Payday Loans

Keresés

Helmeczi István: A ZSIDÓKÉRDÉS PDF Nyomtatás E-mail
ZSIDÓ SORS ÉS LÉLEK

zsido_szolasszabadsagrajz

Helmeczi István: A ZSIDÓKÉRDÉS

Bevezetés. 

Vajúdó korunkban nagyon sok kérdés vár megoldásra. Ezeket a kérdéseket azonban kielégítően és megnyugtatóan megoldani csakis zsidó befolyástól mentesen lehetséges. Éppen ezért a legfontosabb és legsürgősebb feladat a zsidókérdés megoldása. 
A zsidóság az elfogultság vádjával szokta illetni azokat, akik a zsidókérdéssel foglalkozva szükségképpen kedvezőtlen ítéletre jutnak a zsidóságra vonatkozóan. - Az alábbi fejtegetések, amelyek a zsidókérdés egyes részleteit igyekeznek röviden megvilágítani, mind tudományos vizsgálódásokon és megállapításokon nyugosznak. Már pedig a tudomány nem ismer elfogultságot, sem részrehajlást, sem gyűlöletet, hanem csak az igazságot. 

Faj vagy felekezet? 

Valahányszor csak szóbakerül a zsidókérdés, a zsidóság mindig éktelen lármát csap és jajveszékelve kürtöli a világba, hogy a zsidókat már megint üldözik a vallásuk miatt. A magyarságnak is szemébe vágták már egynéhányszor ezt a vádat. Pedig éppen a magyarság illethető a legkevésbé a vallási elfogultság és türelmetlenség vádjával, mert hiszen az egész világon először magyar földön, Erdélyben mondták ki a vallásszabadságot. 
A zsidók egy része tagadja a zsidóság faji különállóságát és azt hangoztatja, hogy a zsidóság csak vallásfelekezet. A másik részük (az őszintébbek) - különösen az ún. cionisták viszont nyíltan megvallja, amit egyébként minden egyes zsidó tud és érez, hogy a zsidóság különálló fajta. 
Nem kell semmi különösebb tudomány annak a megállapításához, hogy a zsidóság külön faj. Honnan van az, hogyha elmegyek egy teljesen idegen városba, ahol senkit sem ismerek, a zsidókat - éppen úgy, mint a cigányokat - egytől-egyig felismerem. Nem a vallásukat olvasom le az arcukról, hanem a fajukat, mert a felekezeti sajátságok (bélyegek) sohasem öröklődnek, hanem csak a fajiak. Különben is lehetséges, hogy a kérdéses zsidók valamelyik keresztény felekezetnek a "buzgó" hívei. Nincs olyan ember a világon, aki az én arcomról le tudná olvasni a vallásomat. 
Azok között, akik a zsidóság külön fajiságával tisztában vannak, nagyon sokan akadnak olyanok, akik azt hiszik, hogy a zsidóság tisztavérű szemita-fajta. Ez sem felel meg a valóságnak. Ennek a kérdésnek a megvilágítására egy kis történelmi visszapillantást kell tennünk. 
A zsidó nép ősei Krisztus születése előtt évezredekkel valóban tisztavérű szemiták, az arábiai pusztaságokon tanyázó beduinok voltak. Ezeknek egyes törzsei Krisztus születése előtt mintegy másfél évezreddel behatoltak Palesztinába és fokozatosan leigázták az ott lakó, magasabb kultúrájú hettita-fajú népet. A leigázók és leigázottak idővel fajilag összekeveredtek. Ez a keverék-nép azután később - különösen az egyiptomi tartózkodás idején - egy harmadik fajjal, a négerrel is nagymértékben keveredett. Így alakult ki - az idők folyamán kisebb mértékben még más fajokkal is keveredve - a zsidó fajta. 
Az esztelen vérkeveredés azonban nem hozhatott létre egészséges fajt, s a zsidó nép talán el is pusztult volna, ha fajvédő vezérei gátat nem vetnek a további fajkeveredésnek. Először Mózes hozott szigorú fajvédelmi törvényt: " ... ne köss vélük házasságot. A leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és ne vegyétek az ő leányaikat a ti fiaitoknak. (V. Móz. VII. 3.) Ugyanilyen törvényeket hoztak később, a babiloni fogságból való visszatérés után Ezra (IX. 2. X. 1-19.) és Nehémiás (X. 30.) próféták is. Ezra meg is eskette egész Izraelt a törvény megtartására, (X. 5.) É törvények ugyan megmentették a zsidóságot a végső pusztulástól, de tisztavérűvé, egészségessé tenni többé nem tudták. A már túlságosan kevertfajú népre hozott fajvédelmi törvény csak állandósította a zsidóság kevert jellegét. Ezt a hatást fokozta még a későbbi gettórendszerben kifejlődött beltenyésztés is és lett a zsidóságból - egyetlen példa az emberek világában - egy kitenyésztett, többszörösen korcs fajta. 
Ez a nép teremtett magának egy sajátos, külön faji-vallást, a Mózes-vallást. S mivel e vallás követői úgyszólván kizárólag a zsidó néphez tartoztak, a Mózes-vallást zsidó vallásnak nevezték. Ez okozta azt, hogy a zsidóságra vonatkozóan a faj és a vallás fogalma összekeveredett. 
A zsidó nép már az önálló zsidó állam korában is bocsátott ki magából egyes rajokat idegen földekre. Jeruzsálem pusztulása után pedig az egész nép szétszóródott a világon és idegen népek között telepedtek le - akárcsak a cigányok. Fajiságukat mindenütt megőrizték. Jellemző az emberek egy részének gondolkodni nem tudására, hogy amíg a cigányságot, amelyet csak vérségi különbség választ el a vendéglátó népektől, külön fajnak tekintik, addig a zsidóságot, amelyet a vérségi különbségen kívül még egy külön faji vallás is elválaszt más népektől, e külön faji vallás miatt csak felekezetszámba veszik. 
Egyébként is a zsidóság vallási egysége már megbomlott. Idők folyamán meglehetősen sokan elhagyták ősi hitüket és áttértek valamelyik keresztény vallásra, vagy egyéb hitre. Aligha túlozunk, ha ma már jó néhány millióra tesszük azoknak a zsidófajú egyéneknek a számát, akik nem a Mózes-vallást követik. Ezeket fajilag természetesen zsidóknak kell tekintenünk. De zsidónak kell tekintenünk az olyan egyéneket is, akiknek a szüleik közül csak az egyik zsidó vagy akinek az ősei között zsidó van. Egyszóval zsidónak kell tekintenünk mindenkit, akiben zsidó vér van. Van magyarországi, németországi, magyar nevű, német nevű, magyarul beszélő, németül beszélő, katolikus vallású, protestáns vallású zsidó, de nincsen magyar zsidó, vagy német zsidó, mert nem a lakóhelye, a neve, a nyelve, vagy a vallása teszi a zsidót zsidóvá, hanem a szemita-hettita-néger vérörökség. 

A zsidóság faji tulajdonságai. 

