Payday Loans

Keresés

Egynyelvű ország vagy udvar? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Jenő   
2017. augusztus 19. szombat, 06:39
2009. május 23. 14:41 G.d.Magister

"Egynyelvű ország" vagy "egynyelvű udvar"?

Magyar történelmi latinságok II.

Agusztus 20-án, tíz ünnepi beszédből kilencben elhangzik, hogy István királyunk mennyire szerette az idegeneket. Mi több: hogy ő mennyire liberális bevándorláspolitikai elveket vallott. Mert hogy azt mondta a fiának az Intelmekben: becsülje meg az idegeneket, mert "az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és törékeny". Engem régóta bosszantott ez a közhely. Egyrészt, mert a magyar történelmi tudat szegénységére mutat rá. Egy-két banális klisét, kacatot őrzünk meg történelmi személyiségekről, egész korokról, sokszor olyasmit, ami egyáltalán nem lényege annak a személynek, időszaknak, csak valami üres, de hangzatos bombaszt. Másrészt anakronisztikusnak éreztem az egészet. Egy ilyen gondolat a középkor kellős közepén? Ekkor még nagyon nem gondolkodtak nemzetiségekben, kisebbségpolitikában. Szent István országában egyébként is voltak szlávok, bolgárok, izmaeliták (iszlám hitűek), görögök is. Szóval éppen nem volt az ország sem egynyelvű, sem egy szokású.

Lássuk először a művet röviden! Szent István király a fiának, Imrének egy királytükröt állított, vagy inkább állíttatott össze, a Karoling kora középkori királytükrök mintájára. Magyarul "Intelmek"néven gyökeresedett meg; latin (vlsz. szintén később keletkezett) címe: Libellus de institutione morum ("könyvecske a jó erkölcsökre való tanításról"). Györffy György szerint (István király és műve, 1977.) a valóságos készítő Asrik-Anasztász esztergomi érsek lehetett, ami valóban magyarázná a míves és bibliai idézetekben gazdag stílust, a főpapok tiszteletére vonatkozó, igen hangsúlyos intéseket. Másrészt viszont Szűcs Jenő, s nyomán Vekerdi József (Vekerdi J.: Regnum unius linguae. Megjegyzések az Intelmek új fordításához. In: Századok 2004. 495-499.) észrevette, hogy a IV., VI. és VIII. fejezet nagyon is reálpolitikai, gyakorlati utasításokat tartalmaz, tehát ezek inkább Istvántól származhattak, szemben a többi, teologikus fejezettel. (A képen István és Gellért püspök látható, a magyar Anjou-legendáriumból. Gellért szerzőségét már kizárták az Intelmek esetében, mert neki fennmaradtak művei, amelyek elütnek az Intelmek stílusától, gondolatiságától: mindazonáltal, a kép illik ide, amennyiben egy főpapról, sőt, egy külhonból jött és István által itt marasztalt főpapról van szó.)

Az ominózus mondat is egy vélhetőleg Istvántól eredő fejezetben, a hatodikban van. Lássuk az egész fejezetet, rövidke!

In hospitibus et adventiciis viris tanta inest utilitas, ut digne sexto in loco regalis dignitatis possit haberi. Inde enim imprimis Romanum crevit imperium, Romanique reges sublimati fuerunt et gloriosi, quod multi nobiles et sapientes ex diversis illo confluebant partibus. Roma vero usque hodie esset ancilla, nisi Eneades fecissent illam liberam. Sicut enim ex diversis partibus et provinciis veniunt hospites, ita diversas linguas et consuetudines, diversaque documenta et arma secum ducunt, que omnia regna (regiam?) ornant et magnificant aulam et perterritant exterorum arroganciam. Nam unius lingue uniusque moris regnum inbecille et fragile est. Propterea iubeo tibi fili mi, ut bona voluntate illos nutrias, et honeste teneas, ut tecum libencius degant, quam alicubi habitent. Si enim tu destruere, quod ego edificavi, aut dissipare, quod congregavi, studueris, sine dubio maximum detrimentum tuum pacietur regnum. Quod ne fiat, tuum quottidie auge regnum, ut tua corona ab hominibus habeatur augusta.

