Payday Loans

Keresés

Diktál a "meleg" beteg... PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Jenő   
2017. augusztus 05. szombat, 06:22

HOMOSZEXUALIZMUS

Homoszexualizmus: diktál a beteg…

Mára odáig jutottunk, hogy Írország, Európa legvallásosabb katolikus országa most májusban fogadta el népszavazáson a homoszexuális „házasság” lehetőségét – egy Amerikából és az ír kormány által is finanszírozott, erőszakos „igen” kampány végén. Az USA-ban pedig a Legfelsőbb Bíróság most döntött arról, hogy az USA minden tagállamára rákényszerítik a homoszexuális „házasság”-ot, és nem hagyják a tagállamoknak, hogy ezt a kérdést egyenként maguk döntsék el.

Márpedig ha az USA fázik, az egész világ vacog a hidegtől, ha melege van, az egész világ izzad…

Mi történik itt? 

1969-ben kezdődött el egy új és veszélyes politikai világmozgalom története a Stonewall Riot (Kőfali Zavargás) nevű eseménnyel. A maffia által működtetett Stonewall nevű new yorki kocsma homoszexuális transzvesztita vendégei összecsaptak a rendőrökkel. Nagyon sokan voltak, a dulakodás órákig tartott, majd a következő napokon megismétlődött. Pár nap múlva többen létrehozták az agresszív és szélsőbalos jellegű Homoszexuális Felszabadítási Front nevű mozgalmat. Később más neveken, többféle társaság keretében folytatódott ugyanaz a mozgalom és tevékenység: jól szervezett és nagyon agresszív megfélemlítő akciók (amiket „zap”-nek, azaz „kiütés”-nek neveztek) politikusok, pszichiáterek és keresztény szervezetek ellen.

1970. májusában egy ilyen akció keretében rátörtek az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) konferenciájára, ahol magukból kikelve, vádlóan ordítoztak a pszichiáterekkel, majd 1971-ben hasonlóképpen. 1972-re erőszakoskodással elérték, hogy meghívják egy előadójukat az újabb hasonló összejövetelre. 1973-ra sikerült megfélemlíteniük az amerikai pszichiáterek elitjét, akik „nem kértek többet” ezekből az akciókból, és 1973-ban az erőszakos politikai nyomás hatására az APA megszavazta, hogy „a homoszexualitás nem betegség”. Az ápoltak átvették az uralmat a bolondokházában…

Szó sincs róla tehát, hogy tudományos felfedezések hatására döntöttek volna így. A militáns politikai akciók terrorja hatására, a pszichiáterek „rájöttek”, hogy a homoszexualitás nem is betegség… Aztán pár év alatt összegányoltak valamilyen, ezt a döntést igazolónak hangzó ideológiát. A WHO az Amerikai Pszichiátriai Társaság példáját követte, amikor kivette a betegségek listájáról a homoszexualitást 1980-ban.

Nem betegség?

Nem, ha a szexuális perverziókat nem tekintjük annak, mert letagadjuk, elhazudjuk az abnormális viselkedés negatív következményeit. Ez az ára annak, hogy a szexualitás területén bármit normálisnak lehessen nyilvánítani, így például a homoszexualitást is. Éppen ez volt az érvelés: ha egyéb pszichés funkcióik jól működnek, és „csak” a homoszexuális beállítódás a bajuk, akkor nem tekinthetők betegnek.

De végül is ártanak ők maguknak vagy másoknak?Homoszexuális kutatók azt próbálták bizonygatni, hogy nem, ez normális és veszélytelen állapot. Például 1993-ban Dean Hamer az AIDS áldozatainak agyát boncolva igyekezett bizonyítani, hogy „eleve ilyen az agyuk, nem tehetnek róla, ilyennek születtek” (akkor pedig ez nem „kapható el”). Csak nem sikerült. Túl bonyolult és rejtélyes ma még az agy – azt sem tudjuk, az életmódunk és szerepeink mennyire hatnak rá vissza és alakítják. Meg az eredménye nem volt szignifikáns. A matematikával korábban, még az 1940-es években szintén meggyűlt a baja a magát a gubacsdarazsak kutatójából szociológussá kinevező Kinseynek, aki torz minta alapján 11%-ra tette a homoszexuálisok arányát a társadalomban. Ez a hamis adat máig kering a köztudatban, talán mert a Rockefeller Alapítvány bőkezűen támogatta a kutatását, a szakszerű kritikusait meg nem… (A valós arány sok más, szakszerű felmérés szerint 1-2% lehet.)