Mint minden fajnak, úgy a zsidó fajnak is megvannak a maga jellemző faji tulajdonságai és sajátságai, amelyek más fajoktól megkülönböztetik és elhatárolják. A faji tulajdonságok kétfélék: testiek és lelkiek. Ezek azonban nem függetlenek egymástól, mert szoros benső kapcsolat van közöttük. 
A zsidók külső testi tulajdonságai annyira jellegzetesek, hogy a legtöbb esetben már messziről elárulják viselőjüknek a fajiságát. Vonatkozik ez elsősorban a zsidó arcra. Pedig a zsidók arcszabása nem is egységes, többféle típus van közöttük. Mégis úgyszólván mindegyikről meg lehet állapítani, hogy zsidó. Énnek a magyarázata az, hogy a zsidó fajban lévő három ősi vérelem közül az egyik zsidón az egyiknek, a másik zsidón a másiknak a jellege domborodik ki. De bármelyik vérelem jellege uralkodik is a zsidó külsején, az élesen elüt az összes európai fajták (az egy mediterrán-fajt kivéve) jellegétől, mert ezekben sem szemita, sem hettita, sem pedig néger vér nincsen. De ha netalán az arc - ritka esetben - kétséget hagyna is, akkor az alakja, a mozdulatai, vagy a hangja, de valami mindig elárulja a zsidót. 
De nemcsak a látható testi tulajdonságok jellemzők a zsidókra. Az orvostudomány megállapításai szerint az egyes fajokra jellemző az ellenállóképességnek a foka, amelyet a különféle betegségekkel szemben tanúsítanak, A zsidók egyes betegségek iránt fogékonyabbak, másokkal szemben viszont ellenállóbbak, mint az ugyanolyan viszonyok és körülmények között élő, más fajhoz tartozó egyének. Ez is a zsidók külön fajiságát bizonyítja. 
Éppen ennyire jellemzik a zsidót a lelki tulajdonságai is. Az európai fajták és a zsidóság lelkivilágát áthidalhatatlan szakadék választja el. 
A távolálló fajták keveredéséből létrejött korcs fajokra jellemző, hogy az ilyenek a tisztavérű ősi fajtáknak túlnyomó részben csak a rossz tulajdonságait öröklik, gyakran hatványozott mértékben. Érvényes ez a zsidóságra is. 
A zsidók lelkivilágát - szemita örökség - nagyfokú sivárság jellemzi. Anyagias lelkükben nincsen fogékonyság a magasabb, nemesebb eszmék iránt. Vezércsillaguk az arany, a pénz. A mohó anyagiasság annyira rányomja bélyegét a zsidónak a jellemére, "hogy magas alkalmak és terjedt üzletek mellett is szemétre csalhatja a nyereség szaga, s dúsgazdag létére apró és cudar geschäftelésekbe kész ereszkedni, ha kezei idegen nép által fedve vannak, s csempészete álnevek alatt folyhat." (KuthyLajos: Hazai rejtelmek. II, köt. 24. fej.) A hettita fajtól örökölték az alattomos ravaszságot, a négertől pedig a túlfűtött, buja érzékiséget és a vérszomjasságot (szadizmus). Ennek a vérszomjasságnak tanújelét adták, valahányszor módjuk volt rá. Tanújelét adták már az ókorban (pl. Eszter K. IX. rész.), de tanújelét adták a legújabb időkben is, a legkirívóbban a szerencsétlen Oroszországban, amelyet valóságos vérpaddá tettek. 
A zsidóságnak nincsen rendben az idegrendszere. Az egész zsidó nép idegileg terhelt. E terheltség nagyzási mániában, üldözési mániában és beteges érzékenységben nyilvánul meg. Nagyzási mániájukban azt hiszik, hogy az ő fajuk magasabbrendű faj, és a többi fajok csak arra vannak teremtve, hogy a zsidóságnak dolgozzanak és szolgáljanak. Az üldözési mánia és a beteges érzékenység olyan nagymértékű náluk, hogy már az is idegesíti őket, ha csak beszélnek is róluk. 
Teljesen hiányzik belőlük a tárgyilagosság és az egyenesség. Ezzel szemben nagyon erős bennük a faji összetartás érzése, ami alapjában véve nem hiba. Csakhogy ez az érzés a zsidóságnál egészen elfajult. Innen van az, hogy még jobb érzésű és tisztességesebb gondolkodású zsidók is a végletekig közösséget vállalnak közönséges gonosztevőkkel és mindent elkövetnek azért, hogy ártatlan báránykákká fehérítsék őket, ha azok történetesen zsidók. 
Van végül a zsidóságnak egy nagyon jellegzetes faji tulajdonsága, amely tulajdonképpen az egész zsidókérdés sarkpontja, s ez nem más, mint a zsidóság életmódja. 
A növények és állatok világában elég gyakran találkozunk olyan fajtákkal, amelyek az önálló életre képtelenekké váltak. Az ilyen fajnak az egyedei életközösségre lépnek egy másik fajnak az egyedeivel, hogy a maguk és a faj életét fenntarthassák. Ezt a természeti jelenséget együttélésnek (szimbiózis) nevezzük. Ez nagy általánosságban kétféle. Az egyik esete a kölcsönösség (mutualismus), amikor az együttélés mindkét fajra nézve hasznos, mindkettőnek javára válik. A másik esete az élősködés (parazitismus), amikor az együttélésből csak az egyik félnek van haszna, a másiknak pedig határozottan kárára válik. Ilyen általánosan ismert élősködő növény a fagyöngy (viscum album), amely a gyökereit valamely élőfának (nyárfa, almafa stb.) ágába ereszti, maga nem dolgozik semmit, hanem a gazdanövényföl elszívja a kész táplálékot. A szerencsétlen gazdanövény ezt természetesen megsínyli, sőt ha sok ilyen fagyöngy telepszik rája, bele is pusztul. 
Az emberek világában az élősködő fajokra a zsidóság a példa. Önálló állami életet élni nem tud, vagy nem akar. Befurakodik más nemzetek testébe, mert hiszen az élősködő életmódhoz az élősködőnek egy más fajra van szüksége. (A fagyöngy sem élősködik fagyöngyön.) Termelő munkát - ritka kivételtől eltekintve - sehol sem végez, hanem a gazdanép dolgozó társadalmi osztályainak verítékes munkáját fölözi le. Az élősködő faj állandóan gyarapodik, a gazdanép pedig sorvad. Ha azután a gazdanép már nagyon legyöngült és az élősködőnek nem tud többé elegendő táplálékot szolgáltatni, akkor az élősködő új áldozat után néz. Így jöttek szüntelenül évtizedeken keresztűt a zsidó rajok a kiuzsorázott, elsorvasztott Lengyelországból, Galíciából Magyarországra, ahol még kínálkozott az élősködőnek táplálék, ahol még volt mit tönkretenni. 
A zsidóságnak ez az élősködő életmódja nem új keletű. Megvolt ez már Palesztinában is, ahol a "föld népeit" sanyargatták, s kóstolót kapott belőle a hanyatló római birodalom is, amelynek nagyobb városait ellepték a zsidó őshazából kibocsátott rajok. A szétszóródás utáni időkben még jobban kifejlődött a zsidóságnak ez az életmódja. Egyébként a zsidók faji törvénykönyvében valóságos szentesítését olvashatjuk a zsidók élősködő életmódjának: " . . adok neked nagy és jelentős városokat, amelyeket nem te építettél; mindenféle gazdagsággal telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg; kutakat, amelyeket nem te ástál; szőlőt és olajfahegyeket, amelyeket nem te ültettél be, s te enni fogsz és jól fogsz lakni." (V. Móz. VI. 10-I1.) - mondja a zsidóknak Jahve, az ő saját képükre és hasonlatosságukra teremtett istenük. 
A zsidók elterjedése csodálatosképpen majdnem teljesen egybeesik a kereszténység elterjedésével, sőt a zsidóság mindig csak akkor jelent meg az újonnan felfedezett világrészeken, amikor a keresztény kultúra már gyökeret vert. A zsidóság tehát első sorban a keresztény kultúra élősködője. 

A zsidóság törekvései, hatalma és befolyása. 

A mózesi törvénykönyv oltotta bele a zsidóságba azt a rögeszmét, hogy az ő faji Istene az egy igaz Isten s az ő hite az egy igaz hit. Ennek következtében azután "Mózesnek népe üldözött és üldöztetett, mert a nemzet útál mindent, aki az ő Istenét nem imádta s a frigyládának nem ismerte szentségét . . . E nép a maga ellenségeit úgy nézte mint Jehovának ellenségeit is egyszersmind, s kevély lévén azon gondolatban, hogy egyedül ő az, aki ily tiszta ismeretekre jutott el, elég merész volt önnön dolgait az istenség ügyévé tennie."1) 
A mózesi törvénykönyv táplálta a zsidóságnak azt a másik rögeszméjét is, hogy a világ az ő számára teremtetett s a zsidóság a világot meg is akarja hódítani, birtokába venni. Hogyan lehetséges ez? Hiszen a zsidóság szétszóródása óta senki sem állott szemben zsidó hadsereggel. Nem, mert a zsidóság a célját egészen más úton, egészen más eszközökkel akarja elérni. 
Fiai elszéledtek az egész világon. Más fajú népek közösségébe furakodtak, ékelődtek be, de sajátos, külön céljaikat sohasem tévesztették szem elől. Sohasem illeszkedtek bele a vendéglátó nép közösségébe és semmiféle tekintetben nem éreztek vele együtt. E tekintetben talán Iuvenalis római költő jellemezte őket a legtalálóbban: "Hozzászokva ahhoz, hogy a római törvényeket megvessék, a zsidó törvényt tanulják, tisztelik és tartják meg, amelyet Mózes hagyott nekik titkos iratban, hogy ne mutassák meg az utat másnak, mint annak, aki ugyanazokat a szentségeket tiszteli s hogy csak a körülmetélteket vezessék el a keresett forráshoz." (Sat. XIV. 100 - 104.) 
Elsősorban is anyagi jólétre törekszenek, ingó és ingatlan vagyon szerzésére. Ebben, magában véve, még semmi elítélni való nincsen. Csakhogy ezt minden erkölcsi gátlás nélkül teszik s a cél érdekében minden eszközt megengednek maguknak. Minden lelkiismeretfurdalás nélkül csalnak, uzsoráznak és egyéb erkölcstelen eszközöktől sem riadnak vissza. 
Azután befolyásra törekszenek minden téren. Elsősorban saját fajtájukból valókat igyekeznek vezető állásokba juttatni. Ez azonban néha nem sikerül, néha meg nem tartják tanácsosnak, nehogy visszahatást szüljön. Ilyenkor azután minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a kérdéses pozícióba minél színtelenebb, minél tehetségtelenebb és gerinctelenebb egyén kerüljön, akitől nem kell félni, hogy esetleg keresztezi az ő útjaikat és keresztülhúzza számításaikat. 
Beférkőznek a közélet irányításéba, a politikába, nagy veszélyére a gazdanépnek, mert "Egész jellemük arra utalja a zsidókat, hogy szenvedéllyel a jelenre és csakis a jelenre vessék magukat, pedig a politika a jövő tudománya" 2) 
Ha módjuk van befolyást gyakorolni a törvénykönyvek szerkesztésébe, akkor azokra a bűnökre, amelyeket főként zsidók szoktak elkövetni, nagyon enyhe büntetést szabnak ki, míg olyan bűnökre, amilyeneket inkább a gazdanép fiai követnek el, aránytalanul magasabb büntetést mérnek. Példa erre - sajnos - a magyar büntetőtörvénykönyv is, amelyet a zsidó Csemegi Károly szerkesztett. 
Befurakodik a zsidó a keresztény egyházakba is. Lesz belőle katolikus pap vagy protestáns prédikátor, s a zsidóság nemzetgyilkos és társadalommételyező munkája ellen küzdő keresztényeket (akikben nincs zsidóvér) új pogányoknak bélyegezve védi fajtestvéreit a "krisztusi szeretet" nevében. 