Most jöjjön  magyarul, saját fordításban, hogy nekem is legyen egy kis örömöm:)

"A vendégekből és jövevényekből akkora haszon származik, hogy méltán helyezhetők a királyi méltóság hatodik helyére. Azért gyarapodott ugyanis elsősorban a római birodalom, s azért voltak királyai felségesek és dicsőségesek, mert sok nemes és bölcs ember özönlött oda különböző vidékekről. Róma pedig a mai napig szolga lenne, ha Aeneas utódai nem tették volna szabaddá. Mert ha különböző vidékekről és tartományokból vendégek jönnek, akkor egyszersmind különböző nyelveket és szokásokat, különböző iratokat (?) és fegyvereket (seregeket? fegyvereseket?) hoznak magukkal, amelyek minden királyságot ékesítenek (vagy: amelyek mind ékesítik) és felmagasztalják a (királyi) udvart, és elrettentik a külhoniak fennhéjázását. Mert az egynyelvű és egy szokással bíró ország/királyság (vagy: királyi méltóság? királyi udvar?) gyenge és törékeny. Meghagyom azért neked, fiam, hogy jó szívvel tápláld s tisztesen tartsd el őket, hogy szívesebben éljenek veled, mintsem máshol lakjanak. Ha ugyanis arra törekednél, hogy lerombold, amit felépítettem, és szétszórd, amit összegyűjtöttem, kétségkívül nagy kárt fog szenvedni a te királyságod (vagy: királyi hatalmad?). Hogy ez ne történjék meg, naponként gyarapítsd királyságodat (vagy: öregbítsd királyi méltóságodat?), hogy koronádnak méltósága legyen  az emberek szemében." (Intelmek VI.)

Nos, hogy rövidre fogjam: először Mályusz Elemér, majd említett cikkébenVekerdi József vélte úgy, hogy az "ország" fordítása a "regnum" szónak helytelen, amint az a régi fordításokban szerepelt, de még a "királyság" sem jó (ahogy Bollók János fordította). Vekerdi szerint sokkal inkább jelöli a "regnum" itt a királyi udvart, a királyi környezetet. A kutató hangsúlyozza, hogy az egész műben a királyi méltóság visszhangzik, számtalan szinonímával (regia dignitas, regalis corona, corona regum, regale palatium etc.), s István Imrét végig arra inti, hogy saját trónját hogyan szilárdítsa meg, és hogyan tegye nagyobbá. Habár engem szinte teljesen meggyőzött Vekerdi, érdemes mindkét megoldást megvizsgálni.

1. lehetőség: nem "egynyelvű országról", hanem "egynyelvű udvarról" van szó

 

A fenti érvek mellett: nekem pl. az volt perdöntő, hogy a szöveg "nemes és bölcs emberekről" szól, akik a római királyokhoz özönlenek. Nyilvánvaló, hogyIstván, illetve a mindezt lejegyző klerikus nem egyszerű telepesekre gondolt, hanem valóban olyan előkelőkre, akik a királyi udvarban, magának a királynak ajánlják fel szolgálataikat (mint hűbéres a hűbérúrnak, papok az egyházszervezőnek). Másrészt a "regnum"-nak  valóban van "királyi hatalom" "királyság" (mint intézmény) jelentése, sőt, a klasszikus latinban ez volt az elsődleges jelentése. Harmadrészt: az ominózus mondatot megelőző mondatban is arról van szó, hogy ezek a "vendégek" a királyi udvart ékesítik.

 

2. lehetőség: mégiscsak "egynyelvű ország" a jó fordítás

 

Nem csupán azért vetem fel ezt az opciót, hogy legyen "kihívója" az előbbinek, s hogy legyen min vitatkozni: bennem tényleg ott bújkál a kisördög, ami arra sarkall, hogy kételkedjem egy kissé. Először is: tegye a szívére minden latinos a kezét, aki a regnum-ot elsőre nem fordítaná azonnal "királyság"-nak, vagy "ország"-nak! Akárhogy is, ez a gyakoribb és közkeletűbb jelentése a regnum-nak, nem vitás. Másrészt: ha olyan remek szinonímái vannak az írónak a "királyi hatalom"-ra (l. fent), akkor miért használja pont itt a legalábbis kétértelmű és prózai "regnum"-ot? Miért nem használt itt is egy jelzős szerkezetet? Ami a szövegkörnyezetet illeti: az áll benne, hogy a vendégek fegyvereket, vagy még inkább fegyvereseket hoznak magukkal, ami - többek között - "elrettenti a külhoniak (külországok) fennhéjázását" avagy "követelőzését" (utóbbi Vekerdi fordítási javaslata). Ha külhoniakról ír a szerző, akiket el kell rettenteni idegenből jött hűbéresek - és hadinépeik! - segítségével, akkor itt mégiscsak mintha az országról lenne szó, ahol jó, ha vannak idegenek is, akik erősítik az ország védelmi potenciálját. 

Remélem, mindkét esetben elég meggyőző voltam. Várom a szavazatokat, a további érveket egyik vagy másik mellett!