A „homoszexualitás génjét” is hiába keresték évtizedeken át más kutatók. Mindig csak megtalálni vélték szenzációs újsághírek – mint a jetit. De nincs. Józan ésszel belegondolva hogyan is lenne – hiszen a génjeink csak az alapot, az idegrendszerünknek a felépítését, a „hardvert” írják le, de hogy mit gondoljunk vagy tegyünk, tehát a gondolatainkat, a „szoftvert”, azt nem. Nem születnek velünk a jövendő élményeink, következtetéseink, döntéseink. A szimpátiáink és vonzalmaink sem, a szexualitás terén sem.Nincs előre leírva a DNS-ünkben, hogy kivel fogunk találkozni és akkor miket mondunk majd egymásnak.

Ennek ellenére sikerült az egész világ átverése… Egyre többen tudni vélik – „politikailag korrekt” módon –, hogy a homoszexualitás genetikusan determinált, veleszületett állapot, „amint azt a tudomány bebizonyította”. Ha ezerszer elmondják ugyanazt a hazugságot, csak elfogadja végül a közvélemény, amint azt főleg Goebbels óta tudjuk. A homoszexuálisok mozgalmai pedig ennek alapján mint természetes kisebbségre hivatkoznak a maguk statisztikai kategóriájára, amely ugyanúgy speciális védelmet érdemel az indokolatlan „előítélettel” szemben, mint a színes bőrűek.

Hiszen az ő állapotuk is veleszületett…

De akkor mi határozza meg a szexuális irányultságunkat, ha nem a gének?

Rengeteg bennszülött törzset tanulmányoztak kutatók, és azt látjuk, hogy ezerféle szexuális szokás dívik a kőkorszaki szinten vegetáló, elszigetelt csoportokban. Mindenhol más – mindenhol aszerint viselkednek és gondolkodnak az emberek, amit a többiek mutatnak, tanítanak nekik. Aztán az egyik törzs így boldogul a kultúrájával a vadonban, a másik úgy. Ha a kultúra ésszerűtlen, akkor nyilván sehogy, mert működik a természetes szelekció és a törzs kihal. Vagy nem hal ki, csak szenved – a gyilkosságoktól, emberáldozattól, vérfertőzéstől, kannibalizmustól, értelmetlen babonáktól, rabszolgaságtól… A szokások, kultúrák sokfélesége nem feltétlenül „negatív következmények nélküli paradicsom”, a szexualitással kapcsolatban sem az. A mai, modern társadalmunkban sem.

Egy tizenéves homoszexuálisokat vizsgáló tanulmány eredményei szerint közöttük kilencszer olyan gyakori volt az alkohol, tizenkilencszer olyan gyakori a kokain rendszeres fogyasztása és másfélszer olyan gyakori volt az öngyilkossági kísérlet, mint a magukat nem homoszexuálisnak valló fiatalok között. A homoszexualitást normális dologként beállítók úgy magyarázzák a homoszexuálisok között sokkal gyakoribb különböző deviáns jelenségeket (promiszkuitás, kábítószerezés, AIDS), hogy ez általánosan tapasztalható elnyomásuk (a ,,homofóbia”) következménye. Ugyanakkor az, hogy ezek a jelenségek New Yorkban vagy San Franciscóban, a ,,meleg büszkeség” városaiban még gyakoribbak a homoszexuálisok között, mint az USA más, konzervatívabb részein, arra enged következtetni, hogy ezek hátterében aligha a homoszexuális viselkedés társadalmi elutasítása a fő tényező. Logikusabbnak tűnik az a magyarázat, hogy ez addiktív jellegű, a szenvedélybetegségek körébe sorolható beállítódást és életmódot jelent (legalábbis a férfi homoszexuálisok zömének esetében), önmagukra és másokra is romboló hatású testi-lelki következményekkel. Kialakulásában pedig gyakran jelentős lehet a rossz családi háttérnek és a tizenévesek elcsábításának a hatása. A homoszexuális szülők erőteljesen ilyen irányba befolyásolhatják gyermekük nemi identitásának alakulását.