* * * 

A saját hatalmának és befolyásának erősítésénél sokkal jelentősebb eszköz a zsidó számára más népek gyengítése, mert hiszen a zsidó csakis a gazdanép életerejének a rovására tehet szert a számarányát meghaladó vagyonra, befolyásra és hatalomra. A zsidó a magáén kívül különben is gyűlöl minden más társadalmi rendet s minden erejével azok aláásására és megdöntésére tör, hogy a romokon megalapíthassa világuralmát. 
Ravaszul, kerülő utakon, nem válogatva az eszközökben, kezébe ragadja minden téren a gazdasági élet irányítását és gazdaságilag tönkreteszi a gazdanépet. Rideg önzéssel párosult mohósága néki vagyont hoz, a gazdanépre pedig nyomort zúdít. Így volt ez minden korban. "...Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való gyarapodása" mondta Kölcsey Ferenc 1830-ban egyik szatmári megyegyűlésen. (A szatmári adózó nép állapotáról.) Ugyanakkor idézte Schulze professzort is, aki szerint a vagyoni végromlás szélén áll az az ország, amelyben a zsidók elszaporodtak, (Ann. d. Lit. 1805.) A zsidó könyörtelenül tör előre s a végeredmény: a gazdasági életben szerepelnek zsidó rabszolgatartók és nemzsidó rabszolgák. 
De nemcsak testi nyomort idéz elő a zsidó; lelket is öl. ".. megvetett dolog náluk mindaz, ami előttünk szent; viszont nekik megengedett mindaz, ami előttünk becstelen" írta a zsidókról Tacitus, a legkiválóbb római történetíró. (Hist. V. 4.) A zsidó a legtapintatlanabb módon beleköt a más vallásába, kigúnyolja annak hittételeit, szertartásait. Nevetséges, elavult érzésnek tünteti fel a hazaszeretetet, sárba rántja a nemzet nagyjait. Kigúnyolja a tisztességet, az erkölcsöket, színpadra mezteleníti még a családanya alakját is. Egyszóval meggyaláz minden eszmét, ami másnak szent s amely eszméken a keresztény kultúra felépült. 
Egyik leghatásosabb fegyverük, amelynél nagyobb csapás nem is érheti a népeket a zsidók részéről, a fajrontás. Egyre növekszik azoknak a nemzsidóknak a száma, akik akár mózeshitű, akár keresztényvallású zsidóval lépnek házasságra. Az ilyen viszonyból - a kitenyésztett korcsfaj erős átörökítő képessége következtében - mindig kis zsidók származnak, akik mindenkor a vérük szavát fogják követni. De nemcsak házasság útján rontja a zsidó más fajoknak a vérét. A törvénytelen gyermekek legnagyobb része - különösen nagyvárosokban zsidó apától származik. De a falu sincs védve ettől a csapástól. 
Sokszor szinte érthetetlen, hogy milyen tényezők védik és segítik elő a zsidóság törekvéseit. Aki a zsidóság ellen küzd, az nem mindig, sőt legtöbbször nem a zsidósággal találja magát szemben. Védi őket az államhatalom, amelynek a megdöntésére törnek. Védik a sokszor éppen zsidóktól sugalmazott s különben is kijátszható és megkerülhető törvények. Védik papjai annak a kereszténységnek, amelyet a zsidó talán mindennél jobban gyűlöl a világon. Védi, vagy legalább is közönyös velük szemben a nyárspolgároknak kétségbeejtően ostoba és rövidlátó nyája. Védik végül megalkuvó politikusokká vedlett, vagy egyenesen árulókká vált hajdani fajvédő vezérek. 

* * * 

A zsidó irtózik a nehéz testi munkától s nagyon szereti az anyagi gondoktól ment, kényelmes életet. Ezért a zsidók azokat a pályákat özönlik el, amelyek nem igényelnek nehéz testi munkát, ellenben nagy jövedelmet és így könnyű és gondtalan életet biztosítanak. 
Nem célunk e helyen részletesebb statisztikát adni, csak néhány nagyon jellemző adatot hozunk fel. A számok nem gondolkodnak, nem éreznek, s így nem is gyűlölhetnek. Hidegen, tárgyilagosan, de kérlelhetetlenül mondják meg az igazságot. 
Ne vizsgáljuk most azokat a foglalkozási ágakat, amelyek már úgyszólván teljesen zsidó foglalkozásoknak számítanak, s amelyeken a zsidóság túlsúlya a legszembetűnőbb, a különféle pénzügyletekkel foglalkozó pályákat. Nézzük inkább a tudományos képzettséget igénylő foglalkozási ágakat. 
A trianoni békeszerződés előtt utoljára 1910-ben tartottak népszámlálást Magyarországon. E népszámlálás szerint az akkori összlakosságnak 5%-a volt zsidó. Egészen más arányban voltak azonban képviselve a zsidók az egyes foglalkozási ágakban. A gyakorló ügyvédeknek 45.2%-a, a gyakorló orvosoknak pedig 48.9%-a volt zsidó; tehát a gyakorló ügyvédeknek és orvosoknak csaknem a felét zsidók tették ki. Ugyanakkor a legnehezebb munkát végző, legszegényebb és legkeservesebb sorsban élő társadalmi osztálynak, a mezőgazdasági munkásságnak mindössze 0.2%-a volt zsidó. 
De nemcsak ilyen általános aránytalanság mutatkozott a zsidók számarányában. A zsidó orvosok nem oszlottak meg arányosan az ország területén. Míg a nemzsidó orvosok választás nélkül elmentek szegény falvakba is, addig az orvosi pályát nem annyira "hivatás"-nak, mint inkább "üzlet"-nek tekintő zsidó orvosok elsősorban a városokban, azok közül is főként a nagyobbakban telepedtek le, mert ott sokkal nagyobb kereset és kényelmesebb élet kínálkozott. Így az orvosoknak Győrött 72.7%-a, Miskolcon 73.9% a, Nagyváradon pedig 77.4%-a volt zsidó, tehát ezekben a városokban, a középarányt véve, az orvosoknak háromnegyed része a zsidók soraiból került ki. 
Számarányukat jóval meghaladó számban özönlötték el az egyetemeket és főiskolákat. A világháború előtti utolsó (1913-14) tanévben az összes egyetemeken és főiskolákon a bölcsészettan-hallgatóknak 15.5%-a, a joghallgatóknak 19.2%-a, a műegyetemi hallgatóknak 33.3%-a, a gyógyszerészhallgatóknak 34.1%-a, s végül az orvostanhallgatóknak 46.7%-a volt zsidó. 
Előretörésük a világháború alatt egyenesen ijesztő arányokat öltött. Az 1916/17. tanévben a műegyetemi hallgatóknak már 44.6%-a, az orvostanhallgatóknak pedig 55.7%-a volt zsidó 
Még elrettentőbb képet kapunk a zsidóság határtalan mohósággal és szemtelen tolakodással űzött térfoglalásáról, ha azt a gyors iramot vizsgáljuk, amellyel a zsidóság a szellemi pályákat ellepte. Csak egy kirívó példát említünk. Az 1890-től 1910-ig terjedő két évtized alatt a nemzsidó ügyvédek száma csak 12.5 százalékkal emelkedett, a zsidó ügyvédeké viszont ugyanaz alatt az idő alatt 216.9%-kal szaporodott. (A fenti adatok forrása Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. 1922.) 
A fenti adatokhoz meg kell még jegyeznünk, hogy azok a mi szempontunkból nem teljesek. U. i, azokban csak a mózeshitű zsidók vannak számba véve. Ezekhez hozzá kell még vennünk a keresztényvallású zsidókat. Ezekről statisztikai adatok nincsenek, de mindenesetre néhány százalékkal emelik a fenti számokat. 
Jellemző a zsidóság képmutató arcátlanságára, hogy ugyanakkor, amikor már majdnem teljesen a kezükben volt az egész gazdasági és szellemi élet irányítása, állandóan siránkoztak és jajveszékeltek, hogy minden téren elnyomják és nem engedik érvényesülni őket. 

