Payday Loans

Keresés

Szigorúan titkos’89 PDF Nyomtatás E-mail

Aktákba írták….”
2010.07.02



Sajátos „emlékkönyv”, krónika a Szigorúan titkos’ 89. „Kedves”, régi „ismerõsünk”, a Kádár-kori állambiztonsági szolgálatok 1989-es évértékeléseit tarthatjuk kezünkben. Az egyes csoportfõnökségek (III/I.: hírszerzés, III/II.: kémelhárítás, III/III.: „belsõ reakció” elhárítása, III/IV.: katonai elhárítás, III/V.: operatív technika) vezetõi, illetve a megyei rendõr-fõkapitányságok állambiztonsági parancsnok-helyettesei értékelik a végbemenõ alapvetõ társadalmi változásokat, s beszámolnak az év közben végzett munkáról, fontosabb eseményekrõl, (Pozsgay bejelentése 1956-ról, Nagy Imre temetése, október 23.), akciókról, az állomány és a hálózati személyek számáról, morális és mentális állapotáról. A jelentésekbõl – amelyekben összesen hatszor fordul elõ a rendszerváltás kifejezés, de csak jövõbeni lehetõségként – egyértelmûen kiolvasható, a zavarodottság, a feladat-, és szerepkörkeresés, s általában az alkalmazkodási igény az új, megváltozott körülményekhez. Alapvetõ probléma, hogy a régi ellenségkép érvényét vesztette, újra van szükség, mint ahogy a szervezet céljait, „küldetését” is újra kell definiálni.

A jelentésekben nem esik szó arról – de a helyzet megértéséhez fontos tudnunk –, hogy a kerekasztal tárgyalásokon a politikai rendõrség nem volt téma. A magyarázat az MSZMP politikusok és a pártokba beépített ügynökök manipulácóiban keresendõ, s persze nyilván abban is, hogy az ellenzék nem mérte fel igazán, nem ismerte az állambiztonsági szolgálatok módszereinek, információinak, túlélésének a veszélyességét. Az állambiztonsági vezetõk okkal reménykedhettek abban, hogy az intézményt tovább lehet mûködtetni az új rendszerben is, ehhez nem kell mást tenni csak a pártideológia helyett szakmai frazeológiát használni, s az új szerepkört nem ideológiai, hanem szakmai alapokra helyezni. Célként leggyakrabban az ország politikai és gazdasági stabilitásának a támogatása fogalmazódik meg. A Szolnok megyei jelentésben még az is szerepel, hogy a hírszerzés eszközeivel megerõsítették a nyugati magyar emigrációt, lobbikat (az egyik korábbi fõ ellenséget), hogy segítsék a tõke beáramlását az országba.

A nyelvi, szemantikai változásokra mulatságos példa, hogy a lakosságot nyomorító, minden lépését, gondolatát figyelõ III/III-at Belsõ Biztonsági Szolgálatra keresztelték, a Belügyminiszter állambiztonsági helyettese titkárságvezetõjének – õ a jelentések címzettje – már az úr megszólítás dukál. Érdemes tanulmányozni az egyes megyei illetékesek szövegeit, a megfogalmazásbeli árnyalatokat a társadalmi változások jellegét, veszélyeit illetõen. A legellenségesebb, leggyanakvóbb jelentés, ami valamifajta társadalmi kataklizma árnyát is elõrevetíti, az a Dr. Horvát József vezérõrnagy szignálta III/III-as csoportfõnökségé. Fõ feladatként „már nem a békés átmenet elõsegítése, hanem csak a társadalmi robbanás, az összeomlás elkerülésének támogatása lehet.” Ebbõl a szemellenzõs szemléletbõl a megelõzõ évtizedek gyakorlatára vonatkozóan is levonhatunk következtetéseket.

Ebben a jelentésben is sok az ötletelés. Javaslatként szerepel például a szt-tisztek státuszának változása. Õk fedésben dolgozó, különbözõ cégeknél, vállalatoknál – elõszeretettel a külkereskedelemben és az idegenforgalomban – valamilyen legális beosztással, munkakörrel rendelkeztek. Szerepüket betöltötték, „a jövõben nem foglalkozáshoz, munkahelyhez, beosztáshoz kötött személyek bevonása lesz a célszerû, hanem szellemi szabadfoglalkozású »szabadúszóké«, akinek a kötöttségek nélküli mozgás lehetõvé teszi az éppen szükséges politikai image kialakítását.”

Egyfajta tudathasadás jellemzi a szervezet 1989-es munkáját: alkalmazkodás az új realitásokhoz, irányokhoz, ugyanakkor a mûködés keretei, formái, módszerei a régiek. Változatlanul folyik a levélbontogatás, szemmel tartják – s ezt más forrásból (ld. Dunagate) tudjuk –, figyelik az alakuló, erõsödõ pártokat. Valamennyi jelentõs pártba beépítették a maguk titkos megbízottait „mélységi” információszerzés és befolyásolás, „a politikai image kialakítása” céljából. 1989 végén egyébként 2012 hálózati személy (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs, informátor) tevékenykedett.

Valamelyest azért – képzavarral élve – az idõk szele befújt a jelentések lapjai közé. Kiderül, hogy a magyar szolgálatok bizonyos területeken – fõleg a terrorizmus elleni harcban – együttmûködnek nyugati szolgálatokkal, s az is, hogy 1989-tõl belügyi rendelkezés alapján a román társszervet, a Securitatét kifejezetten ellenségként kezelik. Az információszerzésben és elosztásban korábban monopolhelyzetet élvezett állambiztonsági szolgálatok vezetõi szomorúan konstatálják azt is, hogy a sajtó a versenytársukká vált.

A könyv tartalmazza a legfõbb állambiztonsági vezetõk szakmai életrajzát, az állambiztonsági kifejezések és a fontos rövidítések feloldását is, s rendkívül hasznos eligazítást jelent Müller Rolf illetve Takács Tibor bevezetõ tanulmánya. Érdekes, bár meglehetõsen száraz a szöveg, olvasása kíváncsiságot és nagy türelmet igényel, már a jelentésekben gyakori átfedések miatt és azért is, mert a fedõnévvel említett ügyeknek, személyeknek csak egy részérõl kapunk a lábjegyzetben eligazítást. A kötetet lapozgatva arra gondoltam, az lenne csak igazán izgalmas: 1957-tõl egymás után szerkeszteni a III/III. (illetve elõdje) éves jelentéseit, hogy azokból, állambiztonsági szemüvegen keresztül rajzolódjon ki az ország több évtizedes történelme és az alattvalók helyzete.

És írásunk végén ne hallgassuk el a (persze közismert) „hepiendet.” Az állambiztonsági szolgálat egyes vezetõi nyugdíjba kerültek, mások azonban maradtak, hátrább vagy elõrébb buktak. (A BRFK állambiztonsági fõkapitány-helyettese, Stefán Géza például az újonnan alakult Katonai Biztonsági Hivatal fõigazgatója lett.) S, ami a lényeg: a III/III.-at, mint fõbûnöst feláldozták és megszüntették, de az állomány jelentõs része tovább szolgált. Hiába régi káder nem vész el, csak átalakul,

GERVAI ANDRÁS

Szigorúan titkos’89
A magyar állambiztonsági szervek munkabeszámolói
L’Harmattan, 2010
420 oldal, 3800 Ft