Mindezt a tudomány is igazolja. Gyermekelhelyezési perek homoszexuális és heteroszexuális ügyfeleit hasonlította össze egy vizsgálat: a homoszexuálisok esetében jóval gyakoribb volt a gyermekbántalmazás és a gyermekek homoszexuális orientációja, közöttük jóval több volt a problematikus személyiség. Leszbikus szülők gyermekeit vizsgálva jóval gyakoribb volt köztük a bizonytalan nemi identitású. Egy longitudinális vizsgálat eredménye szerint a homoszexuálisok családja gyakrabban volt sérült (válás, árvaság, nevelőszülő), és szüleik között nagyobb volt a törvénnyel összeütközésbe kerülők aránya.

Az a szociológiai tapasztalat, hogy a homoszexuális férfiak között ritka a szexuális hűség, az ellenkezője viszont nagyon jellemző. Ami szükségszerűen következik abból a helyzetből, hogy úgyse születhet gyermek egy külső nemi kapcsolatból, ezzel a szexuális hűtlenség egyik fontos gátló tényezője „ki van lőve”. Másrészt nem kell biológiailag közös gyermekek felneveléséért felelősséget vállalni a saját kapcsolatban, ezért a saját kapcsolatot szilárdító egyik fontos tényező szintén hiányzik. Hiszen így, ha szexuális hűtlenség miatt felbomlana, az kisebb problémát jelent.

A homoszexuális viselkedés egy párkapcsolati modell: egy demográfiailag katasztrofális modell, a szükségszerűen gyermektelen és szükségszerűen bomlékony párkapcsolatoké. Itt csak „esetlegesen adódik” gyermeknevelés is és hosszú távú hűség is, de egyik se jellemző. A homoszexuális párkapcsolatok illetve életmód negatív következményeit heteroszexuálisok is megtapasztalják – minél inkább megfelel a felfogásuk és viselkedésük a homoszexuálisok között szükségszerűen jellemzőnek, vagyis hogy terméketlen, hűtlen és bomlékony, annál inkább. Jön a válás vagy nemi betegség vagy abortusz, aztán a depresszió, alkoholizmus, öngyilkossági kísérletek. (De persze nem „amiatt”, hiszen köztudomásúlag a tetteinknek a szexualitás terén nem lehetnek negatív következményei…)

Amúgy is ebbe az irányba tart a kultúra, hát akkor nem mindegy? Nem. Ha léket kapott a hajó, akkor betömni igyekszünk azt, nem nagyobbítani.

De miért lenne baj akár nekünk, akár a homoszexuálisoknak, ha az állapotukat normálisnak tekintenénk, a párkapcsolataikat pedig házasságnak nyilvánítaná a törvény? Azért, mert ezzel a szükségszerűen gyermektelen és szükségszerűen bomlékony párkapcsolatokat nyilvánítaná normálisnak. Ha még ez is házasság és normális, akkor mi nem az?

A hetero szabadosság mögött ugyanaz az alapgondolat van, amit a homoszexuális kapcsolat vegytisztán prezentál – hogy „miért is kéne egy szexuális kapcsolatból gyermeknek születnie”. Tehát a homoszexuális kapcsolat, ami jellegéből adódóan eleve kizárja ezt, az logikusan csak tovább erősíti a heteroszexuális szabadosság mögötti hamis eszményt.Főleg, ha még ünneplik is, amit a Pride és hasonló rendezvények tesznek.