* * * 

A civilizáció, a technika rohamos fejfödése nagy zökkenőket okozott és súlyos problémákat vetett fel a művelt népek társadalmi és gazdasági életében. A régi formák és rendszerek alkalmatlanokká váltak arra, hogy a nemzeteknek belső egyensúlyát és a tömegek megélhetését biztosítsák. Új formák, új gazdasági berendezkedések váltak szükségessé, hogy egyensúly legyen termelés és fogyasztás között és tisztességes munka és igazságos kenyér jusson a dolgozóknak. 
Mozgalmak, szellemi áramlatok támadtak, amelyek keresték az utat a kibontakozáshoz. A keresztény kultúrájú államok bizonyára minden ellentét és nehézség mellett is előbb-utóbb megtalálták volna a kibontakozás helyes és célravezető útját zsidó befolyás nélkül. De e mozgalmakban - hol a háttérben, hol a nyílt színen - megjelent az "örök zsidó," s aknamunkát folytatva, a saját céljai érdekében megakadályozta, hogy e mozgalmak kivívják eredeti céljaikat. 
A gazdasági élet válságát és bajait elsősorban a nagytőke önzése és túlkapásai idézték elő, az új mozgalmaknak tehát természetszerűleg ez ellen kellett irányulniok. A szocializmus jelszavával indult meg a küzdelem, hogy megvédje a dolgozó tömegeket a könyörtelen nagytőke kizsákmányoló törekvései ellen. A tudományos szocializmus megindítóinak egyike, a francia Proudhon meglátta azt is, hogy a nagytőke nagyobbrészt a zsidó faj kezében van, s a nagytőke lelketlenségére tulajdonképpen ez a faj nyomja rá a maga lelkivilágának a bélyegét. Ha Proudhon és a hozzá hasonló nemzsidók intézhették volna a szocializmus kérdésének a sorsát, akkor az becsületes, helyes és kielégítő megoldásra talált volna. De jöttek a zsidók, a keresztényvallású Marx (Mordochai) és a mózeshitű Lassalle (Lesel), akik fajuk ösztönével megérezték, hogy a szocializmus mozgalma a Proudhon-ék irányításában előbb-utóbb faji harccá válnék a zsidóság ellen. Ennek az ellensúlyozására dobták bele a tömegekbe az osztályharc aljas gondolatát. 
A marxi eszmék zsidó agitátorai lelkiismeretlen demagógiájukkal és szemfényvesztésükkel megnyerték a tömegeket. Kiadták a jelszót: felszabadítani az elnyomott néposztályokat és leszámolni az elnyomókkal. Az elnyomók Marx és csatlósai megvilágításában természetesen sohasem a zsidók voltak. Mi lett az eredmény? Az igazi elnyomók, a zsidó tőkések még hatalmasabbá lettek a tőke ellen indított harcban, s a dolgozó tömegeknek mindig szélesebb rétegei süllyedtek proletársorba. A zsidó népvezérek "áldásos" tevékenysége nyomán tengernyi könny és átok fakadt. Nem is lehetett ez másként. A zsidóságnak nem állt érdekében a szociális kérdés igazságos megoldása, neki csak az volt a törekvése, hogy a "gójok"-at egymásra uszítsa s egymással gyengítse és tegye őket tönkre. 
Így használta fel a zsidóság a különféle politikai irányokat is. Ők voltak leglelkesebb hívei a demokráciának és a liberalizmusnak. Ebből a két, alapjaiban véve is hamis tanból a zsidóság igen hathatós fegyvereket kovácsolt magának és el tudta velük fedni és homályosítani a keresztény kultúrájú államok igazi problémáit és azok megvalósulásának útját és eszközeit. A kommunizmus maszlaga, a bolsevizmus mételye pedig egyenesen a zsidó szellem szülötte. Ez a végső, a gyilkos méreg a zsidó demokrácia és liberalizmus mákonyától elbódított népek számára. 
A zsidóság a zászlóvivője a nemzetköziség gondolatának. Minden szociális és politikai mozgalom, amelyet zsidók sugalmaznak és irányítanak, vagy a nemzetköziség gondolatából indul ki, vagy oda érkezik el. E tekintetben folyik a legnagyobb szemfényvesztés és világcsalás, mert a nemzetköziség természetellenes gondolatának vörös színfalai mögött a valóságban nemzeti célok rejtőznek, a határok nélkül élő és világuralomra törő zsidó népnek a nemzeti törekvései. 

* * * 

A zsidó nem áll meg a különféle politikai és szociális mozgalmak destruálásánál. Hogy még nagyobb zavart és céljainak e megvalósulásához még kedvezőbb légkört teremthessen forradalmaknak nevezett felfordulásokat támaszt. Mert a zsidóktól szított és irányított forradalomszerű mozgalmakat helytelenül nevezik forradalmaknak. 
Az igazi forradalomnak mindig magasabb eszmei tartalma van, s a hatalom átvételére irányuló törekvés éppenséggel nem a leglényegesebb és legfontosabb része; a forradalom nem is mindig a hatalom átvételekor győz. Sokszor még a régi rendszer zászlói lobognak, de az új világ eszméje már győzött a lelkeken, s halálos biztonsággal közeledik az idő, amelyben majd az új eszme zászlóit lengeti a szél. Sokszor pedig csak jóval a hatalom átvétele után győz igazán a forradalom. A hatalom átvétele ilyenkor tulajdonképpen csak biztosíték az eszme kiteljesülésére és diadalra jutására. A tisztánlátók, ha szükségesnek tartják, a magasabb cél érdekében még erőszakkal is elragadják a hatalmat annak rövidlátó és a haladást gátló birtokosaitól. Az utcai harc, a vérontás azonban egyáltalán nem szükségképpeni velejárója a forradalomnak. Az igazi forradalmat a haladás szelleme szüli és irányítja és az igazi forradalom mindenkor épít. 
Ezzel szemben a zsidóktól szított forradalomszerű mozgalmaknak a célja és eredménye mindig a rombolás. "Rombolni tudunk, de a romokból új életet teremteni nem vagyunk képesek" - olvassuk Cion bölcseinek jegyzőkönyvében is. A zsidó befolyás és irányítás alatt álló forradalomszerű mozgalom a valóságban nem más, mint a zsidóság lázadása az államalkotó népek társadalmi rendje és jogos elsőbbsége ellen. 
De másra is jó az ilyen "forradalom" a zsidóságnak. Amikor már nagyon szembetűnővé kezd válni a zsidóságnak élősködéssel szerzett hatalma, befolyása, nemkülönben társadalomromboló törekvése, s a kizsaroltaknak és tönkretetteknek nyiladozni kezd a szemük, a zsidóság különösen akkor igyekszik ilyen "forradalmat" támasztani, hogy elterelje magáról a figyelmet 
Ez történt 1918-ban Magyarországon is, amikor zsidó firkászok szétzüllesztették a frontot, s az itthon vitézkedő zsidók egymásnak uszították a magyar társadalmi osztályokat, hogy kibújhassanak a számonkérés alól, amely jogosan érte volna őket a harctereket a zsidók által szállított papírbakancsban és csalánszövetruhában végigküzdő és végigszenvedő magyar harcosok részéről. Ez is közönséges zsidólázadás volt, amellyel kettős célt értek el a zsidók. Nemcsak a figyelmet terelték el magukról és kerülték el a számonkérést, hanem egyúttal meggyengítették az államalkotó magyarságot is. 
A háborúk is elősegítik a zsidóság világuralmi törekvéseit. A háborúnak kettős szerepe van a népek életében. Egyrészt önvédelmi harc, a fajvédelem végső eszköze, másrészt eszköz a hódításra, terjeszkedésre, a hatalom gyarapítására. Ugyanezt a szerepet játszók a háborúk a zsidóság életében is, csakhogy a zsidóság élősködő életmódjának megfelelően egészen másként, mint más népeknél. Az újabb korban a legtöbb háborút éppen a zsidók szítják, magukat azonban kivonják az áldozatok alól. A nemzsidó népek halomra ölik egymást, s amellett a háború után legtöbbször ék marad közöttük. Amíg egymásra acsarkodnak, a háttérben mindegyre nő a zsidóság hatalma. A háború nagyon jó üzlet is a zsidók számára, mert a hadiszállítások révén hatalmasan meggazdagodnak, s a zavaros idő különben is nagyon alkalmas homályos üzletek kötésére. 
Zsidók is pusztulnak el a háború következtében, de sokkal kisebb számban, mint a nemzsidó népek fiai, úgyhogy a zsidók véráldozata eltörpül a nemzsidó népeké mellett. Viszont anyagi, s ennek nyomán erkölcsi tekintetben is a nemzsidó népek rettenetes kárt szenvednek a zsidóság mérhetetlen gyarapodásával szemben. A világháborút tulajdonképpen egyik küzdő fél sem nyerte meg, hanem a zsidóság, amely az állig fegyverben álló és egymásra fenekedő népek mögött vigyorogva dörzsöli a markát, mert hiszen mindig újabb és újabb reménység nyílik lelkében világuralmi vágyainak és törekvéseinek a megvalósulására. 

