Hogy megrontád az harcon.
Az sok szent szerzettel, Húsvesztő péntekkel Siet vala mireánk, Misefaragókat, Nyirt jezsuitákat Hoz vala, hogy tartanánk, Noha viasz nélkül, Délben gyertya nélkül Jól látott ekklézsiánk.
Az Úr teáltalad, Izené, mit fárad Ily méltatlan dolgokban. Az szent zsolozsmánkat, Pilises papokat, Küldje haza Rómában, Ő maga örömben, Rütus víz mentében Lakjék veszteg lakában.
Hát mit óhajtanánk, Avagy miért sírnánk, Megszabadulásunkon, Ha hazánk elromlott, Éltünkben megtartott Az mennyei oltalom, Az ekklézsiához, Nem az külső jókhoz Köttettünk az világhoz.
Dob-, tormbita-zengést, Álgyú-, puska-lövést, Mindent el kell szenvednünk, Dióbélt kívánván, Tudjuk azt mind nyilván, Az héjat meg kell törnünk, Ha mind aluszunk is, Békével lakunk is, Nem mind örökké élünk.
Vitéz atyáinknak, Szegény magyaroknak, Nyomdokokat kövessük, Kit űk nyertek vérrel, Mi is azon vérrel Megtartsuk és őrizzük, Ha német határát Oltalmazzuk, gondját Magunknak is viseljük.
Nem szólnánk reájok, Tudjátok, magyarok, Ha igazak volnának, Urakról urakra, Menvén mindnyájunkra Jobb-e, hogy rótton-rónak, Kolozsvár nagy kénja, Erdély pusztasága Példa az mindnyájunknak.
Ha megfogyatkozunk, Hogyha nem adhatunk, Mindjárást megnyakaznak. Ha vitézek vagyunk, Úgy is félnek tőlünk, Árulóknak kiáltnak, Patkószeget vernek, Fejünkben szegeznek, S ez világból kiirtnak.
Méltó hát vigyáznunk, Méltó könyörögnünk, Az új fejedelmünkért, Maradék hazánknak, Szép ekklézsiánknak, Adatott Gedeonért, Tegye szerencséssé, Hosszú életűvé Isten az sok árvákért.
Keserves nemzetünk, Szomorodott szívünk Egyszer hadd vidámuljon, Rabságából testünk, Siralomból lelkünk Immár hadd szabaduljon, Ezeknek fejében, Boldog reménységben Minden ember induljon.
Dobunkat perdítvén, Trombitát zendítvén, Az egekben kiáltsunk, Erőt onnan kérjünk, Az ki meghal bennünk, Jézussal uralkodunk, Az ki egészségben Megmarad éltében, Szép tisztességet nyerünk.
Serény hadnagyinknak, Jó kapitányunknak, Példájokat kövessük, Mi nem jobbak vagyunk, Vagy mi nem több lelkünk Az övéknél, mit félünk, Az ellenség is fél, Abból is jön sok vér, Semmi nem iszonyodjunk.
Hadat igazgató, Győzedelmet adó, Bölcs és hatalmas isten, Mutasd meg magadat, Irgalmas voltodat Magyari híveidben, Kiért fejedelmünk És minden nép velünk Áldjon tégedet. Ámen.
Ghymes - Militaris congratulation
http://www.youtube.com/watch?v=8F77Z0Uw4q0
|