Nem igaz az, hogy nem terjed „fertőzés útján” – a példa, a személyes kapcsolatok, a kulturális légkör, az erkölcsi miliő teljességgel hathat úgy, hogy egy bizonytalan tizenéves vagy huszonéves esetleg ezt válassza. Ezért káros a terméketlen és abnormális homoszexuális párkapcsolati modell „házassággá” azaz normálissá nyilvánítása is, meg a „melegparádék” is. Amúgy is arra megy a társadalom, hogy egyre kevesebb gyermek születik, egyre bizonytalanabbak a párkapcsolatok határai és azok funkciója, egyre több fiatal hajlamos úgy látni, hogy a szex és párkapcsolatok terén bármi elmegy, hiszen nincsenek következmények. A terméketlen homoszexualitás normálissá nyilvánítása is ezt a téves és romboló felfogást erősíti, amelyik pedig fokozatosan demográfiai és szociális katasztrófát hoz a fejlett országok számára. Ha a gyermekvállalás csak másodlagos fontosságú, akkor persze, hogy a házasság is azzá válik. Egyre inkább homályos, zavaros lesz, hogy mi is az a család és mi köze a gyermekvállaláshoz és az elkötelezettséghez.

A homoszexualitás „nem betegségnek” minősítése, majd a „teljesen normálissá” nyilvánítására irányuló egyre erősebb törekvések részei annak az évszázados társadalmi-ideológiai- politikai folyamatnak, ami a házasságot, gyermekvállalást, társadalmi reprodukciót egyre inkább csak rövid távú, egyéni költség/haszon elemzés részeként láttatja. A szerelem és a szex „kinyerhető élvezeti elemek”, amolyan drog – az elköteleződés, hűség, áldozatvállalás, gyermekvállalás pedig megtakarítandó költségek. Egy ilyen szemléletben persze, hogy nem probléma, ha egy párkapcsolat jellegénél fogva eleve kizárja a gyermeknemzést. Nem probléma az sem, ha a házasság és család definíciójából kimarad az, hogy mindez alapvetően a gyermekek nevelése biztonságos kereteinek megteremtéséért van. És ilyen szemlélettel érthetetlen, miért lenne szükséges elősegíteni, hogy valaki pszichésen képessé váljon a gyermeknemzést nem kizáró tartós párkapcsolatban élni. Sőt, az ilyen törekvés negatívnak minősül, mert azt sugallja, hogy a szerelem és szex valójában többe kerül, mint ez a szemlélet mutatja, mert esetleg lehet valamilyen negatív következménye annak, ha az ilyen végletesen individualista és a gyermekvállalást leértékelő.

Chesterton egy bűnügyi elbeszélésében szerepel egy tiszt, aki gyilkosságot követ el, majd hogy ezt elleplezze, a katonáit pont ott vezényli értelmetlen rohamra, ahol a gyilkosság történt. Így a sok hulla között nem tűnik föl utóbb senkinek az az egy. Így van vele a homoszexualitás normálissá nyilvánítását támogató nem homoszexuálisok jó része is. Inkább legyen bármi normális, még a homoszexualitás is, csak azt ne lehessen mondania bárkinek, hogy amit éppen ő csinál, az nem helyes erkölcsileg.

A homoszexuálisok pedig az életmódjuk miatt sokat szenvednek és korán halnak… De lehetne másként egyáltalán? Igen, a homoszexualitás gyógyítható, pszichoterápiával fokozatosan kialakítható a heteroszexuális beállítódás. Sok volt homoszexuális ma boldog heteroszexuális házasságban él. Tanulságos annak az amerikai pszichiáternek, Robert Spitzernek az esete, aki – bár liberális volt, de – hajlandó volt megvizsgálni azokat, akik azt állították magukról, hogy kigyógyultak a homoszexualitásból. Hitelesnek találta az eredményeket és erről cikket írt, ami 2003- ban jelent meg. Az utóbbi, komoly folyóiratban megjelent komoly tanulmányt sikerült a homoszexuális aktivistáknak gyűlöletkampánnyal, hisztérikus agyonkritizálással és a szerző kikészítésével szinte „semlegesíteni”. (Lásd a Wikipedia erről szóló oldalát, ahol a homoszexuális lobby irtózatos haragjáról és a saját maga belefáradásáról és megfélemlítettségéről beszél a szerző).

Hasonló történt 2012-ben, amikor Mark Regnerus szociológus publikált a kutatása alapján egy szakcikket a homoszexuális szülők negatív hatásáról az általuk nevelt gyermekekre. 200 társadalomtudós közös petícióban követelte az adott folyóirattól a tanulmány visszavonását… (Amit ők aztán nem tettek meg, mert a cikket korrektnek találták.) Ez emlékeztet arra, amikor pusztán ideológiai ellenszenvből összehoztak valaha egy kiadványt „100 szerző Einstein ellen” címmel. Amire Einstein azt mondta, hogy „ha igazuk lenne, egy is elég lenne”.