A "lelki Izrael." 

Időnként, amikor valamilyen formában felszínre kerül a zsidókérdés, nagyon érdekes jelenségek tapasztalhatók. Egyrészt a zsidóság, amely szélcsendesebb időkben a leggyalázatosabb támadásokat intézi alattomosan vagy egészen nyíltan a kereszténység ellen, egyszerre békülékeny hangokat kezd pengetni s valósággal körülnyaldossa a kereszténységet. Zagyva okoskodással egyszerre összhangba akarják hozni a zsidóságot a kereszténységgel, sőt olyan merészen furcsa kijelentéseket is lehet hallani zsidó részről, hogy a zsidók keresztényebbek a keresztényeknél, másrészt meg az egyes keresztény felekezetek papjai valóságos versenyfutást rendeznek egymás között a zsidóság megnyeréséért, s hangzatos szólamokat zengenek a lelki Izrael kialakításáról. Eltekintve attól, hogy a keresztény vallás és a zsidó vallás között áthidalhatatlan űr van és sohasem lehet közöttük összhangot teremteni, mert a kereszténység éppen a zsidó farizeusi és talmudi szellem leküzdését jelenti, egyébként is kár a lelki Izrael kialakításáról beszélni. Kár pedig azért, mert ez a lelki Izrael amúgy is megvan, csakhogy ez egyáltalán nem kívánatos és nincs is köszönet benne. 
A lelki Izrael táborát azok alkotják, akik nem tartoznak a zsidó fajhoz, de akár tudatosan, akár öntudatlanul meghódoltak a zsidóságnak s elősegítik a zsidók törekvéseit. 
E tábor első csoportjába a rövidlátók, az ostobák tartoznak. Akiknek szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak. Akik mindent inkább elhisznek, mint az igazságot s akiket mindenről könnyebb meggyőzni, mint az igazságról. Ezek veszik be leghamarább a zsidó maszlagot s kerülnek leghamarabb a zsidók pórázára. Ők azok, akik miatt a keresztény megbocsátás gondolata a zsidók malmára hajtja a vizet. Nem értik meg, hogy megbocsátással csak nemes lelkekre lehet hatni, a megátalkodottaknak a megbocsátás csak vérszemet ad, aminek azután a köz látja kárát. 
A második csoport a haszonlesőké, akik előtt nincsenek eszmék, hanem csak saját anyagi érdekük. Akik még a saját fajtájuk kiszipolyozására is összetársulnak a zsidósággal. Nem azokról van szó, akik a zsidótól kénytelenek kenyeret elfogadni, vagy üzleti összeköttetésben vannak vele, de nem lépik át a tisztesség határát, hanem a "díszgójok"-ról, akik megvásárolhatók s akik éppen olyan imádói az aranyborjúnak, mint a "kiválasztott" faj. 
Ebbe a csoportba sorolhatjuk azokat a kiváló elméjű, de gyengejellemű tehetségeket is, akik saját fajuktól elrugaszkodva, a zsidók zsoldjába szegődnek. A zsidóság előszeretettel veti magát ilyenek behálózására s ők nem látják, - vagy énjük jobbik szavát elnémítva - nem akarják meglátni, hogy a zsidóság nem önzetlenül karolja fel őket. Kiegyensúlyozatlan lelkükben erősebb a hiúság és a nagyravágyás, mint a faji összetartás érzése s ennek következtében halhatós segítőivé válnak a zsidóság erkölcs- és társadalomromboló munkájának, nemkülönben világuralmi törekvéseinek, 
Az utolsó csoportba azok tartoznak, akik többé-kevésbé tisztán látnak ugyan s talán a haszonlesés sem vezeti őket, de nem mernek szembeszállni a zsidóság törekvéseivel. A meghunyászkodás kényelmes álláspontjára helyezkednek. Félnek a kockázattól, fáznak az áldozatoktól s ezért nem szólnak, nem tesznek semmit. "...Sokan lettei. zsidókká a Föld népei közül, mert a zsidóktól való félelem megszállta őket" - olvassuk a zsidók egyik történeti könyvében. (Eszter. VIII. 17.) Így volt az ókorban, így van ma is. A lelki Izrael hadának nagy része azokból kerül ki, akiknek a lelkét lenyűgözi, a szavát elfojtja, tetteit pedig megbénítja a legférfiatlanabb tulajdonság - a gyávaság. 

A zsidókérdés a történelemben. 

A zsidókérdés felszínre kerülésekor a zsidóság mindig azt akarja elhitetni a tájékozatlanokkal és avatatlanokkal, hogy a zsidóság elleni hangulat csak éppen annak a kornak, vagy helynek a jelensége. Pedig a zsidókérdés és ennek következtében a zsidók elleni hangulat, az úgynevezett antiszemitizmus (helyesebben antijudaizmus) megvolt minden időben és minden helyen, ahová a zsidók eljutottak. Megvolt már az önálló zsidó állam korában, amikor a palesztinai őslakosság keservesen érezte a héber szellem megnyilatkozásait. A zsidóság szétszóródása után más népeknek is alkalmuk volt tapasztalni a zsidó befolyás "áldásait." A zsidóság szétszóródását egyébként nem Jeruzsálem pusztulása okozta, amint azt a közhit tartja. Jeruzsálem pusztulásának egészen más jelentősége van. Titus császár légiói a zsidóságnak éppen azt a részét irtották ki, amelyben volt némi nemesebb értelemben vett hazaszeretet, de azt pusztulásuk miatt nem örökíthették át utódokra. A szétszóródás természetes következménye volt a zsidóság élősködő életmódjának s Jeruzsálem pusztulása nélkül is előbb utóbb bekövetkezett volna. Jeruzsálem pusztulása csak a végső lökés volt, amely siettette a zsidóságnak már jóval azelőtt megindult elszéledését. 
Az ókor vége felé már ellepték a három világrészre kiterjedő, jóformán az egész ismert világot magában foglaló római birodalomnak minden nagyobb és forgalmasabb városát. Az európai Rómában és az afrikai Alexandriában éppen úgy uzsoráskodtak és szipolyozták a népet, mint ázsiai őshazájukban, Palesztinában. Alexandriában volt egy zsidóellenes párt is, amely egyszer még követséget is küldött a tudós Apion vezetésével Caligula császárhoz oltalomért a szipolyozó zsidók ellen. A római birodalom hatóságainak rengeteg bajuk volt velük. A népet kizsákmányolták, de a közszolgáltatások, az adózás alól, ahol csak lehetett, kibújtak. Éppen ezért külön adókat vetettek ki rájuk. Suetonius római történetíró szerint (Nero 16.) ezek alól meg úgy akartak kibújni, hogy eltitkolták zsidó voltukat. A hatóságok emiatt sokszor meglehetősen drasztikusan bántak el velük. Suetonius ifjúkorában tanúja volt egy jelenetnek, amikor az állami javadalmak felügyelője egy öreg zsidót, aki tagadta zsidó voltát, a nyilvánosság előtt vizsgáltatott meg, hogy körül van-e metélve. 
A sötétnek csúfolt középkor emberei sok tekintetben tisztábban láttak, mint a maiak. Természetes ösztöneik és ép érzékeik tudatossá tették bennük a zsidóság örök idegenségét és veszélyes voltát. Védekeztek is a zsidók ellen a középkorban. A zsidóknak külön városrészekben, az úgynevezett gettókban kellett lakniuk, a ruhájukon megkülönböztetésül zsidó jelet (sárga foltot) viselniük s csak bizonyos foglalkozásokat űzhettek. Csakhogy a zsidó olyan mint a görény, amely mindenüvé befurakodik, ahol a feje keresztülfér. A rendszabályok és óvóintézkedések között is megtalálta a rést, amelyen át befurakodhatott a gazdanépek vérének a kiszívására. 
Mikor azután tűrhetetlenekké váltak, üldözni kezdték őket, s az üldözés sokszor véres pogromokban nyilvánult meg. Sok országból és városból teljesen kiűzték őket. Csak egy példát említünk. Angliából I. Edwárd uralkodása idején kiűzték az összes zsidót s csak Cromwell idejében engedték vissza őket. Angliában tehát közel négy évszázadon (1290- 1657) át egyáltalában nem volt zsidó. Meg is volt ennek Angliára az áldásos hatása, mert éppen e korszakra esik az angol nemzeti állam igazi kialakulása és megerősödése s e zsidómentes korszak nélkül Anglia ma semmi esetre sem volna világhatalom. 
Csakhogy a tönkretettek, kiuzsorázottak felejtettek, a zsidók lassanként visszaszivárogtak oda, ahonnan kiűzték őket, s folytatták üzelmeiket ott, ahol abbahagyták. 
Az európai nemzetekben mindinkább gyengült az önvédelem ösztöne. Ez a körülmény, nemkülönben a "lelki Izrael" hadának ostobasága, haszonlesése vagy gyávasága, mind nagyobb és nagyobb befolyást engedett a zsidóknak nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életben is. Napjainkban már az egész egyetemes keresztény kultúrát pusztulással fenyegeti a zsidók romboló és bomlasztó munkája. "A zsidó morál valóságos átka a kereszténységnek, amely átkon ez a keresztény kultúra okvetlen tönkremegy, ha nem dobja ki magából a mérget; tehát a zsidóságot nem szabad recipiálniok a keresztény államoknak, hanem védekezniük kell ellene, s ahogy lehet, túl kell adniuk rajta." (Prohászka Ottokár: Iránytű; Gondolatok a zsidó recepció fettit.) 
A zsidóellenesség kérdésében a zsidóság azt is szokta hangoztatni, hogy a zsidóság elleni hangulatnak az ostobaság, az igazságtalan elfogultság, vagy az irigység az okozója s a nagy emberek nem lehetnek antijudaisták. Ennek - a történelem tanúsága szerint - éppen az ellenkezője az igaz, az okát pedig - hogy az elfogultságnak még a látszatától is mentek legyünk - egy zsidó tudósnak a szavaival világítjuk meg : "Hogy kiváló emberek (Tacitus, Pascal, Voltaire, Herder, Goethe Kant, Jean Paul, Schopenhauer, Grillparzer, Wagner stb.) mindig antiszemiták voltak, annak az a magyarázata, hogy ők, akik annyira fölötte álltak más embereknek, a zsidóságot is jobban átértették másoknál." (Otto Weininger: Geschlecht und Charakter.) 

A zsidókérdés Magyarországon. 

Abban az időben, amikor a világ kezdett tudomást szerezni és többé-kevésbé tiszta képet nyerni a német nemzeti szocialista mozgalomnak a zsidóság elleni fajvédelmi harcáról, a magyarországi zsidó sajtó csodálatos átalakuláson ment keresztül. Egyszerre felhagyott a magyar nemzet és a magyar államhatalom burkolt vagy nyílt gyalázásával s egyre-másra fedezte fel a magyarságban a "tiszteletreméltó" és "rokonszenves" vonásokat. A magyar nép higgadt józanságát meg valósággal agyba-főbe dicsérte. Célzások formájában, vagy egészen nyíltan kifejezést adott annak a nézetének, hogy a higgadt magyar nép nem kapható olyan "szélsőségekre", mint a német s hogy olyan "elítélendő" felfogás mint az antiszemitizmus, mindig idegen volta magyar népnek, 
Lehet, hogy néhány jámbor magyarnak büszkén feldobogott a szíve erre a zsidó vállveregetésre, de a zsidóellenesség egyáltalán nem hiányzik a magyar történelemből sem. 
Az árpádházi királyok általában nagyon féken tartották a zsidókat, II. András király pedig egyenesen fajvédelmi törvényeket hozott ellenük. 1232-ben a Bereg-erdőben esküvel fogadta meg, hogy semmiféle közhivatalba nem enged zsidót, azt sem engedi meg, hogy zsidó keresztény szolgát vegyen vagy tartson, még kevésbé engedi meg a zsidó és keresztény közötti házasságot. (Andreae regis iuramentum de reformando regno in silva Bereg praestitutum. 1232. Endlicher 436. l.) 
Nagy Lajos király üzelmeik miatt az országból is kiűzte őket. (Az igaz, hogy elég hatástalanul.) 
Időnként egyes rövidlátó, vagy haszonleső államférfiak jóvoltából szabadabban űzhették szipolyozó munkájukat, de a tisztánlátó és fajukat igazán szerető vezetők mindig harcoltak ellenük, hogy elhárítsák azt a veszélyt, amely részükről fenyegette a nemzetet. A kormányzatoknak is mindig bajuk volt a zsidókkal. "Mindenki szemtanúja, mennyire elterjedt a héber nép az országban. Ez a nép a mi földjeinken igen rosszra fajult, egészen csalásra és rászedésre adja magát és így más polgártársak verejtékén és vérén szokott élni. II. József mégis polgárjogot kezdett neki adni. Törvényeinkben külön megállapítások vannak: hogy ne legyen vámos, a bányavárosok közelében ne lakjék; ezeket meg kell újítani. Amellett a mindennapi tapasztalat mutatja, mennyire szapora ez a nép, úgy hogy csalásai és mindenféle üzérkedései által már egész községeket tönkretett. Ennek a szaporodásnak tehát valamiképp útját kell állani." (Marczali Henrik: Az 1790-91-iki országgyűlés. 1. köt. 213. L) 
A XIX, század derekán, amikor egyrészt hatalmasan ébredezett a nemzeti öntudat, másrészt a zsidóság törekvései mind nagyobb és nagyobb sikereket értek el, a nemzet legjobbjai, a legkiválóbb szellemek felismerték a zsidó veszedelmet, s fel is emelték a szavukat ellene. Meglátták, hogy "...élet- és keresetmódjuk a többi néposztályok megrontására vagy romlottságára van alapítva." (Vörösmarty: Zsidóügy. Pesti Divatlap. 1848. 22-23. sz.); s azt is, hogy "...amennyit a közteherből magukon viselnek, kétannyit terhelnek vissza a föld lakóira." (Kölcsey F. A szatmári adózó nép állapotáról. Nagykárolyban, 1830.) 
Örök idegenségüket meglátta a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István is: "...általában véve a legtöbb zsidóban van valami átkozott keverék, amely más fajtákban nem létezik - és amelyet belőlük nem irthatni ki." (Döblingi irodalmi hagyatéka, 11. k. Bp. 1922. 412-413 L) Az ő prófétai lelke észrevette azt a rettenetes veszélyt, amely a zsidóság részéről fenyegeti Magyarországot: "Aki a bibliát figyelmesen olvassa, tisztán fogja látni, hogy az abban lévő jóslások teljesedésbe kezdenek már menni... a zsidókat felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel." (Döblingi irodalmi hagyatéka. 1. köt, Bp. 1921. 438. l.) 
A legmélyebben azonban Kuthy Lajos, a kellőképpen nem méltányolt író pillantott be a héber lélekbe. A szabadságharc előtt megjelent regényének, a "Hazai rejtelmek"-nek "Löbl Simon" c. fejezete vetekszik Cion bölcseinek a jegyzőkönyvével. 
A francia forradalomnak "szabadság, egyenlőség, testvériség" hármas jelszava a zsidók mindent behálózó munkája, nemkülönben a zsidó pórázon járó nemzsidók rövidlátása vagy jellemtelensége nyomán meghozta a zsidóságnak a régen várt gyümölcsöt, az emancipáció-t (felszabadítást). Így történt Magyarországon is. Az 1867, évi XVII. törvénycikk a zsidóságot, amely addig az ideig - a levéltárak tanúsága szerint is - állandóan csak mint zsidó nép" vagy "zsidó nemzet" szerepelt, egyenlővé tette a többi "felekezetekkel." 
Ezzel azután teljesen rászabadították a zsidóságot az osztrák önkényuralomtól amúgy is meggyengített magyar társadalomra. A zsidóság példátlan mohósággal és gyorsasággal lepte el azokat a pályákat, amelyek eddig zárva voltak elölte. Beköszöntött a liberalizmus zsidót hízlaló, magyart sorvasztó korszaka amelynek rózsaszínű ködfelhője ráborult az egész magyar társadalomra. 
A liberalizmus szennyes hullámai között kevés olyan sziklaszirt akadt, mint Istóczy Győző. Ő tisztán látott és megalkuvás nélküli küzdelemben hirdette a magyar parlamentben a zsidóveszedelmet és az ellene való védekezés szükségességét. Azonban kortársainak legnagyobb része nem értette meg, hanem közönnyel, sőt gúnnyal kísérte harcát. Közöny fogadta Bartha Miklós vészkiáltását is, amelyet "Kazár Földön" (Kolozsvár, 1901.) c. munkájában intézett a magyar társadalomhoz a Galícia felől fenyegető és a Ruténföldet tönkretevő zsidó veszedelem ellen. Sem ők, sem az a kevés ember, akik rajtuk kívül tisztán láttak, nem tudták felébreszteni a magyar társadalmat. 
A világháborúnak és annak nyomán a zsidólázadásoknak kellett jönniük, hogy a magyar társadalom szélesebb rétegekben döbbenjen rá a zsidóveszedelemre. 
Az ellenforradalom meg is szülte a zsidóellenes fajvédő mozgalmat, amely megindította a harcot a zsidó befolyástól mentes Magyarország megteremtésére. Sajnos, ez a mozgalom elbukott, mert a vezetői között sokan voltak olyanok, akikben nem az Istóczy szelleme élt, akik "csak" az önérdeket a közérdek elé helyező politikusok voltak. 
A fajvédő mozgalom elbukott, de eszméje nem halt meg. Tovább él a magyar nemzeti szocialista mozgalomban, amely az egyetlen, nyíltan küzdő, megalkuvást nem ismerő zsidóellenes mozgalom Magyarországon. A zsidó sajtó számtalanszor illette már ezt a mozgalmat azzal a váddal, hogy - mint minden tekintetben - úgy a zsidóellenesség kérdésében is csak a német nemzetiszocialista mozgalom utánzója. Amint már megszokhattuk ettől a sajtótól, ez is csak hazugság, mert a magyar nemzeti szocialista mozgalom egyáltalán nem szorul idegen példákra a zsidóellenesség kérdésében sem. Bizonyságút Budaváry Lászlónak a zsidókérdés intézményes, sürgős megoldásáról 1920. évi augusztus hó 7-én tartott nemzetgyűlési beszédéből idézünk néhány indítványt: 
"Magyarországon zsidó sem nem vehet, sem nem bérelhet földet. Zsidók tulajdonukban egynél több házat nem tarthatnak meg. Zsidó többé Magyarországon letelepedési engedélyt nem kaphat, honosságot nem szerezhet. Tanító- és tanárképzőbe zsidó egyáltalán nem vehető fel. A zsidók tulajdonáben lévő kabarék, dalszínházak, orfeumok erkölcsrendészeti szempontból a legszigorúbban ellenőrzendők. Színtársulatok élén zsidó igazgatók nem állhatnak. Zsidó személyes szolgálatra keresztény cselédet (szolga, szakács, kocsis, inas, stb.) nem alkalmazhat. Újságok (hírlapok), folyóiratok három legelső szellemi irányítója (felelős szerkesztője, főszerkesztője, lapvezére, főmunkatársa) zsidó és szabadkőműves nem lehet. Magyarországon zsidó és szabadkőműves nem lehet miniszter, államtitkár, állami hivatal vezetője, osztályvezető, vagy Magyarország külképviseletének alkalmazottja. Nem lehet továbbá bíró, közjegyző, katonatiszt, közbiztonsági alkalmazott és községi, városi, járási, vagy vármegyei elöljáró. Zsidó Magyarországon politikai jogokat nem gyakorolhat. 
Ezek a szavak akkor hangzottak el a magyar parlamentben, amikor a nemzetiszocialista Németország még az idő méhében rejlett és ezek valósultak meg a Harmadik Birodalomban. A magyarság tehát legfeljebb saját magát másolja le, amikor a magyar nemzetiszocialista mozgalomban küzd azért, hogy ne legyen új Júdea abból az országból, amely századokon keresztül volt a nyugati kultúrának védőbástyája. 