Úgy indult a történet 1969-ben, hogy a homoszexuálisok szerencsétlen áldozatok, akik bebeszélték maguknak vagy egymásnak, hogy az orvosok tehetnek a bajukról. De ma már nemcsak arról van szó, hogy egyes agresszív homoszexuálisok hazudoznak és rágalmazzák a tisztességes embereket.

The crowd faces off with police at the Stonewall Inn nightclub raid in the summer of 1969 in New York City.

Nevezzük a nevén az ellenséget, hogy tisztán lássunk! A homoszexualitásról hazugságokat terjesztő arrogáns, erőszakos, totalitárius politikai mozgalom alakult ki mára – a homoszexualizmus. Nem minden homoszexuális vesz ebben részt, és sok heteroszexuális is részt vesz benne. Nem „a homoszexuálisok” az ellenségeink, akik igyekeznek megtéveszteni vagy megfélemlíteni minket, hanem egy új, totalitárius ideológiai-politikai mozgalom fanatikusai. Ők a mi korunk új kommunistái vagy nácijai, a ballberálisok dzsihadistái, politikai terroristái. A fejlett országok baloldali és liberális pártjainak egy része – e mozgalom beléjük épülésének hatására – új „jogokat” produkál és abszolutizál. Csorbítani akarnak más alapjogokat, a szólás- és sajtószabadságot, a lelkiismereti és vallásszabadságot vagy a gyermekek jogát a családhoz. Alapjaiban támadják a családjogot, a házasság intézményét és veszélyeztetik a gyermekeket, fiatalokat – minket. (Még magukat a homoszexuálisokat is. Valószínűleg jóval több homoszexuálist öltek meg a homoszexualisták azzal, hogy a hazugságaikkal elzárták előlük a gyógyulás lehetőségét, mint amennyit a nácik valaha is.)

Amennyiben hagyjuk, Magyarországon is ez a veszély fenyeget. Ez a homoszexualista áradat most csapott át a gáton az USA-ban. Európa egy részét is meghódította már. Nem ismer határokat, és hamarosan itt lesz. Nem elég velük szemben a passzív helytelenítés, hanem aktív és hatásos ellentámadásra van szükség. Az iszlám hódítókat is csak az állította meg valaha Poitiers-nél és Bécsnél. Be kell tiltani e demagóg és totalitárius politikai mozgalomnak az embereket megtévesztő a fiatalokat megrontó, családokat tönkre tevő propagandáját, vagyis a szokásos és oly sokak által tapasztalt hazugság- és gyűlöletkampányát, és más országokban és nemzetközi fórumokon is határozottan fel kell lépni ellene.

Írta: Tárkányi Ákos

Irodalom, hivatkozások (Literature, references):

The causes of homosexuality – it is not genetically determined or „born that way”, so they are not a „natural minority with special rights to be defended”.

Dale O’Leary’s useful summary: it is not scientifically proven that homosexuality is genetically determined. (And so homosexuals are NOT a natural minority that deserves special rights.)

http://www.fathersforlife.org/dale/genetic.html

*

41% of interviewed homosexual men claimed that they had ever been victims of sexual abuse: Doll et al. Child Abuse & Neglect, 1992, 16: 855-864

Doll. Lynda S. et al.: Self-reported childhood and adolescent sexual abuse among adult homosexual and bisexual men

Abstract

From May 1989 through 1990, 1,001 adult homosexual and bisexual men attending sexually transmitted disease clinics were interviewed regarding potentially abusive sexual contacts during childhood and adolescence. Thirty-seven percent of participants reported they had been encouraged or forced to have sexual contact before age 19 with an older or more powerful partner; 94% occurred with men. Median age of the participant at first contact was 10; median age difference between partners was 11 years. Fifty-one percent involved use of force; 33% involved anal sex. Black and Hispanic men were more likely than white men to report such sexual contact. Using developmentally-based criteria to define sexual abuse, 93% of participants reporting sexual contact with an older or more powerful partner were classified as sexually abused. Our data suggest the risk of sexual abuse may be high among some male youth and increased attention should be devoted to prevention as well as early identification and treatment.