Védekezés a zsidóság ellen. 

A zsidóság az egyetemes emberi haladás legfőbb gátolója, s a nemzeti államoknak legnagyobb ellensége, ezért a zsidóság elleni védekezés nemcsak joga, hanem kötelessége is minden egyes nemzetnek. 
A zsidóság elleni védekezésnek és küzdelemnek alapja és nélkülözhetetlen feltétele a zsidó szellemnek és a zsidó törekvéseknek a felismerése. A felismerés alapján szertefoszlik az a sok téves, a zsidóságra nézve hízelgő és előnyös felfogás, amely sajnos - úgyszólván belegyökerezett a közvéleménybe, s amelynek igen nagy része van a zsidóság elhatalmasodásában. 
A zsidók történeti könyvei (amelyek egyúttal faji törvénykönyvek is) a zsidóságot az Isten választott népének nyilvánítják. Ezeket a könyveket zsidók írták s így nincs is semmi csodálnivaló abban, ha a zsidók ezt el is hiszik. Ellenben teljesen érthetetlen, hogy sok nemzsidó is magáévá teszi ezt a felfogást. A zsidó lélekben megszületett egy faji Istennek, Jahvének a fogalma. Ennek az istennek lehet kiválasztott népe a zsidóság, de az igaz Istennek, a Mindenség Alkotójának semmi esetre sem. 
A zsidóság, ez a többszörösen korcs fajta, mindig igyekezett bevinni a köztudatba, hogy a zsidó faj más fajoknál magasabb rendű és tehetségesebb. 
Érdekes, hogy a növény- és állatvilág élősködő fajtáit senkinek sem jutott még csak eszébe sem magasabbrendűeknek nyilvánítani, ez csak az emberek világával kapcsolatban történt meg a zsidóságra vonatkozóan. Egyébként is az uzsorához, csaláshoz, hamis bukáshoz, leánykereskedelemhez s más efféle "nemes" üzelmekhez nem faji magasabbrendűség és észbeli tehetség szükséges, hanem lelkiismeretlenség és aljasság. 
A zsidóság tehetségesebb voltának tévhitét talán főként az segítette elő, hogy az iskolában a zsidó gyerekek általában nagyobb teljesítményt mutatnak fel mint a másfajtabeliek. Ennek egyszerűen az a magyarázata, hogy a zsidóság, mint keleti faj, az európai fajtáknál átlagban véve 2-3 évvel korábban fejlődik s így a zsidóság részére mutatkozó előny csak látszólagos. 
Nem lehet a zsidóság magasabbrendű, már csak azért sem, mert az eszmei dolgok a zsidó léleknek teljesen idegenek. A zsidóban nincsen semmi fogékonyság a természeti szépségek és a művészetek iránt, amint arról faji törvénykönyvük is tanúskodik : "Ne ültess berket és semmiféle fát a te urad istened oltára mellett, s ne alkoss vagy emelj magadnak szobrokat, amelyeket gyűlöl a te urad istened." (V. Mózes XVI. 21-22.) Nem is alkottak a zsidók igazán kiválót sem a művészetekben, sem az irodalomban, a tudományokban, pedig mindig az ún. másodkézből való tudományt művelték. Ha rá is vetik magukat az irodalomra és a művészetekre, sohasem magasabb szempont, hanem az üzlet és más népek szellemi életének az elsekélyesítésére és megrontására való törekvés vezeti őket. 
A zsidókra vonatkozó téves felfogások között a leggyakrabban hallható s egyúttal a legostobább az, hogy zsidók nélkül nem élhetünk meg, mert nélkülük megrendül, sőt összeomlik a gazdasági élet. Ez éppen olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a nyárfa nem tud megélni a rajta élősködő fagyöngy nélkül. Egyébként az alapos vizsgálat még azon a téren is eloszlatja a legendákat, amelyen a legnagyobb képességet és legtöbb érdemet tulajdonítják a zsidóságnak, a gazdasági élet-terén. Kiviláglott, hogy az igazán nagyhorderejű gazdasági vállalkozásokban sohasem zsidók voltak a kezdeményezők. (André Emile Soyous: A zsidók voltak-e "a modern kapitalizmus megalapítói?" - Társadalomtudomány. 1932. 2, sz.) Csak később furakodtak be - nagy kárára e vállalkozásoknak, mert bevitték azokba az irgalmatlan kalmárszellemet. Kockáztatásuk pedig nem tettvágyból és a közérdeket tekintő elhatározásból, hanem a nyereségvágytól fűtött játékos szenvedélyből fakad. 
A sikereik tévesztik meg a felületesen, vagy egyáltalán nem gondolkodó embereket. A siker, amelyet nem nagyobb tehetségüknek, hanem eszmei szempontokat nem néző, erkölcsi gátlást nem ismerő, mindent üzletnek tekintő, mindenben nyereséget hajhászó, sivár és könyörtelenül mohó anyagiasságuknak köszönhetnek. 
A zsidóságot előnyös színben feltüntető hazugságok és téves felfogások ellen minden nemzet társadalmának küzdenie kell, mert amelyik társadalom az ilyeneket megtűri a közvéleményben, az valóságos öngyilkosságot követ el. 
* * * 
A zsidók térfoglalását a gazdanépek részéről főként az igazi nemzeti öntudat hiánya és a tudatlanság segíti elő. Tehát ebből a szempontból is a legfontosabb teendő a felvilágosítás és a nemzeti öntudat ápolása és erősítése. E nélkül nem lehet eredményesen védekezni a zsidóság ellen sem gazdasági, sem szellemi téren. 
A nemzeti öntudatnak elaltatója és a nemzeti érzés megmételyezője a zsidó sajtó, a zsidó újság, a zsidóság leghathatósabb fegyvere. Ennek az útján lopják be a gazdanépek lelkébe erkölcsrontó, lélekölő s a nemesebb érzéseket aláásó aljas "eszméiket." Ezzel gyengítik és homályosítják el a gazdanép fiainak az ítélőképességét s ölik meg faji büszkeségét. Ez ellen a sajtó ellen a legkíméletlenebb harcot kell megindítani és a legnagyobb áldozatok árán is meg kell teremteni a minden zsidó befolyástól mentes, erős nemzeti sajtót. Úgyszintén könyörtelen harcot kell indítani az irodalomban és művészetekben megnyilvánuló erkölcstelen zsidó szellem ellen is. 
A kérdés szellemi oldalánál nem kevésbé fontos a gazdasági, amelyet talán legjobban elhanyagolt a nemzsidó társadalom. A nemzeti társadalomnak szívós munkával ki kell építenie gazdasági önvédő szervezeteit, a tömegeket pedig rá kell nevelni arra, hogy vásárlásnál, vagy munkaadásnál a zsidókkal szemben kizárólag fajtestvéreit. támogassa. Saját fajtáját erősíti s egyúttal a zsidóságot legérzékenyebb pontján érinti, aki vásárlásainál fajtájából való kereskedőhöz viszi a pénzét, fajtájabeli iparosnak vagy vállalkozónak ad munkát, fajtájabeli orvossal gyógyíttatja magát s csak fajtájából származó ügyvédhez fordul jogi tanácsért. 
A múltat ellentétben minden tervezetet, újítást és új intézményt a legalaposabb vizsgálat alá kell venni a zsidókérdés szempontjából, nehogy újabb hibák tetézzék a régebbi nemzedékek könnyelmű mulasztásait s így még nagyobbra növekedjék a zsidóság hatalma. Így pl. teljesen elhibázott dolog földbirtokreformról s a hitbizományok megszüntetéséről beszélni addig, amíg zsidókézen akár tulajdon, akár bérlet formájában csak egy talpalatnyi föld is lehet. A zsidó befolyás és a zsidó fortély hamarosan zsidókézre juttatná a felszabadulás után a kötött birtokok nagy részét. 
A nemzsidóknak mindenekfelett át kell érezniük a zsidókérdés halálos komolyságát s azt, hogy igazi nemzeti egység csak zsidók nélkül lehetséges. Különösen a faj tisztaságának a megőrzéséért kell elkövetni mindent a zsidó vérbeütés ellen, mert egy nemzet kiheverhet súlyos sorscsapásokat, nyomorúságot, gazdasági válságokat, de nem heverheti ki sohasem a vérének zsidó vérrel való megfertőzését, fajiságának a megrontását. 