http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/0145213492900878

*

The family background of homosexuals was disturbed more often than the average (by having a divorced or deceased parent or step-parent) and the rate of delinquency was also higher among their parents according to the results of a New Zealand longitudinal study: Fergusson et al., Archives of General Psychiatry, 1999;56:876-880 Fergusson, D. M. et al.: Is Sexual Orientation Related to Mental Health Problems and Suicidality in Young People? In: Archives of General Psychiatry, 1999;56:876-880

* *

The danger of homosexuals on others, the harmful effects of homosexual parents on children

This study proves that the rate of child abuse and homosexual orientation of children was higher among homosexuals who adopted children than among heterosexual adoptive parents:

Cameron 1998 Psychological Reports, p1155-1191 Cameron Paul – Cameron Kirk: A Comparative Forensic Study of Character and Harms to Children.

*

Dale O’Leary’s useful summary about homosexual parents’ harmful effects on children:

http://www.fathersforlife.org/dale/hparent1.html

*

“Eighty-six percent of the offenders against males described themselves as homosexual or bisexual.”

W.D. Erickson et al., “Behavior Patterns of Child Molesters,” Archives of Sexual Behavior 17

(1988): 83.

*

An article about the homosexual parents disturbing effects on their children's sexual identity: Judith Stacey – Timothy Biblarz: (How) Does The Sexual Orientation Of Parents Matter? American Sociological Review 2001/2

*

Among 150 interviewed homosexual men (30-39 years old) 69% had at least one underage partner since his 21 years of age and 45% had at least 6 underage sexual partners: Goode – Troyden; Psychiatry, 1980, 43: 51-59

*

A recently published famous study about homosexual parents’ harmful effects on children: Regnerus, M.: How different are the adult children of parents who have same-sex  relationships?

Findings from the new Family Structures Study. in: Social Science Research, 41: 752-770

About Mark Regnerus and his case see more here:

https://en.wikipedia.org/wiki/Mark_Regnerus

* *

Homosexuality “not an illness” – the background of this forced, deceptive, political and

unscientific decision

An important quotation from a Wikipedia article: „As described by Ronald Bayer, a psychiatrist and gay rights activist, specific protests by gay rights activists against the APA began in 1970, when the organization held its convention in San Francisco. The activists disrupted the conference by interrupting speakers and shouting down and ridiculing psychiatrists who viewed homosexuality as a mental disorder. In 1971, gay rights activist Frank Kameny worked with the Gay Liberation Front collective to demonstrate against the APA’s convention. At the 1971 conference, Kameny grabbed the microphone and yelled, “Psychiatry is the enemy incarnate. Psychiatry has waged a relentless war of extermination against us. You may take this as a declaration of war against you.”[27] This activism occurred in the context of a broader anti-psychiatry movement that had come to the fore in the 1960s and was challenging the legitimacy of psychiatric diagnosis. Anti-psychiatry activists protested at the same APA conventions, with some shared slogans and intellectual foundations.[28][29]”

http://en.wikipedia.org/…/Diagnostic_and_Statistical…

Another source about the same events: Medical News & Perspectives | August 12, 1998 Gay Is Okay With APA—Forum Honors Landmark 1973 Events. Lynne Lamberg JAMA. 1998;280(6):497-499. doi:10.1001/jama.280.6.497.

http://jama.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=187846

And about the antecedents:

http://en.wikipedia.org/wiki/Stonewall_riots

http://en.wikipedia.org/wiki/Gay_Liberation_Front

* *

Homosexuality can be healed Spitzer, R.: Can Some Gay Men and Lesbians Change Their Sexual Orientation? 200 Participants

Reporting a Change from Homosexual to Heterosexual Orientation, Archives of Sexual Behavior, October 2003,pp.403-417.

See more about Robert Spitzer and his case here:

https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Spitzer_(psychiatrist)

See further information about this latter question at (További információk az utóbbi kérdésről:)  http://www.narth.org

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LAST_UPDATED2