A zsidókérdés megoldása. 

A zsidókérdésben - a nemzsidókra nézve - legfontosabb a kérdésnek a megoldása. A megoldás problémája legalább is olyan mértékben foglalkoztatta az emberiséget, mint maga a zsidókérdés, s meglehetősen sok elmélet és terv vetődött fel a kérdés megoldására. 
E módozatok általában két csoportra oszthatók. Az első csoportba azokat sorolhatjuk, amelyek a zsidóság és más népek között mutatkozó ellentéteket megszüntethetőnek vélik s lehetségesnek tartják, hogy a zsidók más népek közé beékelődve, azokkal békés egyetértésben élhetnek. 
Némelyek, különösen egyházi férfiak, egyszerűen meggyőzés útján akarták a zsidókat élősködő és féktelenül önző életmódjuk megváltoztatására rávenni. Ez azonban teljesen együgyű elgondolás, mert nem számol azzal, hogy a zsidókból teljesen hiányzik a tárgyilagosság s így nem is lehet meggyőzni őket. Az ilyen törekvések legfeljebb csak vérszemet adnak a zsidóságnak. 
A másik, éppen ilyen jámbor elgondolás, a zsidóknak a kereszténységre való térítése. Ez a módszer a vallási különbség megszüntetésétől várja azoknak az ellentéteknek a kiküszöbölését, amelyeket elsősorban faji, vérségi különbség okoz. Keresztvízzel akarja magyarrá, vagy németté tenni a szemita-hettita-néger korcsot. Pedig hát a megkeresztelt zsidóból éppoly kevéssé lesz német vagy magyar, mint huszárdolmány a kaftánból, amelyikre vitézkötést varrnak. 
A legtöbbet hangoztatott megoldási mód a beolvadás (asszimiláció). A beolvadás hangoztatói lehetségesnek tartják, hogy a zsidóság megkeresztelkedés és összeházasodás útján annyira felszívódhat a gazdanépbe, hogy nem alkot többé abban sajátos, külön célokért törtető társaságot, hanem céljai, törekvései azonosak lesznek a gazdanépéivel. Magyarországon a múlt század végén a liberalizmus bölcsei meg egyenesen azt hirdették, hogy a magyarságra nézve nagyon jótékony hatású volna a zsidósággal való minél nagyobb mértékű fajkeveredés, mert a magyarságba beoltódnának a zsidók "előnyös" tulajdonságai. Ez az eljárás éppen olyan, mint hogyha vérátömlesztésnél a megmentendő egyénbe vérbajos ember vérét ömlesztenék át. Egyébként is a zsidóság nem is akar beolvadni, s ha akarna sem tudna. A beolvasztási törekvés csak zsidó korcsokat eredményez, ami azután a gazdanép társadalmának teljes elzsidósodására vezethet. A közvélemény egy része különben azt hiszi, hogy a zsidók beolvadása részben már meg is történt. Ezeket a név, nyelv és a vallás téveszti meg. Pedig az e tekintetben való hasonulás semmi esetre sem asszimiláció, hanem csak utánzás (mimikri). A zsidóságnak ez a mimikrije csak arra jó, hogy más népeket kompromittáljon. Így kompromittálták a világháború előtt Németországot az Angliába és az Egyesült Államokba kivándorolt, német nevet viselő és németül beszélő zsidók, akiket az angolok és különösen a naiv amerikaiak németeknek tekintettek. Főképpen nekik köszönhette Németország, hogy a világ egy részének ellenszenve ellene fordult. Így hoztak szégyent a magyar névre is a külföldön, vagy a külföldi látogatók előtt itthon pöffeszkedő magyarországi zsidók. 
A megoldási módok második csoportjába azok tartoznak, amelyek a zsidóság örök idegenségéből indulnak ki, s tisztában vannak azzal, hogy a zsidóság és más népek között harmonikus együttműködés lehetetlen. 
Ilyen volna a gettó-rendszerhez való visszatérés, a zsidók egyenjogúságának a megszüntetése és különleges tömények alá helyezése. Ez talán átmenetileg megfelelne, de végleges megoldásnak semmiképpen sem volna jó. Egyrészt a legnagyobb vigyázat mellett sem volna elkerülhető a zsidó befolyás, másrészt egy rövidlátó kor ismét felszabadíthatná őket. 
Az egyetlen biztos és célravezető megoldás a zsidóságnak a nemzsidó népek közösségéből való eltávolítása és valamely egységes területre való kitelepítése. Ezt azonban a nemzetek önmagukban végrehajtani - a zsidóknak az egész világra kiterjedő befolyása miatt - nem tudnák. Ehhez nemzetekfeletti összefogásra van szükség, a keresztény kultúrájú államok összefogására az egyetlen igazi ellenség, a nemzetközi zsidóság ellen. Ennek az összefogásnak meg kell valósulnia minden körülmények között, mert különben szomorú valósággá válik Jahvénak az az ígérete, amelyet Izrael népe tétetett vele, s amely részben már meg is valósult: "Elpusztítok minden népet, amelyhez bemégy." (II. Mózes XXIII. 27.) 

Befejezés. 

Bajok és ellentétek mindig voltak a magyar életben, de csak azóta támadt szakadék a falu és a város között, s azóta van ék a társadalmi osztályok között, amióta a zsidóságot felszabadították. Szörnyű széttagoltságot idézett elő a magyar hazában bomlasztó munkájával az a nép, amelynek sehol sincsen igazi hazája és mégis mindenütt otthon van. Talán egy országban sem tett szert a zsidóság olyarc nagy befolyásra és hatalomra és sehol sem bénítja meg annyira a nemzet erőit, mint Magyarországon. Magyarországnak ezért különösen érdeke a zsidókérdés megoldása. 
Elég sokan vannak olyanok, akik azt hirdetik, hogy a zsidóság ellen saját harcmodorának az eltanulásával és utánzásával lehet a legsikeresebben küzdeni, Ez azonban teljesen helytelen felfogás. Az a nép, amelyik a zsidóságot utánozná. saját magát alacsonyítaná le, s egyébként is az európai népek, még ha akarnák is, akkor sem tudnák felvenni a versenyt a zsidósággal lelkiismeretlenség és aljasság tekintetében. Világosságot kell gyújtanunk minden téren a zsidóktól teremtett homállyal és sötétséggel szemben és igazsággal kell küzdenünk a zsidó hamisság ellen, egyrészt mert magunknak tartozunk evvel, másrészt mert - mint Henry Ford írta valamikor - "semmitől sem fél a nemzetközi zsidó annyira, mint az igazságtól." (Ford.: A nemzetközi zsidó.) 
Ez eszmei harchoz azonban elsősorban kemény, harcos, lemondástól és áldozatoktól vissza nem riadó, igazi férfiakra van szükség, akikben a hit és akarat mellett kiirthatatlanul él a legszebb férfi erény - a bátorság! 

1 Kölcsey Ferenc: Philosophia és história, Töredékek 1. 
2 Houston Stewart Chamberlain: Rasse und Nation.

LAST_UPDATED2